Varga Judit és Menczer Tamás is a Fidesz parlamenti újoncai között

2022. április 5. – 18:52

frissítve

Varga Judit és Menczer Tamás is a Fidesz parlamenti újoncai között
Varga Judit kampányol – Fotó: Varga Judit / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány tagjai ránézésre roppant kényelmes piros fotelben ülnek a magyar parlamentben a mezei képviselők padsoraihoz képest. Varga Judit igazságügyi miniszterként eddig még csak az előbbit próbálhatta ki 2019-es kinevezése óta. A következő parlamenti ciklusban azonban országgyűlési képviselőként már részt vehet a szavazásokon is, és ha Orbán Viktor valami miatt nem számolna vele az ötödik kormányában, a jóval kényelmetlenebb padsorokban már biztosított a helye. 2014-ben a 220., négy évvel ezelőtt pedig a 165. helyen szerepelt Varga a Fidesz országos listáján, most a 30. helyről juthat be a parlamentbe – pályafutása során először. Bemutatjuk a Fidesz parlamenti újoncait.

A miniszteri poszttal nem összeférhetetlen az országgyűlési képviselőség, Gál Kinga EP-képviselőnek azonban döntenie kell, hogy marad Brüsszelben, vagy itthon építi tovább a politikai karrierjét. Gál 18 éve EP-képviselő, és ősszel beválasztották a Fidesz elnökségébe is Novák Katalin helyére. Nem meglepő, hogy ezután a párt országos listáján az előkelő, ötödik helyet kapta meg. Könnyen lehet azonban, hogy az EP-képviselőséget választja, és ennek minden bizonnyal Pesti Imre örülne a legjobban. Pesti a lista 54. helyéről jelen állás szerint pont nem jut be a parlamentbe, viszont ha Gál nem veszi fel a mandátumát, ő kaphatja meg.

A 16. helyen szerepel a Fidesz országos listáján Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke. Ő lesz a párt ifjúsági szervezetének ötödik elnöke, aki bekerül az országgyűlésbe: Gyürk Andrást, Szijjártó Pétert, Ágh Pétert és Böröcz Lászlót követi a sorban.

Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke beszédet mond a Fidelitas XVIII. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Puskás Aréna konferenciatermében 2021. november 20-án – Fotó: Kovács Tamás / MTI
Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke beszédet mond a Fidelitas XVIII. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Puskás Aréna konferenciatermében 2021. november 20-án – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Gulyás Gergely helyetteseként, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkáraként 411 alkalommal szólalt fel 2018 óta a parlamentben Orbán Balázs, de a következő négy évben már képviselőként a szavazásokon is részt vehet. Korábban a Századvég kutatási igazgatója, majd Migrációkutató Intézet főigazgatója volt, 2020-ban pedig az állami milliárdokból felpumpált MCC kuratóriumi elnökének nevezték ki. Tavaly maga mellé vette Orbán Viktor politikai igazgatónak: az államtitkár politikai, közpolitikai, társadalom- és gazdaságpolitikai, illetve egyéb kérdésekben segíti tanácsaival a miniszterelnököt.

Húsz év után távozik a parlamentből Farkas Flórián, a Fidesszel szövetséges Lungo Drom roma szervezet elnöke. Helyette Sztojka Attila, a miniszterelnök roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosa jut listás mandátumhoz. Sztojka a Belügyminisztériumhoz tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója, de az utóbbi hónapokban leginkább azokról a hangfelvételekről vált ismertté, amelyeken szűk körben szerződéseket és támogatásokat ígért az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) minden „körön belül lévő” képviselőjének, illetve arról is beszélt, hogy ő a Belügyminisztérium alkalmazottjaként mindenkiről tud mindent.

A Fidesz országos listájáról két kevésbé ismert újonc is bekerül a parlamentbe. Demeter András a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés képviselője, korábban a megyei kormányhivatal kabinetvezetőjeként dolgozott, jelenleg pedig Kerényi János országgyűlési képviselő munkatársa. Míg Demeter a Fidesz listáján a 46. helyen szerepel, Kerényi csak az 56., és a jelenlegi feldolgozottság szerint ő nem lesz tagja a következő Országgyűlésnek.

Kovács Zsolt Kriza Ákos, Miskolc előző polgármesterének kabinetvezető-helyettese volt. 2015-ben távozott a posztról, miután a miskolci városháza előtt verekedésbe keveredett, és rendőröket, ápolókat szidalmazott. Később becsületsértés miatt elítélték az ügyben, és félmillió forint pénzbírságot kellett befizetnie. Azóta nem igen lehetett róla hallani, most a Fidesz listáján a 47. helyet kapta meg.

Urológus és partjelző is az újoncok között

Sportriportként indult Menczer Tamás karrierje, majd 2015-ben a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke lett, két év múlva pedig a minisztérium kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkárának nevezték ki. 2018-tól tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárként dolgozik Szijjártó Péter mellett, és most a parlamentbe is bekerül, miután meglepetésre legyőzte Szél Bernadettet Pest megye 2. választókerületében. Ez volt az egyik olyan körzet, ahol a Fidesz cserélt a 2018-as választáson indulók egyéni jelöltekhez képest.

Hasonló meglepetés volt a vasárnapi választáson, hogy az utóbbi években jobbikos fellegvárnak számító dunaújvárosi választókerületben (Fejér megye 4.) is nyerni tudott a Fidesz jelöltje. Mészáros Lajos urológus a dunaújvárosi Szent Pantaleon kórház főigazgatói posztját hagyja ott a parlamenti székért. Újoncnak számít a politikában, hacsak azt a tavalyelőtt nyilvánosságra került belsős levelét nem számítjuk, amelyben arra kérte a dunaújvárosi kórház főorvosait és főnővéreit, hogy beszéljenek azokkal a munkatársakkal, akik az egészségügyi jogállásról szóló törvény ellen „Free EÜ” feliratú, facebookos profilképet raktak ki. Mészáros méltatlannak tartotta a kórház dolgozóinak politikai megnyilvánulásait a közösségi oldalakon.

Mészáros Lajos – Fotó: Mészáros Lajos / Facebook
Mészáros Lajos – Fotó: Mészáros Lajos / Facebook

Varga Judit mellett egy másik miskolci újonc is lesz a következő Országgyűlésben: Kiss János Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. választókerületébennyert az MSZP-s Varga László ellen. Kiss tíz évig volt önkormányzati képviselő Miskolcon, ebből öt évig a város alpolgármestere. 2020-ban mondott le a mandátumáról, miután Orbán Viktor a Miskolctapolcai Strandfürdő fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosnak nevezte ki. Megbízatása később a diósgyőri vár újjáépítési programjára is kiterjedt.

Két fideszes polgármester hagyja ott a városát a parlamenti mandátumért. Nagy Bálint (Zala megye 2.) Keszthely, Herczeg Zsolt (Jász-Nagykun-Szolnok megye 4.) Mezőtúr éléről érkezik az Országgyűlésbe. Huszonnégy év után távozik a kecskeméti közgyűlésből Szeberényi Gyula alpolgármester is, aki Bács-Kiskun megye 2. választókerületében nyert mandátumot. Orbán Viktor disznóvágásról készült videójából ismerte meg az ország a szegedi Mihálffy Bélát. Három hónappal később megnyerte a választást Csongrád-Csanád megye 2. választókerületében, így pár hét múlva már a parlamentben idézhetik fel a miniszterelnökkel az öttömösi hétvégét.

De időközi választás lesz Esztergom egyik önkormányzati körzetében is, miután Erős Gábor alpolgármesternek és önkormányzati képviselőnek sikerült megtartania Völner Pál körzetét (Komárom-Esztergom megye 2.) a volt miniszterhelyettes korrupciós botránya után.Erős Kassai Viktor focibíró partjelzőjeként vált ismertté: többek közt a 2011-es Bajnokok Ligája-döntőben segítette asszisztensként Kassai munkáját, de Európa- és világbajnokságon is lengette a zászlót. A „szakterületén diplomát szerző szakember”-ként mutatkozott be a 2014-es önkormányzati választások előtt több helyen. Később ugyan eltüntette az önéletrajzából a diplomát, de az idei kampányban napvilágot látott az ügy. Erős azt a magyarázatot adta, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiállított „labdarúgó játékvezetői diplomát” tüntette fel korábban az önéletrajzában diplomaként. „Soha, sehol nem állítottam magamról, hogy a diplomámat egyetemi/főiskolai képzés keretein belül szereztem” – fogalmazott Erős.

A fővárosi kormányhivatal vezetőjének, Sára Botondnak nem jött össze a győzelem a VIII-IX. kerületet magába foglaló Budapest 6. választókerületében Jámbor András ellen. Egri kollégája, Pajtók Gábort azonban nyerni tudott Heves megye 1. választókerületében. Pajtók korábban a Fidesz egri szervezetének volt elnökségi tagja, és 2014 óta vezeti kormánymegbízottként a Heves Megyei Kormányhivatalt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!