Archívum

A felháborodás miatt egy hónappal később, de bevezeti a Szent Imre Kórház, hogy nem lehet egynél...
A csütörtöki bejelentésre annyi kritika érkezett, hogy csak októbertől vezetik be az új szabályozást.

… Csütörtökön hosszan írt a kórház a szülészeti osztályuk ellátási szemléletéről, egyebek mellett arról, hogy nem tudják biztosítani a „kizárólag beavatkozásmentes, alternatív szemléletű” ellátást, illetve hogy vajúdás és szülés közben egynél több kísérő … A kórház a Belügyminisztérium 2025-ben kiadott A családközpontú elvekre épülő szülészeti és újszülött ellátás nevű protokollra hivatkozva azt írta, támogatja a vajúdás és szülés természetes folyamatait, ugyanakkor szükség esetén az anya és a magzat biztonságát … A kórház közleményére Keszler Viktória, a Másállapotot a szülészetben! mozgalom egyik alapítója is hosszú posztban reagált . …

Hegedűs Zsolt 100 napja: ha nem lesz helyzetfeltárás, akkor elmarad a katarzis, és az nagyon nagy...
Elképesztően mély gödör aljáról indul a magyar egészségügy átalakítása, de jelenleg tűzoltás folyik. Kevés a betegeket érintő konkrétum, és száz nap után már nem elegendő csak a szándékokról...

… Most szembesült ő is azzal, hogy hány helyen kell olyan alapvető kérdéssel foglalkoznia, hogy van-e légkondi a műtőben, vagy nincs, van-e szülész orvos a szülészeten, vagy nincs. …

Az biztos, hogy a nő megölte a gyerekeit. Azt az esküdtek döntik el, hogy ezt milyen...
A massachusettsi ápolónő 2023-ban ölte meg három kisgyerekét, az ügyét most tárgyalják. Az ügyészség szerint előre eltervezett gyilkosság történt, a védelem szerint viszont szülés utáni pszichózis...

… Szülészeten dolgozott ápolónőként Lindsay és Patrick Clancy Massachusettsben éltek, átlagos amerikai életet: fehér léckerítés, zsindelyes házacska, három gyerek. A nő szülészeten dolgozott ápolónőként, de 2023-ban épp szülési szabadságon volt. … Szülészeti ápolónőként valószínűleg jól tudta, hogy a szülés utáni depresszió valós, és hogy szakemberek segítségét kell kérnie. 2022 szeptemberétől január végéig a nő több orvosnál és szakápolónál is járt, akik különböző gyógyszerekkel kezelték. …

A szívhangrendelet visszavonásáról is egyeztettek civil szervezetek az Egészségügyi Minisztériummal
A civilek beszéltek az átfogó szexuális nevelést és oktatást célzó strukturális változások szükségességéről is.

… Magyarország, az EMMA Egyesület, az Élet.Érzés Egyesület, a Független Bábák Szövetsége Egyesület, a Kis Veréb Alapítvány, a KORE Koraszülöttekért Országos Egyesület, a Magyar Dúlakör Egyesület, a Magyarországi Dúlák Egyesülete MODULE, a Másállapotot a Szülészetben …

A civileket is meghívták a szívhangrendeletről szóló minisztériumi egyeztetésre
A kerekasztal-megbeszélést július 30-án tartják.

… A civil szervezeteket is meghívták az Egészségügyi Minisztériumba, hogy egyeztessenek a szívhangrendelettel és az életkezdettel kapcsolatos etikai kérdésekről – írja a Facebookon a Másállapotot a szülészetben. … Az erről szóló levelet aláírta többek között az Emma Egyesület, a Másállapotot a szülészetben, a TASZ és az Amnesty International is. …

Hegedűs Zsolthoz fordult 18 civil szervezet, hogy haladéktalanul vonja be a nőket a...
Aggasztónak tartják, hogy nem nyilvános a meghívottak listája. A levelet aláírta az Emma Egyesület, Másállapotot a szülészetben, TASZ és az Amnesty International is.

… Az erről szóló levelet aláírta többek között az Emma Egyesület, a Másállapotot a szülészetben, a TASZ és az Amnesty International is. … szakma képviselőit, de aggasztónak tartják, hogy nem nyilvános a meghívottak listája, és nincsenek köztük olyan szervezetek, amelyek napról napra „támogatják az ellátás hatásait közvetlenül viselő nőket és lányokat”, olvasható a Másállapotot a szülészetben …

Ágyi poloska miatt át kellett helyezni a veszprémi kórház egy szülészeti részlegét
A kórház közleménye szerint nem higiéniai hiányosságok vezettek a helyzethez.

… Ágyi poloskát észleltek a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház szülészet–nőgyógyászati osztálya gyermekágyas részlegén, és megtették a szükséges intézkedéseket – vette észre az intézmény Facebook -oldalán megjelent tájékoztatást a 24.hu . … A részleg működését az épülettömb más részébe helyezték át, az ellátás folyamatos, „a szülészet és újszülött-ellátás biztonságát a kialakult helyzet nem veszélyezteti”. …

Rácz Andrásék projektje bemutatja, hogy tolják az oroszok ugyanazt a propagandát a V4 országokban
A csatornáikon keresztül sokszor egymásnak is ellentmondó narratívákkal árasztják el az embereket, hogy teljesen összezavarják őket.

… A három váratlan eseménynek, amelyre a Kreml nem tudott előre megtervezett kommunikációs terveket kidolgozni, a 2022 márciusában történt, mariupoli szülészet elleni bombatámadást; a 2022 májusában történt bucsai mészárlás feltárását; és a Nova Kahovka-i … A mariupoli szülészet elleni bombatámadás példáján röviden el is magyarázta Rácz András, hogyan is nézett ki ez pontosan. 2022. március 9-én Mariupolban egy orosz harci gép lebombázta a város hármas számú kórházát, ami szülészetként és gyerekkórházként …

A légtechnika zavara miatt határozatlan időre leállt a szülészet az Uzsoki utcai kórházban
A vajúdó anyákat arra kérik, hogy a Honvédkórház szülészetén jelentkezzenek.

… „Átmeneti – jelen pillanatban nem meghatározható – időtartamra a császárműtő légtechnikájának zavara miatt le kell mondanunk a szülészeti ellátásunkat” – közölte a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház. … Az édesanyák és az újszülöttek biztonsága érdekében ezért a szülészeti ellátást az ÉPC-Honvédkórház szülészetén tartják, a Dózsa György úton, közben pedig folyamatosan dolgoznak a probléma elhárításán. …

Itt a kórházakról szóló lesújtó jelentés, amelyet az Orbán-kormány tíz évig titkolt az emberek elől
Az Orbán-kormánynak legalább tíz éve papírja volt arról, hogy rendszerszintű problémákkal küzd az egészségügy, mégsem beszéltek erről soha nyíltan. A Direkt36 által megszerzett dokumentum szerint...

… Közel két tucat kórházi osztály – köztük szülészetek – esetében is megállapította a vizsgálat, hogy felújításra lenne szükség tisztátalan, penészes falak miatt. A stroke-ellátásban több helyen életmentő gyógyszerek hiányoztak. … A szülészeteken az előírt minimumlétszám 40%-a nem volt meg, a sebészetekről pedig nagyjából minden harmadik orvos hiányzott. …

Kövess minket Facebookon is!