3,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban, Nagy Márton szerint az infláció összeomlott és lent is maradt

2024. április 11. – 09:33

Másolás

Vágólapra másolva

2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentésében. Februárhoz viszonyítva átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek az árak, ennél ennél nagyobb havi szintű drágulást utoljára tavaly márciusban mért a KSH. Decemberről januárra és januárról februárra is 0,7 százalékkal drágultak az árak.

Az egy hónap alatti drágulást elsősorban a tv-, telefon- és internetdíjak jelentős drágulása idézte elő.

A tv-előfizetések 11,4, a telefon- és internetszolgáltatások pedig 10,8 százalékkal kerülnek többe idén márciusban, mint februárban.

Szintén nagyot drágult a benzin, 2,1 százalékkal nőttek az üzemanyagárak februárhoz képest. Április elején Nagy Márton be is hívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség vezetőit a magas üzemanyagárak miatt. December óta ugyanis majdnem száz forintot drágult a benzin és a dízel, és vannak arra utaló jelek, hogy a következő hónapokban tovább drágulnak majd, és elérhetik akár a 700 forintos literenkénti árat is. Korábban összegyűjtöttük, mik azok a tényezők, amik miatt drága a benzin, és miért lesz hamarosan még drágább.

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva viszont minimálisan csökkentek az árak, februárban még összességében 3,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, márciusban csak 3,6-tal.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a KSH friss adatai kapcsán kijelentette, „az infláció összeomlott és lent is maradt”. A miniszter szerint az infláció folyamatos mérséklődésének köszönhetően tavaly szeptember óta ismét nőnek a reálbérek, ennek következtében megkezdődött a fogyasztói bizalom helyreállása, amely az óvatossági motívum fokozatos oldódása mellett azt eredményezi, hogy a fogyasztás, azaz a kiskereskedelmi forgalom is egyre inkább visszarendeződik. Mindez pedig segíti a belgazdasági termelés növekedését.

2023. márciushoz viszonyítva:

  • Az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal nőtt, ezen belül a leginkább a cukoré (30,9%), a csokoládé és kakaóé (11,6%), a büféáruké (10,4%), a sertéshúsé (9,1%), valamint az alkoholmentes üdítőitaloké (7,5%). A termékcsoporton belül a liszt ára 20,3, a tojásé 19,7, a száraztésztáé 13,1, a sajté 13,0, a tejé 11,0, a kenyéré 10,5 százalékkal csökkent.
  • A háztartási energia 3,1 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 6,9, az elektromos energiáért 3,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.
  • A szolgáltatások ára 9,9 százalékkal nőtt, ezen belül a lakbér 14,1, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,7, a járműjavítás és -karbantartás 10,5, a sport- és múzeumi belépők 8,7, az üdülési szolgáltatás 6,8 százalékkal drágább, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal olcsóbb lett.
  • A szeszes italok, dohányáruk ára 4,4, ezen belül a dohányáruké 4,7 százalékkal emelkedett.
  • A mosó- és tisztítószerek ára 8,4, a gyógyszer, gyógyáruké 6,8, a testápolási cikkeké 4,6 százalékkal növekedett.
  • A tartós fogyasztási cikkekért 1,8 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 9,3 százalékkal csökkent, a konyha- és egyéb bútoroké 6,0, a szobabútoroké 3,0, az új személygépkocsiké 2,5, a fűtő- és főzőberendezéseké 1,9 százalékkal nőtt.
  • A járműüzemanyagok 2,3 százalékkal drágultak.

A 2023-as, rekorder magyar infláció összetevőinek alakulását kilenc ábra segítségével magyaráztuk el.

2024. februárhoz viszonyítva:

  • A fogyasztói árak átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek.
  • Az élelmiszerek átlagosan 0,1 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déli gyümölcs) 0,7, a baromfihús 0,5, a sertéshús 0,4 százalékkal többe, a száraztészta 1,9, a cukor 1,7, a tojás 1,3, a tejtermékek 1,0, a kávé 0,8, a vaj és vajkrém 0,6, a kenyér pedig 0,4 százalékkal kevesebbe került.
  • A háztartási energiáért 2,4, ezen belül a vezetékes gázért 5,3 százalékkal többet kellett fizetni.
  • A szolgáltatások 1,8 százalékkal drágultak, ezen belül a tv-előfizetések 11,4, a telefon- és internetszolgáltatások 10,8, a lakásjavítás és -karbantartás 1,1, a járműjavítás és -karbantartás 0,9 százalékkal.
  • A járműüzemanyagok ára 2,1 százalékkal nőtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!