Orbán Balázst politikai igazgatóként maga mellé vette Orbán

2021. augusztus 21. – 14:04

Másolás

Vágólapra másolva

A szombati kormányinfón egy személyügyi hírt is bejelentettek: Orbán Balázst, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesét, parlamenti és stratégiai államtitkárát politikai igazgatóvá nevezték ki, eddigi pozíciója mellett a miniszterelnök mellett is dolgozni fog.

Orbán Balázs kiposztolta a Facebookra a kinevezéséről szóló dokumentumot azzal a rövid kísérőszöveggel, hogy „Köszönöm a megtisztelő felkérést! Hazámat szolgálom.” Az augusztus 20-i keltezésű megbízás szerint Orbán Balázs miniszterelnöki megbízotti megbízást kapott Orbán Viktortól a miniszterelnök melletti politikai igazgatói feladatok ellátásra augusztus 23. napjától.

A megbízása arra vonatkozik, hogy „politikai, közpolitikai, társadalom-és gazdaságpolitikai, illetve egyéb kérdésekben tanácsaival segítse a miniszterelnök tevékenységét és döntéseinek előkészítését, valamint koordinálja a miniszterelnöki főtanácsadók munkáját”.

A dokumentum szerint a feladatok ellátásért külön díjazásban nem részesül. A megbízás visszavonásig, de legfeljebb a miniszterelnök megbízatásának idejére érvényes.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!