Nem építkezés, hanem védett személyek biztonsága miatt tartják lezárva a Karmelita környékét

2023. május 10. – 09:58

Másolás

Vágólapra másolva

„A Színház utcában a forgalomtechnikai lezárás biztonsági okból történt, védett személyek biztonsága érdekében, ezt a Készenléti Rendőrség jogszabályi felhatalmazás alapján megteheti” – írta V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere Hadházy Ákosnak küldött válaszlevelében, hozzátéve, hogy ehhez nincsen szükség a Budavári Önkormányzat hozzájárulására.

A Miniszterelnökség előtti Színház utcát 2021. november végén zárták le teljes hosszában. Itt található Orbán Viktor hivatala, a Miniszterelnökség épületegyüttese, valamint Rogán Antal irodája is. A közterület lezárását a Várkapitányság Nonprofit Zrt. a következővel indokolta a 444-nek akkor: „Érdemben megkezdődött a Honvéd Főparancsnokság megújításának daruállítással is járó szerkezetépítési szakasza”, ezért „a kivitelező kérte az organizációs terület módosítását”. Gulyás Gergely egy 2022. decemberi kormányinfón azt mondta, építőanyagok lesznek az utcán, építési munkák zajlanak, „ezek még inkább élesbe fordulnak a következő hetekben, a bejutást nehéz lesz biztosítani”.

Január közepén, ottjártunkkor nyoma sem volt annak, hogy bármiféle építkezés zajlana a Színház utca Karmelita felőli oldalán, a szolgálati autók, a hivatal dolgozói, valamint az ide érkező vendégek zavartalanul közlekedhettek a területen.

„Immár bizonyított tény – persze eddig is nyilvánvaló volt mindenkinek –, hogy cinikus hazugság az »építési kordon« folyamatos emlegetése (…) ez a válasz egyértelművé teszi: a ketrec a hazugság és a cinizmus szimbóluma. Így végleg lebukott a gyáva, hazudozó kormány. (…) A most kiderült tény azonban nem sokat változtat azon, hogy kell-e még kordont bontani, sőt. Miután már biztosan tudjuk, hogy semmi köze az építkezéshez, még egyértelműbb, hogy a hazug és cinikus kormány szimbóluma” – írta V. Naszályi válaszáról szóló bejegyzésében Hadházy Ákos. A független képviselő a momentumosokkal többször is lebontotta a kordont a Karmelitánál. Legutóbb kedden reggel volt ott velük, és Bedő Dáviddal és Lőcsei Lajossal kiragasztotta a Momentum 7 pontos követelést a Karmelita egyik, Sándor-palotához közeli ajtajára. Hadházy azt mondta, tisztában vannak vele, hogy ettől ezek a pontok nem fognak megvalósulni, ahhoz ugyanis az kellene, hogy ezt sokkal több ember követelje. A képviselő szerint a keddi napnak az az üzenete, hogy ezzel a rendszerrel szemben is elérhető eredmény.

A terület lezárása előtti hetekben, 2021-ben arról forgattunk, hogy kik azok a hivatalos kormányzati pozícióval nem rendelkező emberek, szakértők, propagandisták és politikusok, akik rendszeresen felbukkannak a miniszterelnök környezetében. Ennek a videónak a végén látható az is, amikor Orbán Viktor a lezárás előtt két nappal a helyszínen forgató stábunk irányába mutatott valamit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!