Alig ért véget, máris új választások jöhetnek egy sor településen

2022. április 5. – 14:59

Alig ért véget, máris új választások jöhetnek egy sor településen
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke átveszi szavazólapjait az országgyűlési választáson az ásotthalmi Szent Gellért közösségi házban kialakított szavazókörben 2022. április 3-án – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„Hódmezővásárhelyre fogok fókuszálni” – mondta Márki-Zay Péter hétfő délelőtt a Telexnek. Este a Partizán műsorában pedig már arról beszélt a volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, hogy nem fogja otthagyni a polgármesteri széket, mert a várost meg akarja tartani ellenzékinek. Azt már korábban lehetett tudni, hogy az ellenzéki lista harmadik helyén szereplő Karácsony Gergely sem veszi fel a parlamenti mandátumát, így nem lesz időközi főpolgármester-választás Budapesten.

Három vidéki városban azonban új polgármestert választanak a következő hónapokban.

Egy 2014-es törvénymódosítás óta ugyanis nem lehet valaki egyszerre országgyűlési képviselő és polgármester vagy önkormányzati képviselő.

Zala megye 2. választókerületében Nagy Bálint keszthelyi polgármestert indította a Fidesz a tapasztalt Manninger Jenő helyett. Nagy a szavazatok 61 százalékával behúzta a körzetet. Összeférhetetlenség miatt azonban le kell mondania a polgármesteri posztról.

Időközi választás lesz Mezőtúron is, Herczeg Zsolt polgármester indult Boldog István helyett Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. választókerületében, és az előzetes várakozásoktól eltérően nagyon simán (52 százalék) megtartotta a körzetet a Fidesznek. Herczeg tizenkét éve vezeti Mezőtúrt, 2010-ben és 2014-ben azt a jobbikos Csányi Tamást győzte le az önkormányzati választáson, aki a mostani ellenfele is volt.

„Ígérem, hogy szívvel, lélekkel fogok dolgozni a térség minden lakosáért”

– írta Facebook-oldalán Herczeg.

Kilenc év után otthagyja a Csongrád-Csanád megyei Ásotthalmot Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. Sokak meglepetésére bejutott a parlamentbe a Mi Hazánk, és már azt is tudjuk, hogy a párt frakcióvezetője Toroczkai lesz. Az ATV-n hétfő este megerősítette, hogy lemond a polgármesteri posztról, de hozzátette, hogy a „csapata” megvan Ásotthalmon, és ők majd folytatják a munkát. Azt is mondta, szeretne magának egy irodát a polgármesteri hivatalban, ahol fogadóórákat tarthat a helyieknek. Toroczkai 2019-ben nagyon simán, a szavazatok 68,42 százalékával nyerte meg a polgármester választást Ásotthalmon, és a Mi Hazánk két jelöltje is bejutott a falu képviselő-testületébe. Azt egyelőre nem tudni, kit jelöl ki utódjának.

Herczeg Zsolt a kampány időszakában – Fotó: Herczeg Zsolt / Facebook
Herczeg Zsolt a kampány időszakában – Fotó: Herczeg Zsolt / Facebook

Újbudán, Kecskeméten és Esztergomban is megüresednek képviselői székek

Öt olyan alpolgármester is távozhat posztjáról, akik a 2019-es önkormányzati választáson egyéni körzetben nyertek mandátumot. A vasárnapi eredmény fényében kilenc képviselő helye üresedhet meg, ha felveszik a parlamenti mandátumot.

Az Egységben Magyarországért újbudai jelöltje (Budapest 2.), Orosz Anna legyőzte Simicskó István volt honvédelmi minisztert, így a Momentum politikusa a XI. kerületi Bocskai útról a Kossuth térre teszi át székhelyét. Az önkormányzatban megüresedett helyére időközi választás kell majd írni a körzetében (5. evk.), mint ahogy Gazdagréten és Sasadon (14. evk) is, ahol három éve a momentumos Bedő Dávid nyert mandátumot. Jelenlegi állás szerint Bedő az ellenzéki lista 38. helyéről még bejuthat a parlamentbe.

De időközi választás lesz az I. kerületben, ahol Gelencsér Ferenc alpolgármesternek, önkormányzati képviselőnek (5. evk.) kell lemondania, ha felveszi a listás mandátumát, és hasonló a helyzet a IV. kerületben is: az LMP-s Kanász-Nagy Máté is valószínűleg otthagyja az újpesti egyéni körzetét (12. evk.), és parlamenti képviselő lesz.

A Momentum elnöke Donáth Anna, és az első kerületi Gelencsér Ferenc alpolgármester, valamint az újbudai képviselő, Orosz Anna – Fotó: Gelencsér Ferenc / Facebook
A Momentum elnöke Donáth Anna, és az első kerületi Gelencsér Ferenc alpolgármester, valamint az újbudai képviselő, Orosz Anna – Fotó: Gelencsér Ferenc / Facebook

A korrupciós ügybe keveredett Völner Pál helyére ugrott be Erős Gábor esztergomi alpolgármester és önkormányzati képviselő (1. evk.), és meg is nyerte a választást Komárom-Esztergom megye 2. választókerületében. Időközi választást kell kiírni a megüresedett képviselői helyére Esztergomban, ám a Fidesznek túl sok izgulnivalója nem lesz, hiszen 2019-ben a város mind a tíz egyéni választókerületében kormánypárti jelölt nyert.

Huszonnégy év után távozik a kecskeméti közgyűlésből Szeberényi Gyula, a fideszes alpolgármester Bács-Kiskun-megye 2. választókerületében nyert parlamenti mandátumot. Az ő helyére ugyancsak a kecskemétiek választhatnak képviselőt. Időközi választás lesz még a szegedi önkormányzathoz tartozó Kiskundorozsmán is (1. evk.), miután a fideszes Mihálffy Béla legyőzte a momentumos Mihálik Edvint Csongrád-Csanád megye 2. választókerületében vasárnap.

Az ellenzéki listáról parlamenti mandátumot kaphat a DK-s Hegedüs Andrea, aki Miskolcon önkormányzati képviselő (3. evk.) és a momentumos Sebők Éva is, akit 2019-ben a Békés megyei Orosháza 5. evk-ban választották meg képviselőnek. Mindkét helyen időközi választáson dönthetnek az utódjukról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!