Szendi Nóra: Nem kell félni

2022. október 15. – 20:31

Szendi Nóra: Nem kell félni
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Miután tisztába tette a vénasszonyt, és bekapcsolta neki a tévét, suttyomban, mint aki rossz fát tesz a tűzre, kiszedegeti az üres üvegeket az ágya mögül.

Mit kotorsz ott, Mári, reccsen rá a vénasszony szétbagózott hangon.

Semmit, szívem. Nézze csak a televíziót.

Kérte már a szomszédot, hogy ne vásároljon neki szeszt. Nem egyszer kérte már. Vitt neki egy csomag kávét, mert látta, milyen állapotok vannak ott is. A férfi elvette a csomagot, unottan bólogatott.

A ház előtt orrkarikás, fülbevalós, tetovált tinédzserek dohányoznak. A kezükben energiaital. Valami dallamtalan zenét hallgatnak mobiltelefonról, a nyakukat tologatják hozzá. Nem mer rájuk nézni. A tinédzserek röhögnek, az egyik böfög.

Sissyke nyehegve ront ki az előszobába. Pörög, forog, felugrál, a kezét harapdálja. Jaj, istenem, Sissykém. Hát ennyire hiányoztam? Hát ennyire hiányzott neked anya? Sissyke fogacskái tűélesek. Jaj, istenem. Sissykém, szépen, finoman. Ez fáj, csillagom, fáj. Piroska mondta, hogy ha nem hagyja abba a harapdálást, jajgatni kell, abból megérti, hol a határ. Au. Au. Sissyike nem hagyja abba a harapdálást. Nem direkt csinálja. Valószínűleg rosszul mondja, hogy au.

Be kell vennie a gyógyszert, szívem.

Ki maga? A vénember ellenségesen méregeti.

Aranka vagyok. Nem emlékszik? Aranka. Én szoktam bevásárolni a Béla bácsinak, mióta Katika gyesre ment.

Egy csuda pofa a Béla bácsi, mondta vidáman Katika, nem lesz vele sok gondod. Katikának mindenki csuda pofa. Katikának senkivel semmi gondja. Olyan jó természet a Katika, hála a jóistennek, hogy ilyen szépen házasodott. Kérte őt, hogy küldjön neki fotót az esküvőjéről. Elfelejtette persze, hogyne felejtette volna el. Az ember azt se tudja, hol áll ilyenkor a feje, a szervezés, a vendégek, a fogások, minden. Akkor még élt anyuka, másról sem beszéltek egy hétig, mint a Katika esküvőjéről. Telefonon mutatta anyukának, milyen ruhában lesz a Katika. Nagyon szép, hümmögött anyuka. Milyen jól állt volna rajtad egy ilyen ruha fiatalon, de jól állt volna. Jaj, anyuka, most nem rólam van szó. A Katikát tessék nézni, annak milyen jól áll.

Sissyke azért került hozzá, hogy boldoggá tegye őt. És teszi is, hogyne tenné. Hogyne volna boldog az ember, ha ránéz erre a vattapamacsra, erre a tündérpamacsra. Csak rá kell nézni, már meglágyul a szív, már mosolyog a száj. Mióta elment apuka, azután elment anyuka, neki Sissyke az egyetlen boldogsága. Csak egy dolog bántja folyton: hogy vajon Sissyke boldog-e őmellette?

Ne haragudjon, talán nem vette észre, hogy én is a sorban állok.

A munkásruhás férfi úgy néz rá, mint aki valóban nem vette észre, hogy csótány került az útjába. Olyan nehéz lenne kivárni, amíg kifizetem ezt az egy kólát? Kelletlen szemforgatás. Van negyedórám a második műszakomig. De kurva jó lesz ebben a sorban eltölteni. Ő valamit hebeg. Nem úgy gondolta. Nem gondolta sehogy. Tizenharmadik havi nyugdíj, csirke far-hát, kisfaszom, semmi sem elég nekik, háborog a férfi a sor vége felé zúdulva.

Még két év van hátra a nyugdíjig.

Amikor anyuka is elment, szeretett volna megszűnni. Feküdt az ágyon, minden délután feküdt az ágyon, mint aki várja, hogy lassan elfogy, elpárolog. Piroska mondta, hogy vegyen egy kiskutyát, egy ilyen tüneményes bolognai pincsit, amilyen neki is van. Meglátogatta akkor Piroska, ritkán látja mostanában, mert kiköltöztek Leányfalura, de akkor eljött a Piroska, és megmutatta Zsebikét. Olyan szépen tipegett mellette, olyan okosan, olyan rajongással nézett rá a kis gombszemével, hogy akkor úgy érezte: őrá is vár valahol egy ilyen kiskutya.

Maja a hétfői esetmegbeszélés közben, maradék kávéját kihörpintve közli, hogy át kellene vennie az egyik délutáni nénijét. A fia lép fel az iskolai gálaműsorban. Kiment a fejéből, azért most szól. Kiment, persze, három gyerek mellett természetes, hogy kiment. Az lenne a furcsa, ha nem ment volna ki. Keresztúron. Igen, a Cilike is ott végez, de már elígérkeztek az anyósához. Annak lesz a születésnapja, Cilike hajnal óta fenn van a torta miatt. Maja reméli, hogy nem gond. Nem gond. Dehogyis gond. A Kőbányai útról buszozik át a nénihez. A néni barátságos, gátlástalanul sokat beszél, és bódítóakat szellent. Este hét után ér haza.

Sissyke ismét a kutyapelenka mellé rondított. A kanapé vizeletszagú. A friss Nők Lapja miszlikbe aprítva. Ne haragudj, Sissykém. Nem tudtam korábban jönni, Sissykém. Bűntudatosan söprögeti az újságdarabokat. Sissyke tébolyult sebességgel nyargalászik fel-alá a lakásban. Nem lehet megfogni, nem lehet ráadni a pórázt. Ül a karosszékben, ernyedten lógó karokkal. Sissyke a szőnyeg sarkát rágcsálja.

Maja a fiáról áradozik Cilinek. Összehajolnak Maja telefonja fölött. Fantasztikus, csóválja a fejét Cili, egy őstehetség. Az apjától örökölte. Az is nagy színész. Felvisítanak. Ő csöndben kevergeti a kávéját. Anettre várnak, minden hétfőn Anettre várnak. Ha ő ennyit késne, mint Anett, be sem merne jönni az irodába. Az esetmegbeszélésen ismét megpróbálja szóba hozni, hogy a Tímár néni alkoholbeteg. A doktor úr a vállát vonogatja. Mégis mit lehet csinálni egy kilencvenéves piással. Kapja meg a napi adagját, akkor legalább ellenőrzött körülmények közt iszik. Szeretné azt mondani, hogy akkor vegye át tőle más, mert ő ezt nem bírja még egy alkoholistával végigcsinálni. Nem mondja.

Nem mondja Piroskának, ha beszélnek, hogy bizonyos napokon egyáltalán nem viszi le sétálni a kutyát. Nem tudja levinni. Vannak napok, amikor Sissykét mintha az ördög szállná meg. Ha esetleg sikerül is ráadni a nyakörvet és a pórázt, levinni már nem tudja. Sissyke rágja a pórázt, ki akarja tépni magát a kezéből, míg viszi lefelé a lépcsőn, acsarog a ház előtt elhaladó nagyobb kutyákra. Ha nagyobb kutya közeledik, inkább a karjába kapja, ki tudja, mi történhet: elszakad a póráz, a nagyobb kutya megtámadja Sissykét, Sissyke megsebesül, sebesülten elfut, elüti egy autó, átgázolnak a kis testén. Nem meri megmondani Piroskának, hogy vannak napok, amikor, mire a harapásokat és karmolásokat elviselve valahogy sikerül ráadni a nyakörvet és a pórázt, minden erő kimegy belőle. Mostanában egyre ritkábban beszélnek Piroskával.

Ül a karosszékben, ernyedten lógó karokkal. Valami bódító gyengeség húzza lefelé, a tehetetlenség otthonos világába. Sissyke tébolyult sebességgel nyargalászik fel-alá a lakásban, fogai közt a nyakörvéről lógó póráz. Egy pillanatra megáll, kihívón a szemébe néz. Ő néma könyörgéssel néz vissza rá. A kegyelem elmarad. Sissyke hetykén magasba kapja a lábát, és a szoba közepén felejtett papucsára vizel.

Sissyke éppen csak megtűri őt ebben a lakásban. Dermedten bámulja ezt a kis idegent, ezt a betolakodót, élete felforgatóját, aki nem tudja, hogy került ide, aki nem kérte, hogy idehozzák, és akit sem finom falatokkal, sem simogatással, sem becézéssel, sem gondoskodással nem lehet rábírni, hogy szeresse őt. Sissyke nem szereti őt.

Valami új érzés kavarodik fel a tehetetlenség iszapjából. Előbb csak a keserűség. Még nem mozdul, tekintete merőn követi Sissyke féktelen rombolásának útját. Sissyke a függönyt tépi, megugrik, hengerbucskázva nyargal, felkapja a másik papucsát. Eltűnik az előszobában. Ő ekkor emelkedik fel, lassan és kimérten, mintha valami nagyobb, méltóságteljes erő mozdítaná. Sissyke épp csak felpillant rá, aztán ismét a papucsba mélyeszti fogacskáit. Ő megmoccan.

Sissyke a grabancánál fogva lóg, az első pillanatban vinnyogni is elfelejt.

Ha még egyszer meglátom. Az arca előtt tartja a kutyát. Halkan, fenyegetőn beszél.

Sissyke panaszosan nyivákol, kapálózik, ez eddig mindig bevált.

Egy hangot nem akarok hallani. Mind halkabban, egyre delejesebben beszél. Hálátlan vagy. Hálátlan kutya vagy. Rossz kutya vagy.

Sissyke elcsendesül. Ernyedten lóg. Piciny farka a hasához húzva.

Ő nézi a kezében csüngő kis állatot, nézi magát is kívülről, mint aki álmot lát. Sissyke behunyja a szemét. Soha ilyen közelről, ilyen élesen nem látta a pofikáját, még alváskor sem látta ilyen tisztán, a teljes megadás állapotában az arcát. Egy kis semmiség. Egy semmi. Szinte undorral helyezi földre a kutyát. Sissyke meglapul. Csak akkor iszkol sebesen a szobába, amikor rászól: tűnj a szemem elől.

Egyenesen a sarki dohányboltba megy. Léptei hosszúak, tartása egyenes. Az arcán szinte megszállott elszántság. Fogalma sincs, mennyibe kerülhet most egy doboz cigaretta. Akkor szokott le, amikor visszaköltözött anyuka és apuka lakásába. Egy ideig még titokban csinálta, esténként lesurrant a ház mögé. Rettegett, hogy anyuka rájön. Apukát nem érdekelte az ilyesmi. Apukát nem érdekelte semmi más a barackon kívül. Az utolsó tíz évben már nem kellett apukától félni. A legvégén már anyukától sem kellett. Ő mégis félt. Megszokta, hogy félni kell.

Benyit a lakásba. Néma csend. Sissyke a nappaliban, a kosarában hever. Felemeli a fejét, kis farka puhán, alázatosan verdesi a párnát. Reszketve uralkodik magán, hogy ne ugorjon fel, csak a tekintetével követi a gazdáját. Ő felé bólint, méltósággal. Majd megsimogatja, ha eljött az ideje. Ha eljött a valódi szeretet ideje. Most a tisztelet ideje van.

Szélesre tárja a nappali ablakait. Életében először gyújt rá a lakásban, a saját lakásában. Kicsit köhög a cigarettától. Kikönyököl az ablakon, nézi a szemközti paneleket. Sissyke nagyot sóhajtva ejti vissza fejét a párnára, és elbóbiskol.

A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!