Rendelt már pizzát az interneten? És sürgősségi fogamzásgátló tablettát?

2024. április 11. – 16:35

frissítve

Rendelt már pizzát az interneten? És sürgősségi fogamzásgátló tablettát?
Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hummusztál, falafeltál, esemény utáni tabletta konzultáció. Ezek mind rendelhetők jelenleg a Woltról, a futárcég kínálatába ugyanis tavaly nyáron az online sürgősségi fogamzásgátlás is bekerült, amit bármely 18 éven felüli, TAJ számmal rendelkező nő igénybe vehet 17 500 forintért.

A rendelés menete csak kicsit bonyolultabb a dupla burgerénél: a kuncsaft a futárcég rendszerében leadja a rendelést, kitölt egy adatbekérő űrlapot, majd egy szülész-nőgyógyász 8 órán belül felveszi vele a kapcsolatot e-mailben, vagy ha a megadott információk alapján az orvos úgy dönt, hogy szóbeli konzultáció is szükséges, akkor telefonon. Ezután az orvos feltölti a páciens számára megfelelő esemény utáni tabletta receptjét a felhőbe (EESZT), amit végül kiválthat a patikában.

A cég szerint több tucat megrendelés futott be eddig hozzájuk, de azt szerintük fontos hangsúlyozni, hogy ők kizárólag platformot biztosítanak az orvospartnerük és a vásárlók között, semmilyen egészségügyi tanácsot vagy javaslatot nem adnak, és magát a tablettát sem szállítják ki.

Nem szükséges a személyes jelenlét és a vizsgálat

A Wolt szolgáltatása inkább csak a pizzarendelés kontextusában tűnhet furának, a személyes konzultáció nélküli, online sürgősségi fogamzásgátlás nem új találmány. Erre szakosodott vállalkozások néhány éve működnek már Magyarországon, de orvosi centrumok és magán nőgyógyászok oldalain is megtaláljuk ezt a szolgáltatást.

Az ételszállító cég orvosi partnercége, a Morning After alapítója, dr. Csatlós Éva szülész-nőgyógyász azt mondja, a telemedicinák alkalmazásával egy ideje kísérletezik már a szakma, de a Covid egyértelműen felgyorsította a folyamatot, a járványhelyzet alatt született meg az ő szolgáltatásuk is. Azonban míg az egészségügyi problémák döntő részében továbbra is elkerülhetetlen a személyes orvosi konzultáció, az esemény utáni tabletta felírásához a nőgyógyász szerint nem szükséges a személyes jelenlét és vizsgálat.

„Az e-mailes vagy telefonos konzultáció során rákérdezünk a páciens teljes kórelőzményére, korábbi nőgyógyászati betegségeire, megkérdezzük a szexuális aktus időpontját, valamint azt, mikor vett be utoljára esemény utáni tablettát. A tabletta felírásánál kizáró okok lehetnek komolyabb belgyógyászati betegségek és a terhesség, illetve ha az aktus a kritikus 72-120 órás időintervallumon kívül esett meg” – magyarázza a szakember. A sürgősségi fogamzásgátlóknak ugyanis kétféle változata van: az egyiket a közösülés után legfeljebb 72 órával, a másikat legfeljebb 120 órával lehet bevenni. A készítményeket viszont minden esetben érdemes minél előbb alkalmazni, mert annál biztosabb a hatásuk.

Még mindig vényköteles

A nagyjából néhány kattintással elérhető, online sürgősségi fogamzásgátlás tehát némileg egyszerűsíti és kényelmesebbé teszi a tabletta beszerzését, ám az továbbra is orvosi jóváhagyáshoz kötött, azaz receptköteles. Januárban írtuk meg annak az erasmusos külföldi diáklánynak a kálváriáját, aki egy szex közben elszakadt óvszer miatt próbált meg gyorsan esemény utáni tablettához jutni Budapesten, de a patikus után még három orvos is elutasította különféle okokra hivatkozva.

Pedig az EU szinte minden tagállamában eltörölték a sürgősségi fogamzásgátlók vénykötelességét, kizárólag Magyarországon és Lengyelországban kötik azt orvosi jóváhagyáshoz. Mióta azonban a frissen megválasztott Donald Tusk lengyel miniszterelnök is változtatni akar a gyakorlaton, egyedül maradnánk ezzel az unióban.

Csatlós Éva szerint a magyar szülész-nőgyógyász társadalom továbbra is a vénykötelesség pártján áll, amit szakmai okok indokolnak. Azt mondja, a sürgősségi fogamzásgátló tabletták magas hormontartalmú szerek, emiatt nem szerencsés a rendszeres alkalmazásuk. „Ha egy nő a ciklusa alatt több alkalommal is bevesz a tablettából, az nagyobb problémákat okozhat a hormonháztartásában, felboríthatja a ciklusát, ennek szövődményeként pedig vérzészavarok és gyulladások jelentkezhetnek nála.

A patikus pedig nem klinikus, nincs tisztában azzal, ha kiad két-három tablettát egy hónapban, milyen egészségügyi kockázatokkal járhat.”

A nők reprodukciós jogaival foglalkozó Patent Egyesületet régóta kampányol a recepthez kötöttség gyakorlata ellen. A szervezet munkatársa, Petrás Boglárka rögtön azzal kezdi, hogy éppen a személyes konzultáció nélküli sürgősségi fogamzásgátlás lehetősége mutatja azt, hogy a vénykötelességnek nincs orvosszakmai alapja. Szerinte ellenkező esetben egy felelős nőgyógyász sem kínálna ilyen szolgáltatást. Ráadásul szerinte az ilyen online szolgáltatások csak egy szűk réteg számára megfizethetők.

„Ez a gyakorlat azt eredményezi, hogy a jobb társadalmi helyzetben élő nők könnyebben, gyorsabban hozzájuthatnak a tablettához, míg a kevesebb anyagi forrással rendelkező érintettek csak hosszadalmas, sokszor megalázó procedúra után. Ez a helyzet még kiszolgáltatottabbá teszi a nem kívánt terhességnek azokat, akik anyagi akadályok miatt nem jutnak hozzá időben a tablettához” – magyarázza a Patent munkatársa.

Petrás Boglárka szerint minderre felhívták az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet-nőgyógyászati Tagozatának figyelmét is a tabletta vénykötelességével kapcsolatos állásfoglalási kérelmünkben, és ugyan hivatalos állásfoglalást még nem kaptak, úgy tudják, éppen a fenti ok, illetve a nőgyógyászokra háruló aránytalanul nagy teher miatt a Szakmai Kollégium is támogatná a vénykötelesség eltörlését. A Patent április elején levélíró kampányt is indított, mert szeretnének nyomást gyakorolni Pintér Sándor belügyminiszterre és Takács Péter egészségügyi államtitkárra, hogy kezdeményezzék a szabályozás megváltoztatását.

Anyagi helyzet kérdése, hogy valaki egy vészhelyzetben hozzáfér-e a tablettához

Hazai statisztikák nem készültek, de a HVG egy januári cikkben idézett két külföldi kutatást: az egyik már 30 éve megállapította, hogy a nők nem használnak gyakrabban sürgősségi fogamzásgátlót, ha az recept nélkül elérhető; a másikban pedig a Columbia Egyetem kutató nőgyógyásza beszél arról, hogy az ismételt alkalmazásnak nincsenek jelentős kockázatai, ráadásul ez nem is jellemző, mert a nőknek egyszerűen nem éri meg a rendszeres fogamzásgátlás helyett a sürgősségi tabletta használatára berendezkedni.

De a WHO és az Európai Gyógyszerügyi Hivatal álláspontja is az, hogy a sürgősségi fogamzásgátlók alkalmazásának előnyei meghaladják a kockázatokat, Magyarországon az Országos Gyógyszerészeti Intézet pedig már 2011-ben engedélyezte a tabletta recept nélküli forgalomba hozatalát. „Tehát nem igaz, hogy a szakma nagy része nem támogatja a vénykötelesség eltörlését” – mondja Petrás Boglárka, és hozzáteszi: a petíciójuk indulása óta több száz nő osztotta meg velük a történetét, és ezekből az derült ki, hogy a kötelező nőgyógyászati konzultációnak még egységes gyakorlata sincs.

„Van olyan orvos, aki kérdés nélkül felírja a receptet, más teljesen indokolatlanul hüvelyi ultrahangot is végez, és bőven akad olyan is, aki megtagadja a felírást.

Ezért azt gondoljuk, hogy a 17 500 forintos konzultációs díj mellett az idézett orvosnak jelentős bevételkiesést okozna a vénykötelesség eltörlése, a nők érdekét mégis ez szolgálná. Aki valóban a nők egészségét és biztonságát tartja szem előtt, nem érvel a mostani, a nőket kollektíven büntető gyakorlat mellett” – mondja a Patent munkatársa, és ismét hangsúlyozza: elkeserítő, hogy anyagi helyzet kérdése, hogy valaki egy vészhelyzetben hozzáfér-e a számára szükséges egészségügyi ellátáshoz.

„Úgy gondoljuk, hogy a fogamzásgátláshoz való hozzáférés orvosszakmai alapot nélkülöző korlátozása sérti a lányok és nők emberi jogait.”

A közvélekedéssel ellentétben egyébként jellemzően nem a felelőtlen tinédzserek használják a gyógyszert: az adatok szerint leginkább a 20–24 éves korosztálynak van rá szüksége. A világon évente körülbelül 80 millió nő esik teherbe úgy, hogy nem tervezte a gyerekvállalást, és a WHO szerint évente 40–50 millió abortuszt végeznek. A sürgősségi fogamzásgátlók ezeket a nem kívánt terhességeket segíthetnek megelőzni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!