… Ezt korábban egy forrás azzal a példával érzékeltette, mintha egy autó megtervezése során a motorért felelős részleg 18 colos kerékben gondolkodna, a hajtóműért felelős csapat pedig 17 colosban, miközben fontos lenne, hogy ezek az adatok passzoljanak. … Ez a feladat Szijjártó Péter külügyminiszterre hárult, aki október 12-én többek között emiatt utazott Moszkvába. …
… A telefont hajtó A15 Bionic processzorról az Apple azt állítja, hogy jelentősen gyorsabb, mint amiket a konkurens gyártók használnak, de ez az átlagos felhasználónak inkább azt jelenti, mint eddig: a telefon nem körözi le a közvetlen elődjét, de valószínűleg … A tavalyi kamerák újrahasznosítása egyébként egy remek hír, Németh Péter, a Telex egyik fotósa év elején igen jó véleménnyel volt a 12 Pro Maxról mint fényképezőről. …
… Nagy mestere a megérkezésnek és a kommunikációnak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, mondjuk tízfős közösségi médiás stábbal, köztük operatőrökkel és vágóval ez nem olyan nagy truváj. … De a mai megérkezés valahogy mégsem sikerült olyan igazira, hiába a begördülő Mercedes, az ajtónyitás, az öltönyigazítás, mert a hajtómű hangja, az atmoszféra valahogy elvitte a figyelmet a lényegről. …
… A testemben, a szívemben, a lelkemben nagy hajtóerő az olimpiai arany, ez az, amire még annyira vágyom. De már nem görcsösen, ez a legfontosabb, amit megtanultam. … Ebben a súlycsoportban 1972-ben Hegedűs Csaba egy szovjet-kazah, 1992-ben Farkas Péter egy lengyel birkózó ellen nyert olimpiai aranyérmet. …
… Ehhez a szintén nagy formában lévő Dániát kell legyőzniük a következő körben, a gólkirályi címre hajtó … Magyar játékosnak az elmúlt 30 évben a BL-elődöntő volt a csúcs, Gulácsi Péter és Willi Orbán érte el. (Tegyük hozzá, hogy Gera Zoltán az Európa-ligában döntőig jutott.) … Tavaly azonban nem Gulácsi Péter csapata, hanem a Bayer Leverkusen vásárolta ki az AS Romától, 26,5 millió eurót adtak érte. Megszolgálta az árát: a bajnokságban kilencszer, az Európa-ligában háromszor talált be az előző szezonban. …
… Korábban Heidelbergben, Nottinghamban, Liverpoolban, Madridban és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen dolgozott egyetemi oktatóként és kutatóként, 2013 és 2017 között az MTA Jogtudományi Intézetének igazgatója. 2016-ban monográfiája jelent meg a Cambridge … Reklám Ezzel szemben a balti államokban konszenzus van abban, hogy minden tekintetben el kell távolodni a szovjet múlttól, így ez továbbra is hajtóerő arra, hogy alkotmányjogi értelemben liberális demokrata államot építsenek ki – továbbá a skandináv …
… Ahogy arról hétfőn beszámoltunk , egy lakástűz áldozata lett egy idős pár hétfő hajnalban Budapest XV. kerületében, a Pázmány Péter utcában. A családi ház több helyisége is égett, egy kisfiút az épület tetejéről mentettek ki. … András nem volt a helyszínen, a rendőrök hajtóvadászatot indítottak ellene, majd meg is találták egy 4. kerületi helyen, részegen. Előállítása után a férfi vallomást nem tett, a rendőrök pedig indítványozták letartóztatását. …
… Nem igazán zavart, hogy már hétszer kikaptam Monteirótól, aki nagyszerű dzsúdós, mert edzőmmel, Toncs Péterrel alaposan átbeszéltük a teendőket ellene. … Én elsősorban azt kértem Héditől, hogy ne essen el” – mondta a női válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Toncs Péter. Karakas az aranypontig tartó ráadásban a megbeszéltek szerint váltott taktikát. … Mindent betartott, amit megbeszéltünk, és még nyolc perc után is teljesen ott volt fejben” – tette hozzá Toncs Péter. … Pénteken magyar részről a 73 kilós Szabó Frigyes (UTE), és a 81 kilós Tóth Benedek (Rákosvidéke Hajtós DSE) lép tatamira a cseh fővárosban, ahol a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött zajlik a 69. Európa-bajnokság. …
… Nem egy ígéretről van szó, hanem egy elfogadott törvényről, amellyel az orvosok januártól valóban akkora béremelést kapnak, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa, még Medgyessy Péter 50 százalékos közalkalmazotti béremelése sem ér ennek nyomába. … Vannak olyan 30-50 körüli orvosok, akik hajtósabbak, szeretnének maguknak összegyűjteni több pénzt, mert tudják, hogy a szaktudásuk jól eladható a piacon. …