Toroczkai szerint a Mi Hazánk a legádázabb ellenfele lesz a Fidesznek a parlamentben

2022. április 4. – 20:40

Másolás

Vágólapra másolva

„Csoda”, hogy a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe, miközben egy politikai túlerővel kellett megküzdeniük, mondta Toroczkai László az Egyenes beszédben az ATV-n. A párt elnöke szerint hatalmas ellenszéllel álltak szemben, például a különféle közvélemény-kutatásokkal, amik alul mérték őket.

Ezután arról beszélt, „ha a Fidesz azt hiszi, hogy mi könnyebb ellenzék leszünk, mint az eddigi, akkor eléggé rossz hírem van, kemény ellenfél leszünk”, mondta Toroczkai. Ezután még azt is hozzátette, ha a Fidesz megszorításokra készülne, akkor „a legádázabb ellenfél leszünk”.

Toroczkai előtt Jakab Péter beszélt, aki azt mondta a Mi Hazánkról, ők a Fidesz szatellitpártja, mire Toroczkai most úgy reagált: valami narratívát, vádat ki kellett találnia a Jobbiknak, amikor az szétszakadt 2018-ban.

Arról is beszélt, ő lesz a Mi Hazánk frakcióvezetője a parlamentben, így otthagyja az ásotthalmi polgármesteri széket. De a „csapata” megvan Ásotthalmon, ők majd folytatják a munkáját, az elképzeléseit, és ő is akar magának egy irodát a polgármesteri hivatalban, ahol fogadóórákat akar tartani.

Toroczkai szerint három problémával kell rögtön foglalkoznia a parlamentbe bejutott pártjának:

  • Át kell nézni az alkotmány helyzetét, és alkotmányozó nemzetgyűlést kéne elkezdeni, ebbe be kell vonni a civileket is.
  • Benyújtanak egy törvényjavaslatot az amnesztiáról – mivel felháborítja Budaházy György ítélete, akit tizenhét évre ítéltek a Hunnia-per terrorcselekményekben. Azért hozzátette, hogy a törvényt nem Budaházyra szabná, hanem általános lenne.
  • Át kell nézni azt a „WHO-szerződést”, ami szerinte a világjárvány kezelését az egyes országok kormányai helyett a WHO kezébe adná.

Bőven az öt százalékos küszöb felett, 6,3 százalékos listás szavazataránnyal, 310 ezer feletti listás szavazattal jutott be a parlamentbe a Mi hazánk, ha az ellenzéki összefogást egy blokknak vesszük, akkor harmadik parlamenti erőként. Toroczkai Lászlóval a választások előtt a Telex interjút is készített, itt tudja elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!