Úszókapitány: Katasztrofális állapotban lehet Milák Kristóf

2023. december 13. – 09:03

Másolás

Vágólapra másolva

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya volt kedden este a Sportrádió vendége, ahol Milák Kristóf felkészüléséről is beszélt, írja a Nemzeti Sport. Sós arra a kérdésre, hogy hol tart az olimpiai bajnok felkészülése, azt felelte, hogy

„sehol, nem végzett érdemi munkát hónapok óta. Kristóf korábban azt mondta, úgy gondolja, ha januártól elkezdi a kemény munkát, akkor még meglehet minden, amit szeretnénk, úgyhogy most várjuk a január elejét.”

Sós nagyon régen nem beszélt Milákkal, de szerinte ha januártól vissza is tér a medencébe, az „már biztos, hogy Párizs nem lesz olyan, mint lehetett volna, hiszen azt, amit úszhatott volna, ha szeptemberben beleáll a munkába, biztos nem tudja produkálni az olimpián. Más kérdés, hogy ha egy ilyen istenadta tehetség tényleg elkezd dolgozni januárban, és onnantól ezt teszi egészen az olimpiáig, akár még nyerhet is, ám ez messze nem az lesz, mint lehetett volna.”

Arra a kérdésre, hogy milyen állapotban lehet most Milák Kristóf, azt felelte, hogy:

„katasztrofális. Ha valaki eltöri a lábát, és a gyógyulás után leveszik a gipszet, vékonyabb lesz a lába, hiszen az izmok nem dolgozhattak addig. Az állóképesség nyolc-tíz nap után kezd elszállni, Kristóf pedig kihagyott fél évet. Ehhez hozzátenném, hogy a víz egy speciális közeg, abban tartózkodni, abban csúcsteljesítményt nyújtani, komplikált, összetett dolog.”

Mint mondta, értetlen a Milák-ügyben, nem tudja, mi történik vele, „és nemcsak én, mások sem. Mert valamit csinálnia kell, ha nem úszik. Valaminek jelenleg fontosabbnak kell lennie az életében, mint az úszás.” Szerinte arra utaló jel, hogy Milák ennyire kiégett volna, esetleg depressziós lenne, nem volt.

Sós közölte, „én visszavárom őt, és remélem, vissza is fog térni, mert abban bizonyos vagyok, hogy nincs más olyan, ahol neki a Jóisten ennyi tehetséget, képességet adott volna. Nekem nagyon hiányzik Kristóf, öröm volt őt úszni látni. (…)

Én készülök arra, hogy visszatér. Hogy ez mikor lesz, azt nem tudom. Megértem, hogy mindenki Párizshoz és a januárhoz kanyarodik vissza, de hangsúlyozom, az olimpiai nagy siker már nem realitás.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!