Két arany, két ezüst, egy bronz az olimpia magyar szuperkeddjén

2021. augusztus 3. – 16:45

frissítve

Két arany, két ezüst, egy bronz az olimpia magyar szuperkeddjén
Lőrincz Tamás birkózó az olimpiai aranyérmével – Fotó: Piroschka Van De Wouw / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A kajakos Kopasz Bálint és a birkózó Lőrincz Tamás aranyérmet, a kajakos Varga Ádám és a vitorlás Berecz Zsombor ezüstérmet, a kajakos Kozák Danuta és Bodonyi Dóra kettese bronzérmet nyert kedden az olimpián. A birkózó Lőrincz Viktor a döntőbe, a női vízipólócsapat az elődöntőbe jutott. Megnéztük, mennyire jöttek be ezen a versenynapon az olimpia előtti esélylatolgatások, milyen érdekességek kötődnek a magyar érmet hozó számokhoz, és mi volt érmeseink legjellemzőbb mondata.

Sike Andrásnak, a kötöttfogású birkózó válogatott edzőjének 1988. szeptember 22. mellett alighanem ez a keddi volt élete másik legtökéletesebb napja. Előbb az olimpiai döntőbe jutó Lőrincz Viktort, majd testvérét, az olimpiai bajnoki címe nyert Lőrincz Tamást emelgette örömmámorban.

1988 nyara volt, amikor Horváth Geri barátommal otthonról, Szegedről felutaztunk Pestre, hogy autogramokat kérjünk az NB I.-es szezonra a Fáy utcában készülő Vasas és a Hungária körúton izzadó MTK játékosai ellen. A diszkófrizurás MTK-s Kékesi Rezsőnek felcsillant a szeme, amikor megtudta, hogy Szegedről jöttünk, és megkérdezte, szoktunk-e bulizni járni a Tisza Gyöngyébe (nem szoktunk), egyben önkritikusan reményét fejezte ki, hogy reméli, nem csak a vacak MTK miatt jöttünk Pestre. Nem, mondtuk magunk elé halkan, a Vasas miatt is.

Ebédelni egy harmadik stadionhoz mentünk, a Fradi vendéglőbe az Üllői útra. Itt ült a szomszéd asztalnál az akkor 23 éves Sike András. Gerivel egymást bátorítva mentünk oda a fehér abroszos, Fradi címeres asztalához, és autogramot kértünk tőle. A Fradi birkózójára ez a kis intermezzo annyira lelkesítően hatott, hogy pár hónap múlva, igen, 1988. szeptember 22-én Szöulban olimpiai aranyérmet nyert, a szalvétánk felértékelődött.

Szöul volt az első igazi olimpiám, Los Angeles a magyarok nélkül nem lehetett az. Szöulban ugyanolyan időeltolódás volt, mint most, ezért felértékelődött, hogy mit ír az újság, úgy emlékszem, napi két kiadása volt a Népsortnak. A tévé is felejtős volt, mert napközben suliban voltam, Egerszegi Krisztina aranyát 200 méter háton például egy Oroszlán utcai Keravill kirakatába kitett tévén izgultam végig a Tömörkény gimiből jövet.

A Népsportban az olimpia előtt az összes versenyszám dobogósait megtippelték, és én lelkesen követtem két héten át, hogy mit találtak el, mit nem. Ez a szokásom azóta se változott, itt van előttem az olimpia előtti sportújság, no meg itt van Ághassi Attila kollégám esélylatolgatása is. Üt az igazság órája.

Kopasz Bálint – aranyérmes

A (szintén) Szegeden született 24 éves Kopasz Bálint kajak 1000 méteren féltávnál már átvette a vezetést, 750 méteren már három méterrel vezetett, és nagy fölénnyel, majdnem két másodperccel nyert egy másik magyar, Varga Ádám előtt, de róla majd később. Szilágyi Áron és Milák Kristóf után Kopasz Bálint szerezte a tokiói olimpia harmadik magyar aranyérmét.

Aranyérmes mondat a futam után:

„Nem volt buli, nem voltak barátok, sőt, még barátnő sem, pedig 15 éves korom óta nagyon szerettem volna.”

Az aranyérmes Kopasz Bálintnak gratulál édesanyja és edzője, Demeter Irén az eredményhirdetés után – Fotó: Kovács tamás / MTI
Az aranyérmes Kopasz Bálintnak gratulál édesanyja és edzője, Demeter Irén az eredményhirdetés után – Fotó: Kovács tamás / MTI

Az olimpia előtt inkább éremre, mintsem aranyéremre számítottunk. Jóslatunkban azt írtuk, hogy az 1976 óta tartó magyar éremnélküliséget ideje lenne lezárni, Montrealban Csapó Géza ezüstéremmel tért haza. De megpendítettük annak a lehetőségét is, ami végül bekövetkezett: „Varga Ádám és Kopasz Bálint harcolhat a király szám, vagyis az ezer méter aranyáért.” A sportlap nem mert magyar győzelmet tippelni, az aranyat a végül negyedik helyezett német Jacob Schopfnak, az ezüstöt Kopasz Bálintnak, a bronzot a végül ötödik helyen célba érő Josef Dostálnak adta.

  • Kopasz Bálint edzője az édesanyja, Demeter Irén, aki versenyzőként maga is válogatott kerettag volt, majd Algyőn lett utánpótlásedző.
  • Bármilyen furcsa, de a szám királykategóriájában, ami 1936 óta van az olimpiák műsorán, csupán egy magyar aranyérem született, Hesz Mihály révén 1968-ban Mexikóban.
  • A második világháború után Svédország, az ezredforduló környékén Norvégia uralta a távot, a két skandináv országot most egy norvég kajakos képviselte, aki már az előfutamban kiesett.

Lőrincz Tamás – aranyérmes

A Cegléden született 34 éves Lőrincz Tamás ellenfele, a kirgiz Akzsol Mahmudov kezdett aktívabban, Lőrinczet megintették, hátrányba került, de felállt a térdelő helyzetből. A második menetben a magyar előbb egy kitolással egyenlített, majd a passzívvá váló kirgiz megintése után 2-1-re vezetett és nyert. Ez volt a tokiói olimpia negyedik magyar aranyérme.

Aranyérmes mondat a meccs után:

„Azt sem tudtam, hol vagyok. Nem is emlékszem a győzelem utáni másodpercekre, csak annyi van meg, hogy Bandi [Sike András] a nyakamban van és eldőlünk.”

Lőrincz Tamás boldogsága a döntő után – Kép: Ken Satomi / AFP
Lőrincz Tamás boldogsága a döntő után – Kép: Ken Satomi / AFP

„Birkózásban Lőrincz Tamás az utolsó nagy dobására készül, 2019-ben világbajnok volt, 2021-ben negyedszer lett Európa-bajnok, egyedül az olimpiai arany hiányzik az életéből, amit most, 34 évesen begyűjthet” – írtuk esélylatolgatásunkban. A sportlap pedig már előre odaadta neki az aranyérmet – jól tették.

  • A testemben, a szívemben, a lelkemben nagy hajtóerő az olimpiai arany, ez az, amire még annyira vágyom. De már nem görcsösen, ez a legfontosabb, amit megtanultam. Nem mondhatjuk azt, hogy ha nem jön össze, akkor az életem semmit nem ér, nem dobok ki mindent a kukába – nyilatkozta májusban az aranyesélyről a Telexnek.
  • Ebben a súlycsoportban két aranyérme már volt a magyar birkózósportnak: 1952-ben Helsinkiben Szilvási Miklós, 1980-ban Moszkvában Kocsis Ferenc nyert.

Varga Ádám – ezüstérmes

A Budapesten született 21 éves Varga Ádám kajak 1000 méteren kicsit beragadt a rajtnál, majd a végén nagyot hajrázva megelőzte a portugál Fernando Pimentát, és bejött a második helyre Kopasz Bálint mögött..

Ezüstérmes mondat a futam után:

„A célban úgy éreztem, hogy egy kicsit a német előtt értem be, felnéztem a kijelzőre és elkezdtem ordítani, de aztán abbahagytam, mert arra gondoltam, hogy ez nem lehet a miénk, ez biztosan az előző futam eredménye.”

Varga Ádám a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének középfutamában – Fotó: Kovács Tamás / MTI
Varga Ádám a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének középfutamában – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Az olimpia előtti esélylatolgatásunkban Kopaszt és Vargát is az aranyesélyesek között tartottuk számon, a sportlapban Vargát nem várták dobogóra.

  • A három évvel fiatalabb Varga Ádám a hazai válogatón legyőzte a későbbi olimpiai bajnok Kopasz Bálintot.
  • Varga Ádám még érettségi előtt állt, amikor 2019 márciusában a Nemzeti Sportban nyilatkozott a nála három évvel idősebb Kopasz Bálintról: „Bálint igazi profi versenyző, a legapróbb részletekre is odafigyel: az előírtak szerint étkezik, táplálékkiegészítőket szed, és elég időt szán az edzés utáni nyújtásokra is. Utóbbit sajnos nem mindig végzem el, főleg iskolaidőben, amikor edzés után sietnem kell haza.”

Berecz Zsombor – ezüstérmes

A Budapesten született 35 éves Berecz Zsombor a második helyről vágott neki a finn dingi éremfutamának, és volt olyan időszaka a versenynek, amikor összetettben ő vezetett. A futamot szinte hibátlan versenyzéssel meg is nyerte, ami összetettben – a kilencpontos különbséget háromra csökkentve – a második helyre volt elég.

Ezüstérmes mondat a futam után:

„Én egy napot, egy órát, de egy percet sem változtatnék azon, amit végigcsináltam. De nincs az az isten, hogy még egy olimpiára felkészüljek. Elég sokat nélkülözött a családom, kihagytam fontos éveket a gyerekeim életéből, most velük akarok lenni.”

Az ezüstérmes Berecz Zsombor az eredményhirdetés után – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Az ezüstérmes Berecz Zsombor az eredményhirdetés után – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Az olimpia előtti esélylatolgatásunkban azt írtuk Bereczről, hogy „világbajnok, nem is lehet más a célja, mint hogy nyerjen”. A Nemzeti Sport szintén a magyart jósolta végső győztesnek a végül negyedik Josh Junior és a telibe trafált bronzérmes spanyol Joan Cardona Méndez előtt.

  • A magyar vitorlássport eddig egyetlen érmet szerzett, Detre Szabolcs és Detre Zsolt az 1980-as moszkvai olimpián lettek bronzérmesek, Berecz ezüstérme így a valaha volt legjobb magyar eredmény.
  • A 21. században csak britek – három különböző versenyző – nyertek olimpiát finn dingiben, Giles Scott most megvédte címét, 2004 és 2012 között Ben Ainslie triplázott, 2000-ben Iain Percy nyert.
  • A 21. században másnak már nem is lesz lehetősége nyerni, mert az először 1952-ben műsorra tűzött versenyszám lekerül az olimpiák műsoráról. Berecz a 2019-ben hozott, szerinte előkészítés nélkül, rossz szavazógépekkel hozott döntést a vitorlázás szégyenének nevezte.
  • A finn dingi az a szám, ahol a nagyobb súlyú, 85 kilogrammnál nehezebb versenyzők is rajthoz állhatnak.
  • Tenger nélküli ország versenyzője csupán kétszer tudott felállni a dobogóra ebben a hajóosztályban: 1968-ban az osztrák Hubert Raudaschl, 1980-ban pedig a szintén osztrák Wolfgang Mayrhofer lett ezüstérmes. A tenger nélküliséget Berecz előnynek tartja a gyors szélváltásokra való jobb reagálás miatt.

Bronzérmesek – Kozák Danuta és Bodonyi Dóra

A Budapesten született 34 éves Kozák Danuta és a 27 éves, Szarvason született Bodonyi Dóra kajakpáros 500 méteren a rajtnál nem tudták tartani a lépést az új-zélandi hajóval, féltávnál a harmadik helyen haladtak, végül – hiába hitták azt, hogy másodikok – bronzérmesek lettek. A szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika a negyedik helyen csapott célba.

Bronzérmes mondatok a futam után:

Kozák Danuta: „Amikor nagy reményekkel jön ide az ember, aztán azt hiszi, hogy második, és kiderül, hogy harmadik, az azért nem az igazi.”

Bodonyi Dóra: „Úgy érzem, hogy a négyesre át tudom majd fordítani ezt magamban, és még éhesebben tudok majd odaállni.”

Kozák és Bodonyi a döntőben lapátol – Fotó: Philip Fong / AFP
Kozák és Bodonyi a döntőben lapátol – Fotó: Philip Fong / AFP

Előzetesen azt írtuk, hogy „a fehéroroszok, németek hagyományosan erősek itt, de mindkét magyar páros versenyképes velük”. A Nemzeti Sport még bizakodóbb volt: a Csipes–Medveczky párost arany-, a Kozák–Bodonyi párost ezüstérmesnek tippelték. A győzelmet a sportlap által bronzérmesre taksált új-zélandi páros szerezte meg., a fehéroroszok a hatodik, a németek a nyolcadik helyen végeztek.

  • Csak Magyarországnak sikerült két hajót is a legjobb nyolc közé juttatnia.
  • A női kajakpáros 500 méter 1960 óta íródó történelmében a 21. században mindig volt magyar egység a dobogón. Öt évvel ezelőtt Szabó Gabriella és Kozák Danuta megnyerte az olimpiát rajtuk kívül 2004-ben és 2008-ban nyert a Kovács Katalin–Janics Natasa duó.
  • Kozák Danuta öt olimpiai arany és egy ezüst után nyert bronzérmet. Első érmét, az ezüstöt még a 2008-as olimpián szerezte női kajak négyes 500 méteren.

Lőrincz Viktor az olimpiai döntőben

Volt olyan nap, amikor a legfontosabb hír lett volna, hogy Lőrincz Tamás után a testvére, Lőrincz Viktor is olimpiai döntőben birkózhat. A kötöttfogásban a 87 kilósok között 1-2-ről 9-2-re fordítva elődöntőt nyert az egyiptomi Mohamed Metwally ellen. Lőrincz Viktor érmével mi nem számoltunk, a sportlap harmadik helyre hozta be. Az aranyéremre, legalábbis az olimpia előtt, az az ukrán Zsan Belenyukot tippelték, akivel Lőrincz a döntőben birkózik.

Ebben a súlycsoportban 1972-ben Hegedűs Csaba egy szovjet-kazah, 1992-ben Farkas Péter egy lengyel birkózó ellen nyert olimpiai aranyérmet.

A női pólósok a elődöntőben

A Kína elleni vereség után féltettük a lányokat az olimpiai negyeddöntőben a 2008-as olimpiai győztes holland válogatott ellen, végül 14-11-re nyertünk. Az eredmény alapján már-már simának tűnik a győzelem, pedig egyáltalán nem volt az. A negyedik negyed elején 10-10 volt az állás, de utána rendkívül taktikus játékkal jutottunk az elődöntőbe.

Magyarország ezzel zsinórban negyedszer jutott a legjobb négy közé, ami csak az utolsó két olimpiát megnyerő USA-nak sikerült. Ők a női szakág 2000 óta íródó olimpiai történetében mindig ott voltak a négy között, és most annak ellenére is esélyesek, hogy fantasztikus bravúrral – 2008 óta először – a magyar válogatott a csoportkörben nyert ellenük. A magyarok különben mind a háromszor negyedikek lettek, most minden esélyük megvan az éremre. Az aranyhoz azonban – a spanyolok elleni elődöntő után – minden bizonnyal az USA-t kell még egyszer legyőzni.

Magyarok még, akik ott voltak

A negyedik hely is szépen csillog – mondta a Komlósi Oktatási Stúdió hallgatója a próbaközvetítésében, majd évet ismételt. De tényleg, egy negyedik hely is nagy dolog, ahogy egy 12. vagy 28. is, mi több, bármilyen sportágban kijutni az olimpiára, és ott versenyzőként tátani a szánkat, az is már óriási teljesítmény, nekem például még egyszer sem sikerült. Nézzük hát a magyar helyezetteket sorrendben.

  • kajakpáros 500 méteren Csipes Tamara és Medveczky Erika a 4. lett.
  • A 97 kilós kötöttfogású birkózó Szőke Alex a vigaszágról jutott odáig, hogy a bronzért birkózhat, végül kikapott, 5. lett.
  • Kajak egyes 200 méteren Lucz Dóra a 6. lett.
  • Kenu kettes 1000 méteren az Adolf Balázs, Fejes Dániel kettős a B-döntős harmadik helyével összességében a 10. helyen zárt.
  • Kajak egyes 200 méteren Kárász Anna nem jutott tovább az előfutamából, 16. helyen zárta az olimpiát.
  • Az 1500 méteres síkfutó Szögi István az előfutamából nem jutott tovább, végül a 23. lett.
  • Gerelyhajításban Szilágyi Réka a kvalifikáció 14 fős A csoportjában a 12. helyen zárt.
  • A 62 kilós szabadfogású birkózó Sastin Marianna egy mérkőzés után kiesett.
  • A 67 kilós kötöttfogású Korpási Bálint egy mérkőzés után kiesett.
  • 110 méteres gátfutásban Szűcs Valdó továbbjutott előfutamából az elődöntőbe.

És mi van azokkal a versenyszámokkal, ahol nem voltak magyarok?

Egy ilyen nap után? Nem számít!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!