A NER mindent megtett, hogy ne higgyenek az áldozatoknak, és most csodálkoznak, hogy röhögő reakciót nyomnak Varga Judit posztjaira

Mindig is nagyon szerettem volna, hogy az egész országot elkezdje élénken foglalkoztatni a családon belüli erőszak problémája, de az a mód, ahogyan ez a napokban hirtelen megvalósult, nem fog segíteni az áldozatokon. Varga Juditon sem.

A kormány nagyon szeret valós bűncselekményeket az elkövetők megfékezése és az áldozatok védelme helyett a saját íze szerint átértelmezni és nekik nem tetsző személyek vagy csoportok támadására felhasználni. Ez történt a pedofíliával a kegyelmi ügy után, és ez történik most a családon belüli erőszakkal. Ebből a helyzetből a kormány nem tud jól kijönni akkor sem, ha igaz vagy részben igaz a Varga Judit Facebook-profilján elhelyezett poszt tartalma, és akkor sem, ha nem igaz.

Ha nem igaz: a NER kulcsemberei éppen egy olyan ügy mentén akarják politikai ellenfelüket a népharagra építve lejáratni, aminek a bagatellizálásáért ők maguk mindent elkövettek? Ez nem fog sikerülni, és ezt csak maguknak köszönhetik. A saját helyzetükön ezzel nem javítanak – a nyilvánosságra hozott felvétel valódiságát maga Varga sem tagadta –, a tényleges áldozatoknak viszont kárt okoznak.

Ha igaz vagy részben igaz: hogyan lehetséges, hogy Varga Judit ennyi időn keresztül senkitől nem tudott vagy nem mert segítséget kérni? A kormány olyan kiváló teljesítményt tud felmutatni az áldozatok támogatásában, hogy még a saját emberét sem tudta (akarta?) megvédeni? És az ország vezetőinek csak most jut eszükbe kiállni egykori kollégájuk, barátjuk mellett, amikor az véletlenül egybeesik a politikai érdekükkel? Ezzel is saját magukról állítanak ki szegénységi bizonyítványt.

Elöljáróban leszögezem: állításaimmal nem Magyar Pétert kívánom védeni. Egyrészt nem hiszek abban, hogy ha egy ember lejáratásához nyilvánvaló politikai érdekek fűződnek, akkor az rögtön garantálja is, hogy az illetőnek nincs vaj a fején. Másrészt viszont abban sem hiszek, hogy ha egy ember kapcsolati erőszak áldozatává válik, akkor mentesül az általa elkövetett bűncselekmény következményei alól.

Miután ezt tisztáztuk, frissítsük fel az emlékezetünket, nézzük meg, mit tett és mit nem tett a Fidesz a családon belüli erőszak visszaszorításáért.

Még messze nem volt divat nálunk a „genderideológia” veszélyére hivatkozva hárítani mindent, aminek a nemek egyenlőségéhez köze van, amikor (2012-t írtunk) a kormánypárti honatyák, az akkori jobbikosok által megsegítve, a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépést kategorikusan elutasították. Az egyik fideszes képviselő felszólalásában „megoldásként” szülni küldte a nőket, egy másik pedig (bekiabálás formájában) „kihalástól” tartott, ha a feleségeket majd nem lehet szabadon verni. Csak civilek többirányú nyomására született meg a kapcsolati erőszak önálló törvényi tényállása. (Még magát a „családon belüli erőszak” kifejezést is elutasították, szentségtörőnek, családellenesnek bélyegezték!)

Miután Rogán „meghajolt a hölgyek akarata előtt”, a 2013-ban nagy nehezen érvénybe lépett törvény, előzetes érdemi civil szakmai egyeztetés hiányában, meglehetősen hiányosra sikeredett. Ezért a nőjogi szervezetek ezután az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozást kezdték el szorgalmazni. Az Európa Tanács e dokumentuma ugyanis, kiterjedve a megelőzés, beavatkozás és utánkövetés mikéntjeire, komplex stratégiát tartalmaz a nők elleni erőszak visszaszorítására. A kormány az egyezményt (talán a kínos „vak komondor”-ügy kompenzálása végett) 2014. március 14-én alá is írta – csakhogy aztán a jogrendbe illesztést évekig halogatta. Az egyezményből tetszés szerint szemezgetve igyekezett bizonyítani, hogy annak előírásait a magyar jog már tartalmazza, majd 2020-ban hivatalosan elutasította a dokumentumot.

Helyette Áldozatsegítő Központok alakultak, melyek épp hogy jobbak a semminél, és legfeljebb a gyorsan átázó ragtapasz funkcióját látják el a több sebből vérző rendszeren átfogó megoldás helyett. Jelenleg Magyarországon nincs semmi, ami a kapcsolati erőszak elkövetőjét a bűnismétlésben megakadályozza – és ez nők életébe vagy adott esetben szeme világába kerül. Ami szintén teljesen hiányzik, az a társadalom széles körű tájékoztatása és a megelőzés. A Varga Judit Facebook-oldala által a napokban megosztott érzékenyítő videó azután jár 320 ezer megtekintésnél, hogy a bejegyzés országos érdeklődést váltott ki. Az Ökumenikus Segélyszervezet e sorozatának többi része mindössze 46, 65 és 108 ezer megtekintésnél jár. Hasonló sorsra jutott az Áldozatsegítő Központ Youtube-csatornára feltöltött podcast is. Ha már elkészültek ezek a szemléletformáló anyagok, miért nem növelték az elérésüket fizetett hirdetésekkel vagy éppen a közmédiában való terjesztéssel? Miért nem volt erről is országos plakátkampány? Varga Judit Facebook-oldala miért csak akkor osztja meg az egyik epizódot, amikor a saját érintettségről akar kódoltan üzenni? A kapcsolati erőszak nem csak akkor probléma, ha mi vagyunk az áldozatok!

Láthatjuk, hogy eddig semmi politikai akarat nem volt a kapcsolati erőszakot érintő társadalmi szemléletformálásra: a kormány mindent elkövetett, hogy a jelenséget bagatellizálja. (Az előző kormányok sem tettek eleget a visszaszorításáért, de a jelenben talán indokolt, ha a hiányosságokat a tizennégy éve regnáló vezetésen kérjük számon.) Nem hoztak hatékony törvényt, nem alkottak átfogó szakmai stratégiát (pedig az Isztambuli Egyezménytől függetlenül is megtehették volna!), nem fektettek kellő energiát és forrásokat a megelőzésbe és az edukációba. Az állam feladatát átvevő, a társadalmi tudatosságot növelni igyekvő, szemléletformáló és áldozatvédő szakmai civil nőszervezeteket befeketítették és ott akadályozták, ahol tudták; ha pedig véletlenül mégis konzultáltak velük, az is megmaradt a puszta formalitás keretei közt, és nem járt semmi kézzelfogható eredménnyel. Annál barátságosabban viszonyultak a nők elleni erőszakot vitatni vagy relativizálni igyekvő, illetve az erőszak melegágyaként szolgáló macsókultúrát népszerűsítő személyekhez és szervezetekhez – nem mintha ez a családon belüli vagy szexuális erőszak férfiáldozatain egy jottányit is segített volna!

Összességében tehát mindent megtettek, hogy ne alakuljon ki közkeletű empátia a sértettekkel szemben, és ne szűnjön meg az áldozathibáztatás. Most pedig megehetik, amit főztek, mert amikor jól jönne nekik a társadalmi érzékenység és az áldozatokkal való szolidaritás, azaz amikor mint nőverőt akarják hitelteleníteni politikai ellenfelüket, csodálkoznak, hogy az emberek nem hisznek az áldozatnak, röhögő reakciót nyomnak Varga Judit Facebook-oldalának posztjaira, és nem rohannak felkoncolni Magyar Pétert. És nem, nem azért, mert Varga Judit jobboldali, hanem azért, mert

egyszerűen hiteltelen, hogy most pont azok számítanak közfelháborodásra és akarnak politikai tőkét kovácsolni a családon belüli erőszakból, akik előtte éveken keresztül a fülük botját sem mozgatták az áldozatok segítségkérő szavára – sajnos magát Varga Juditot is beleértve.

A kormány elvárja tőlünk, hogy készpénznek vegyük, hogy a Varga Judit Facebook-profilján leírtak szóról szóra igazak. A Magyar Péterben bízók – köztük az én „buborékomból” is rengetegen – azt várják el, hogy biztosra vegyük, hogy minden állítás szemenszedett hazugság. Én mindkettőtől tartózkodnék. A politikai helyzetet figyelembe véve is szomorúsággal tölt el a röhögő reakciók látványa egy kapcsolati erőszakot taglaló poszt alatt – attól tartok, hogy a probléma ilyen formájú átpolitizálása sajnos rontani fogja a közmorált és csökkenteni a bántalmazott nőkkel való együttérzést.

Varga Juditnak egy bántalmazója biztosan van, és az a NER, amelynek önként szolgálatába állt, de amely most sem engedi el. Akkor, amikor a becsülete maradékát megmenthette volna a kegyelmi ügy pontos körülményeinek nyilvánosság elé tárásával, nem engedték megszólalni, pedig az inkább állt volna a gyerekei érdekében, hogy az édesanyjuk ne pedofilsegéd-mentegetőként vonuljon be a történelembe. (Jelzem, még most sem lenne késő.) Arra, hogy a jelenlegi poszt ugyan miként áll a gyerekei érdekében, talán csak a gyermekvédelem magányos európai harcosaként tetszelgő kormány tudna válaszolni. Az áldozatok a maguk és gyermekeik védelmében szoktak a nyilvánossághoz fordulni – egyelőre azonban semmi sem utal arra, hogy akár Varga, akár a kormány kezdeményezte volna Magyar Péter büntetőjogi felelősségre vonását kapcsolati erőszak miatt.

De ha a poszt állításai megfelelnek a valóságnak, és a volt férje is bántalmazta Varga Juditot, akkor az egykori miniszter miért nem tudott, amikor pozíciója lehetővé tette volna, empátiát gyakorolni a nála még rosszabb helyzetben levő sorstársai felé? Ha ő maga nem tudott kiszabadulni a kapcsolatból, és befolyásos barátaitól nem kapott vagy nem mert kérni segítséget, mire számítson egy kisvárosi alsó középosztálybeli bántalmazott anya, akit nem védenek testőrök, és aki sem magas pozícióval, sem az elköltözéshez és a pereskedéshez szükséges vagyonnal, sem kiterjedt kapcsolati hálóval nem rendelkezik?

Ez továbbra is kérdés marad, és a megoldás már csak azért is érdeke egy keresztény-nemzeti-konzervatív kormánynak, mert (és ezek szerint ezt Varga a saját bőrén tapasztalta?)

a családon belüli erőszak áldozatainak többségét nem a megátalkodott feminista, sorosista, genderista, LMBTQ, childfree és hordákban közlekedő szinglik teszik ki, hanem a házasságnak nagyon is hagyományos értékrenddel nekivágó, sokszor kifejezetten nagy családra vágyó nők.

Akik új házasságot kötve akár (ha ez sem fogja meggyőzni a kormányt, akkor semmi) még szülnének is – csak hogy ehhez életben kell maradniuk, és az sem hátrány, ha nem mennek tönkre fizikailag és lelkileg abban, hogy nem kapnak segítséget.

A családon belüli erőszak a társadalom egészét átszövő probléma, éppen ezért nem degradálódhat a politikai ellenfelek félreállításának és a saját bőrünk mentésének propagandaeszközévé. Nem a kormányzati érdekek szerint hol előrántott, hol visszavont fegyverként kellene működtetni, hanem ciklusokon átívelő, átfogó szakmai nemzeti stratégia tárgyává tenni. Ez segítene hátrányos helyzetű és privilegizált áldozatoknak egyaránt.