Archívum

Mégis nőhet a boldogság egy ország gazdasági fejlődésével
Korábban alapvetésnek számított, hogy a GDP-növekedés nincs hatással az emberek boldogságára, de úgy tűnik, hogy leginkább mégis ez tudja jó irányba mozdítani.
A halászlékirálytól az első pornómoziig – belső utazás Budapest Kis-Amerikájába
A Hosszúlépés új könyve a városmagtól egyre messzebb merészkedik. Ha sétavezetőként nem is mindig működik, de a várostörténeti sztorik a fotelben is magukkal ragadják az embert.
Gyakorlatilag kémappot kell telepítenie a telefonjára, ha a katari focivébére utazik
A norvég közmédia utánajárt, mihez férnek hozzá a katari vébé alatt kötelezően letöltendő mobilalkalmazások. Jogilag gyakorlatilag mindenhez.
Novembertől újraindul a Budapest–Sanghaj-járat
Szijjártó szerint Közép-Európában óriási verseny folyik azért, hogy mely országok tudják leginkább magukhoz vonzani a kínai turistákat.
Haász János: A másik második
„Az elején talán még hazudtál olyat, hogy elválsz. Aztán, ahogy házasságod megszokásai, úgy a megcsalás megszokásai is szépen lassan ránk kérgesedtek.” A Telextárcában ezen a héten Háy János két...
Magyarország orosz befolyásoltságáról vitázott az Európai Parlament
Vitát tartott az Európai Parlament Külügyi Bizottsága arról, hogy Magyarország és Spanyolország mennyire ad utat az orosz dezinformációnak az Európai Unión belül.
Egy törvénymódosítás után újabb hat évre nevezték ki a GVH elnökhelyettesét
Szijjártó Péter gimnáziumi osztálytársa, Tóth András elvileg csak egyszer újrázhatott volna, de aztán átírták a szabályokat.
Kihátráltak a támogatók Mészáros Lőrinc alapítványai mögül
2020-ban összesen 550 millió forint érkezett a két alapítványba, 2021-ben már csak alig 3 millió. Mindkettő jelentős veszteséggel zárta az évet.
Ez a 366 posta szűnik meg átmenetileg november 12-től
Sok település érintett, ott egyetemes postafiókok veszik át az ügyintézést.
Kövess minket Facebookon is!