Karácsony: Budapest nem kisajátítható, Budapest nem elfoglalható

2024. április 10. – 15:33

Másolás

Vágólapra másolva

Nyílt levelet írt Karácsony Gergely Orbán Viktor miniszterelnöknek, miután tegnap kiderült, hogy tíz ingatlant, köztük egy iskolaépületet és lakóházat venne át a magyar állam a Józsefvárosi Önkormányzattól a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, az ingatlanok a jövő szeptemberben induló új tanárképzésnek adnának otthont.

Karácsony szerint ez egy salátatörvény, súlyos, embertelen, aljas és cinikus támadás Józsefváros és Budapest ellen, az állam már megint el akar venni Budapesttől, és már megint aránytalanul sokat.

Az Ön kormánya el akar venni Józsefvárostól 10 ingatlant, és utcára akar tenni 200 családot – ezt tartalmazza az Ön szavait cáfoló javaslat.

– szegezi a főpolgármester Orbán Viktornak a Facebook bejegyzésében.

Szerinte a kormány elvenné az ott élő emberek lakhatását, és minden gondjukat a józsefvárosi önkormányzatra hagynák.

Ma a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közleményben reagált az ügyre, szerintük az egyetem „az állam működése szempontjából legfontosabb közszolgálati szakemberek képzésén túlmenően számos más módon is szolgálja a magyar nemzetet, s annak közösségeit. Ezek közül kiemelkedik az egyetemnek a Ludovika Campus és környezetének a megújítására, Józsefváros sok szempontból terhelt városrészének a rehabilitációjára irányuló törekvése.”

Az érintett, állami tulajdonba kerülő ingatlanok elhanyagolt, bántó tájsebként vannak jelen Budapest szívében, Józsefváros frekventált részén.

Tegnap az önkormányzat vezetése is lapunktól tudta meg, hogy egy törvénytervezet szerint ingatlanokat venne át az állam Józsefvárostól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!