Varga Judit a nőket érő erőszak ellen harcolt, mégis hisztinek nevezte az erről szóló egyezményt

Verbális és fizikai erőszakról ír Varga Judit abban a posztban, amelyben a volt férje, Magyar Péter nyilvánosságra hozott hangfelvételére reagál. Eközben a volt igazságügyi miniszter Vargát többen a családon belüli és kapcsolati erőszak ellen létrejött Isztambuli Egyezmény elutasítása miatt kérik számon.

De miről is szól pontosan az Isztambuli Egyezmény, miért írta alá, majd utasította el a magyar kormány, és mit mondott erről a volt igazságügyi miniszter? Gyorstalpaló.

Mi az az Isztambuli Egyezmény, és miért fontos?

Az Isztambuli Egyezmény a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló átfogó nemzetközi egyezmény, célja az áldozatok védelme és az elkövetők büntetlenségének megszüntetése.

Egyértelműen kimondja, hogy a nők elleni és a családon belüli erőszak nem magánügy. Bűncselekményként határozza meg többek közt a kényszerházasságot, a fenyegető zaklatást, a kényszerabortuszt és kényszersterilizálást.

Azért is jelentett áttörést az egyezmény, mert megállapította, hogy a nők elleni erőszak az emberi jogok megsértése, és a diszkrimináció egyik formájának tekintendő. Ez azt jelenti, hogy

az államok felelőssé tehetők azért, ha nem adnak megfelelő választ erre a fajta erőszakra.

Az Európa Tanács egyezménye éppen azért jött létre, hogy európai szinten egységesen és így hatékonyabban lehessen fellépni a nőket és gyerekeket érintő erőszakkal szemben.

Ki csatlakozott, és ki nem?

Az egyezményhez való csatlakozás lehetőségét 2011. május 11-én, Isztambulban nyitották meg, és az egyezmény 2014. augusztus 1-jén lépett életbe. Szervezetként az Európai Unió ratifikálta először, 2019-ig pedig 45 ország írta alá, de nem mind ratifikálta. (Az aláíró országok nem hozhatnak az egyezmény szemléletével ellentétes jogszabályokat, a ratifikálással azonban jogszabályokba kell építeni az egyezményben megfogalmazottakat, ennek teljesülését egy nemzetközi testület ellenőrzi).

És mi a helyzet Magyarországgal?

Az egyezményt 2014-ben ugyan aláírta a Fidesz-kormány, de soha nem ratifikálta.
2020 májusában nagy felháborodást váltott ki, amikor a magyar parlament megszavazta az Isztambuli Egyezményt elutasító határozatot. A szavazást a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezte, több képviselő is tiltakozott az egyezmény elutasítása ellen.

Milyen indokkal utasította el az egyezményt a magyar parlament?

A szavazást kezdeményező KDNP-s politikusok „romboló genderszemléletre” és illegális migrációra hivatkoztak. Azt mondták, felesleges az egyezményt ratifikálni, mert a magyar jogrendszer már így is eléggé szigorú, és mindent megtesz a nők védelméért. A kormány ehhez kapcsolódva azt hozta fel példaként, hogy 2012 óta nálunk is önálló büntetőjogi tényállás a kapcsolati erőszak.

A kormánypárti kommunikáció szerint a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló egyezmény egyes pontjai „nem egyeztethetők össze a kormány migrációs és genderpolitikájával”, sőt egyesek a „genderideológia trójai falovának” tekintik.

Tényleg van benne genderideológia? És migránsok?

Egy fogalommagyarázó bekezdés van arról az egyezményben, amely definiálja a társadalmi nemet. Eszerint „azok a társadalmilag konstruált szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, melyeket az adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint”.

Az Isztambuli Egyezmény történelmileg kialakult egyenlőtlen erőviszonyokról is ír, amelyek a nők teljes érvényesülésének megakadályozásához vezettek. Ám hiába tér ki az egyezmény arra, hogy férfiak is válhatnak kapcsolati erőszak áldozatává, néhány szervezet mégis megfogalmazta kritikaként, hogy az egyezmény igazságtalanul bánik a férfiakkal. A migrációval kapcsolatban pedig azt mondja ki az egyezmény, hogy a családon belüli erőszakot is ismerjék el az üldözés alapjául.

Miért tiltakoztak egyes ellenzéki képviselők és nőjogi szakértők?

Több ellenzéki képviselő táblákkal tiltakozott a szavazás napján, Szél Bernadett független képviselő Orbán Viktor „nőügyekkel nem foglalkozom” idézetét tartotta fel egy táblán a szavazás előtt, Vadai Ágnes tábláján Illés Zoltánt idézte („Attól, hogy ön szép, abból még nem következik, hogy okos”), Szabó Tímeáén egy 2015-ös Kövér László-idézet állt („Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”).

Több nőjogi szervezet szintén tiltakozott az egyezmény elutasítása ellen, főként arra hivatkozva, hogy a kormány állításaival ellentétben korántsem fordít kellő figyelmet a nők védelmére. Többek közt hiányoznak az erre specializált rendőri képzések, a kifejezetten a bántalmazott nőket segítő központok, és az Isztambuli Egyezmény által biztosított elszámoltathatóság is hiányzik a rendszerből.

Azokban az országokban, ahol alkalmazzák az egyezményben foglaltakat, egy sor olyan előremutató lépés történt (pl. menedékházak létrehozása, a nők elleni erőszak mint tantárgy bevezetése az érintett szakmák curriculumába, a zaklatás és a szexuális bántalmazás újradefiniálása), ami jobb, hatékonyabb és áldozatközpontúbb eljárást tesz lehetővé.

Igazságügyi miniszterként mit tett az erőszak áldozataiért Varga Judit?

Varga Judit 2019 júliusában, röviddel miniszteri kinevezése előtt, de még európai ügyekért felelős államtitkárként az egyezmény ratifikálásának megtagadásáról azt nyilatkozta: „az Isztambuli Egyezmény politikai hiszti”.

Igazságügyi miniszterként 2020 januárjában viszont már egy imázsfilmszerű videóban ismertette a győri kettős gyerekgyilkosságról készült jelentés eredményét, és arról beszélt, hogy az elmúlt négy hónap alatt három családi erőszak is a lehető legbrutálisabb véget ért. A videóban zéró toleranciát hirdetett az erőszakkal szemben, és kijelentette, hogy 2020 az áldozatsegítés éve lesz. Ennek keretében megduplázták az áldozatsegítő központok (ÁSK) kapacitásait, majd Varga 2020 novemberében, az ENSZ nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából két új, vidéki áldozatsegítő központról adott hírt.

2020 márciusában Varga támogató levelet küldött a Legyen nőnap! című rendezvény szervezőinek is, akik azért demonstráltak, hogy a nőnap ne az ajándékokról, hanem a családon belüli és a párkapcsolati erőszak visszaszorításáról szóljon.

Valóban megvédi a bántalmazott nőket a rendszer?

Az ÁSK oldalán azt írják, a magyar kormány kiemelt jelentőségű feladatának tekinti, hogy határozottan és hatékonyan lépjen fel az erőszak valamennyi formájával szemben, és a bajba jutott, segítségre szoruló áldozatoknak megfelelő segítséget biztosítson „komplex intézkedéscsomaggal és következetes jogalkotással”. A Patent jogásza, Spronz Júlia szerint azonban az áldozatsegítő központok nem javítottak jelentősen a helyzeten, mivel nem a párkapcsolati erőszak érintettjeit célozzák, és nem az ő speciális szükségleteikre reflektálnak. A családon belüli abúzusok eseteinek legtöbbje pedig továbbra sem jut el a feljelentésig.

Az áldozatvédelem erősítése érdekében szigorodtak a feltételes szabadlábra helyezés szabályai is, de végül éppen a családon belüli erőszak eseteit nem érintette a szigorítás.

Milyen most a bántalmazott nők helyzete?

Magyarországon ma több mint 200 ezer nő él olyan olyan párkapcsolatban, amelyben fizikai és/vagy szexuális erőszak áldozatává teszi a partnere, a nők majdnem felét érinti élete során valamilyen testi és/vagy szexuális bántalmazás, és hetente átlagosan egy nő hal meg kapcsolati erőszak miatt (az FRA felmérése alapján). Bár úgy tűnhet, az utóbbi években nagyobb láthatóságot kaptak ezek az ügyek, mert egy-egy különösen felkavaró eset szélesebb nyilvánossághoz is eljutott, a tapasztalat azt mutatja, hogy még a legnagyobb társadalmi visszhangot kiváltó ügyek is elsikkadnak, az általuk keltett felháborodás, az annak kapcsán szerveződő civil tüntetések, felszólalások lendülete nem áll össze a helyzet megváltozását szorgalmazó politikai akarattá. Emellett ráadásul továbbra is óriási a nők elleni erőszak latenciája: szintén FRA-adat, hogy a fizikaierőszak-esetek csak mintegy 5, a nemi erőszakos esetek körülbelül 2,4 százalékát regisztrálják.

A tévhittel ellentétben viszont a lappangást nem a segítségkérés hiánya okozza: a bántalmazottak jó része próbál egészségügyi, rendőri vagy épp szociális segítséget kérni, ezt azonban nem vagy nem úgy kapják meg az áldozatok, ahogy erre szükségük lenne.