A Honvéd elnöke: Akkor is Milák Kristóf mellett álltunk, amikor mások kezdtek lemondani róla

2024. április 11. – 09:16

A Honvéd elnöke: Akkor is Milák Kristóf mellett álltunk, amikor mások kezdtek lemondani róla
Milák Kristóf ha megnyomja az olimpiáig hátralévő 106 napot, éremesélyes lesz Párizsban – Fotó: Derencsényi István / MÚSZ

Másolás

Vágólapra másolva



„Egy mérföldkőnél tartunk, de ez még nem a végcél, mert az idei legfontosabb cél természetesen az olimpia.

Köszönöm Kristóf munkáját, alázatát, hozzáállását, megszolgálta a bizalmat, amit tőlünk az utóbbi hónapokban kapott.

Amikor mások már kezdtek lemondani róla, akkor is mellette álltunk, a jobb időszakban remélhetőleg több követőnk lesz” – kommentálta a Telexnek tömören Milák három országos bajnoki címét (50, 100 gyors, 200 pillangó) a Honvéd elnöke, a korábbi olimpiai bajnok vízilabdázó Gergely István.

A Honvéd elnöke, Gergely István – Fotó: Hegedüs Róbert / MTI
A Honvéd elnöke, Gergely István – Fotó: Hegedüs Róbert / MTI

Milák a 200 pillangó bajnoka lett szerda délután, a harmadik ötvenen egy kicsit kiengedett, de az utolsó hosszon jól úszva, 1:54,9-es idővel nyert, és a világranglista nyolcadik helyére futott be. Csütörtökön és pénteken újabb aranyérmeket nyerhet, 100 pillangón is hatalmas favorit.

Milák a felkészülését nem akkor kezdte el, amikor itthon a többiek, és amikor a riválisai. A lemondott tavaly nyári világbajnokság után szeptemberben sem tért vissza a medencébe, ezért kihagyta a budapesti világkupát is októberben. A februári vb-től a világ legnagyobb klasszisai is egyaránt távol maradtak.

A váratlan kihagyás sok feszültséget szült, a szövetségi kapitány, Sós Csaba azt nyilatkozta decemberben, katasztrofális állapotban lehet. Sóssal korábban jó kapcsolatban volt, de egy idő után nem tudott vele beszélni, mert nem vette fel neki sem a telefont. A kapitány aggódott a versenyzőért, mert mindig is hangoztatta, hogy Milák egy zseni, istenáldotta tehetség.

Az olimpiáig 106 nap van hátra, ha az utolsó időszakban, a befejező makrociklusban keményen készül, éremesélyes lehet Párizsban. 200 pillangón ő a címvédő, a francia Leon Marchand-nal nagy csatát vívhat.

Milákra nemcsak egyéniben, hanem a váltóban is nagy szükség lehet. A 4x100-as magyar férfi gyorsváltó értékes helyezésekért lehet harcban mindjárt az első olimpiai versenynapon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!