Bronzérmes a Kozák, Bodonyi női kajakpáros 500 méteren

2021. augusztus 3. – 05:51

frissítve

Bronzérmes a Kozák, Bodonyi női kajakpáros 500 méteren
A bronzérmes Bodonyi Dóra és Kozák Danuta a női kajak párosok 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a tokiói olimpián – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A női kajakosok első érmét Kozák Danuta és Bodonyi Dóra nyerte a tokiói olimpián, miután a párosok versenyében a harmadik helyen értek célba.

Az olimpiák történetében először fordult elő, hogy egy nemzet két egységet is indíthatott ugyanabban a számban. A női kajakpárosoknál mindjárt két olyan magyar duó versenyzett, akik általában itthon is nagy csatát vívnak, és akik éremeséllyel érkeztek Japánba.

Csipes Tamara és Medveczky Erika ezren már voltak párosban ezer méteren világbajnokok, sőt, Medveczky egyéniben is, de nem olimpiai számban. Az ötszörös olimpiai bajnok, 34 éves Kozák Danuta öt éve Szabó Gabriellával nyerte meg ezt az aranyat Rióban, neki az olimpia elhalasztása nagyon jól jött, mert tavaly keresztcsonttöréssel bajlódott, és nagyon nehezen tudott volna augusztusra formába kerülni. Szabó ebben a ciklusban visszavonult, Kozák párt keresett, és a 27 éves Bodonyi Dóra mellett döntött, aki ötezer méteren volt már Európa-bajnok, de ez most egy teljesen más verseny.

A két magyar páros az elődöntőben egymás mellé került, és Kozákék nyertek. A fináléra Csipeséket a hármas pályára sorolták be, az ötösre Kozákékat, közöttük a legnagyobb ellenfélnek tekinthető új-zélandi hajó. A kétszázon győztes Lisa Carrington mögött Caitlin Regal volt az egységben.

A bomba formában lévő Carringtonék tökéletesen jöttek el a rajtból, valósággal kilőttek, Kozákék a harmadik, Csipesék a hetedik helyen haladtak féltávnál. Az új-zélandi egységet nem lehetett megfogni, olyan tempóban jöttek, hogy csak az volt a kérdés, mekkora előnnyel érnek első helyen a célba. Kozákék látószögéből kiesett a lengyel duó, akik a szélső pályán elvitték a második helyet. A magyar páros így a harmadik helyen futott be, Csipes és Medveczky negyedik lett.

Csak utólag derült ki, hogy nem ezüst, hanem bronz

Az éremátadó előtt láthatóan csalódottan nyilatkozott Kozák Danuta és Bodonyi Dóra bronzérmes kettőse. Kozák kiemelte, hogy a beérkezéskor azt hitte, másodikak lettek, csak az M4-nek adott gyorsértékelés előtt egy perccel, a kivetítőről értesültek, hogy végül bronzérmesek lettek, így még nem sikerült feldolgozniuk a döntőt. Bodonyi hozzátette, hogy nagyon beragadtak a rajtnál, majd menet közben többször is megbillentek, a végét sikerült megmenteni, de így is csak a harmadik helyre értek be. „Amikor nagy reményekkel jön ide az ember, aztán azt hiszi, hogy második, és kiderül, hogy harmadik, az azért nem az igazi” – zárta rövidre az öt olimpiai aranya és egy ezüstje mellé most bronzot gyűjtő Kozák.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!