Archívum
Márki-Zay Péter: Van amerikai pénz a kölcseys tanároknak felajánlott összegben
Az MMM költségvetése olyan, mint egy kád, így nehéz megmondani, hogy melyik forrásukból származott az adomány, fejtette ki az ATV-ben.
Dézsi Csaba: A média és az ellenzéki képviselők proli gondolkodású, sutyerák, baloldali, liberális...
A győri polgármester válaszolt a neki megítélt 5,2 millió forintos jutalom miatt kapott kritikákra. Olyanoknak is, akik meg sem szólaltak az ügyben.
Gazdasági bűvésztrükköt vár a milliárdos miniszterelnöktől a brit Konzervatív Párt
Rishi Sunak miniszterelnök-jelöltként a nyáron megjósolta, hogy Liz Truss be fogja dönteni a brit gazdaságot. Most rá esett a választás, hogy feltakarítsa a viharosan távozó Truss ténykedésének...
Kormányt alakított Rishi Sunak brit miniszterelnök
Több fontos tárca élén az eddigi miniszterek maradtak.
Magyar kutatók a koronavírus ellen hatásos természetes vegyületet találtak
A találmány hazai és nemzetközi szabadalmaztatása, valamint hasznosítási lehetőségeinek feltérképezése már megkezdődött.
„Ezek csak elhatárolódni tudnak” – flashmobbal álltak ki Pankotai Lili mellett Pécsen
A fiatal slammernek adtak át bátorító, szolidaritást vállaló leveleket a megjelentek. „Próbáljunk mi magunkban valami jót alkotni, ha már segítséget nem kapunk” – mondta a végzős gimnazista.
Meghalt Obama egykori védelmi minisztere
Ashton Carter megnyitott minden katonai pozíciót a nők előtt, és engedélyezte a nyíltan transzneműek katonai szolgálatát is.
94 éves korában meghalt a világ legkoszosabb embere
Szomszédai szerint az iráni Amu Hadzsi több mint hatvan évig nem mosakodott. Az új koszrekorder füsttel és marihuánával tisztálkodik.
Új olasz miniszterelnök: Soha nem éreztem szimpátiát az antidemokratikus rezsimek iránt
Az Orbán Viktor szoros szövetségesének tartott Giorgia Meloni az első parlamenti felszólalásában arról beszélt, szembeszáll az orosz zsarolással.
Csúcsokat dönt az oroszbarátság és Kína-szimpátia a világ fejletlenebb részén
Kettészakadt a világ közvéleménye: a háború a nyugati társadalmakat még inkább Amerika- és NATO-pártivá tette, a világ többi részén viszont nagyon más a helyzet.








