Három éve Európa legjobbjának választottak egy Kia villanyautót, de az új EV3 még ahhoz képest is szintugrás

2025. január 5. – 06:49

Három éve Európa legjobbjának választottak egy Kia villanyautót, de az új EV3 még ahhoz képest is szintugrás
Fotó: KIA

Másolás

Vágólapra másolva

Ezt a cikket a Telex és az autóMAGAZIN együttműködésének keretében olvashatják.

Új stílust villantott meg a Kia az Év Autója 2024 választás döntőjébe jutott nagyméretű, elektromos hajtású szabadidő-autójával, az EV9-cel, 2022-ben az EV6 nyerte a díjat, és a gyártó pontosan ezt a sikert szeretné megismételni a vadonatúj, kompakt kategóriájú EV3-mal is. Ez utóbbi és az EV9 formavilága is az élekre épül, de domborulatokat is láthatunk rajtuk, ami manapság már nem sokkolóan különleges ötlet, de még mindig elég ahhoz, hogy kiemelje az új Kiát a kategóriatársai közül, illetve növelheti az esélyét, hogy az idei választás döntőjébe jutott hét autó közül végül megkapja Az Év Autója 2025 díjat.

Az alapvetően szögletes karosszéria formája nem csupán öncélú tervezői bravúroskodás, hanem nagyon is funkcionális, mert a szinte sík felületekkel határolt utas- és csomagtér kifejezetten jól kihasználható. Miközben az EV3 a 4,3 méteres hosszával ma már a kisebb kompakt SUV-k közé tartozik, a hosszú, 2,68 méteres tengelytávjának, 1,85 méteres szélességének és 156 centis magasságának köszönhetően az utastér helykínálata mégis pazar. Ennyi hely 5-10 éve csak az öt méter körüli hosszúságú luxuslimuzinokban volt.

Az EV3-ban hátul ülve sem kell attól tartanunk, hogy beverjük a lábfejünket vagy a térdünket, és a termetesebb felnőttek sem kénytelenek gubbasztani. Eközben már alaphelyzetben is 460 literes a csomagtartó, ami a kategóriában egyáltalán nem számít kicsinek, míg a hátsó ülések ledöntésével akár 1251 literesre növelhetjük a méretét. A csomagtér padlóját két szinten rögzíthetjük, ami tovább javítja a Kia pakolhatóságát, ráadásul a töltőkábelek sem vesznek el helyet a hátsó csomagtartótól, mert ezeknek az autó orrában alakítottak ki egy 25 literes rekeszt, így könnyebb elővenni és eltenni őket.

Fotó: KIA Fotó: KIA
Fotó: KIA
Fotó: KIA

Az EV3 utasterének részletmegoldásai modernek, a formák a legapróbb részletekig segítik a mindennapi használatot, érdekesek textilek és a kárpitozás, illetve a műanyagburkolatok, amelyeknek meglepően nagy része újrahasznosított nyersanyagból készült. A hatalmas LCD-kijelző első ránézésre egyetlen hosszú panelnek tűnik, valójában azonban három egységből áll, amelyek közül a vezető előtt egy digitális műszeregység található. Ettől jobbra egy kicsi, de a kormányról pont elérhető panel következik, amelyről a klímát vezérelhetjük. Ez akár felesleges pazarlásnak is tűnhet, hiszen vannak fizikai gombok is, de a mindennapokban nagyon is jól jön, hogy a kormányt szinte el sem engedve, szemünket az útról csak egy pillanatra levéve indíthatjuk a páramentesítést, állíthatjuk a hőmérsékletet, vagy a befúvás erősségét és irányát.

A klímapaneltől jobbra a médiarendszer érintőképernyőjét helyezték el a maga kiforrott, az átlagon felüli számú funkció könnyű elérését kínáló felületével. A szokásos funkciókon túl innen indíthatunk akár külső eszközhasználat, okostelefon vagy token nélküli töltést vagy parkolást, és később továbbiakkal bővülhet a funkciók választéka a gyártó által biztosított rendszeres OTA (Over The Air, azaz az interneten keresztüli) frissítéseken keresztül. A fedélzeti rendszerek használatát mindenki számára megkönnyíti, hogy a Kia, hallgatva az idők, a vevők és az újságírók szavára, a legfontosabb kezelni valók számára fizikai gombokat is biztosít a középkonzolon.

Fotó: KIA Fotó: KIA
Fotó: KIA

Az EV3 technikája legalább olyan izgalmas, mint külseje és az utastér kialakítása. A kifejezetten elektromos járműveknek fejlesztett E-GMP platformra épül, de annak nem 800, hanem 400 voltos feszültségű változatára. Motorja 204 lóerős, amivel az akku méretétől (pontosabban tömegétől) függően 7,5 vagy 7,7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, a kétféle kivitel végsebessége pedig egyaránt 170 km/óra. A kategóriában akadnak ennél jobban gyorsuló típusok is, de a puszta számnál többet mond, hogy Sport üzemmódban ezzel a teljesítménnyel is az ülésekbe préselhetjük az utasokat, ha padlógázt adunk, és a Kia élénk karaktere a többi üzemmódban is jól érezhető.

Apropó, üzemmódok. Nem csak ezek határozzák meg, mennyire sportos vagy komótos, takarékos vagy éppen pazarló az EV3 energiafelhasználása. A kormány mögötti két fület húzogatva növelhető vagy csökkenthető a visszatáplálás mértéke, vagy akár egypedálos vezetés is kapcsolható, amikor a gázpedál lenyomásával vagy felengedésével gyorsítunk, illetve lassítunk. Ezekkel a trükkökkel is hasonlóan változhat az EV3 karaktere és fogyasztása, mint a különböző üzemmódokkal. Újdonság az automatikus állás, ami a tempomat és az egypedálos vezetés jól sikerült ötvözetének tekinthető.

Az már a korábbi Kiákat próbálva is kiderült, hogy a koreai gyártó tudja, hogyan kell takarékos elektromos autókat építeni, és ezt az EV3 sem cáfolta a próbaút alatt. Az egyébként a WLTP szabványnak megfelelő mérés szerinti 14,9 kilowattóra/100 kilométeres átlagfogyasztás is jónak számít, amiben szerepet kaphat az EV3 formája. Ez első hallásra ellentmondásnak tűnhet a szemre egy nagyobb téglára rakott kisebb téglához hasonló jármű esetében, de a látszat csal. Az EV3 légellenállási alaktényezője 0,263 ami összemérhető az áramvonalas, mindenhol lekerekített formájú Toyota Priuséval.

Fotó: KIA Fotó: KIA
Fotó: KIA

A kisebb, 58,3 kilowattóra kapacitású akkumulátorral szerelt EV3 akár 436 kilométert is megtehet két feltöltés közt, a nagyobb, 81,4 kWh-s akkumulátorral pedig 605 kilométer után kell tölteni az autót, a WLTP szabvány szerint. A 400 voltos technológia ellenére a 10 és 80 százalék közti töltés, mérettől függetlenül mindkét akkumulátor esetében nagyjából 30 percig tart, azaz igen gyorsan megy.

A nagyobb akku esetében ez azt jelenti, hogy elvileg fél óra alatt körülbelül újabb 400 kilométerre elegendő áramot vehetünk fel a megfelelő töltővel. A gyakorlatban sajnos ennél gyakran sokkal lassabb a töltés, függően a külső hőmérséklettől, az akkuk, illetve a gyorstöltő állapotától, és még a jó ég tudja, mitől. Nem kevés Kia villanyautóval végzett töltési próba alapján azt feltételezzük, hogy az EV3 is valóban a gyárilag ígért csúcsérték közelében vehet fel áramot, amikor a körülmények ezt lehetővé teszik.

Az utazási komfort is megérdemli a dicséretet. A Kia frekvenciaérzékeny lengéscsillapítói még a kockaköves útszakasszal is könnyedén megbirkóznak. Az ugyan jól hallható, hogy alaposan megdolgoznak az utasok kényelméért, de az autó és a benne ülők teste szinte semmit sem érez meg a rázkódásokból, ugyanakkor a nagyobb sebességeknél szükséges stabilitás sem látja ennek kárát.

Habár a Kia EV3-mal elérhető legnagyobb sebesség csak 170 km/óra, és még a sportos külső jegyeket felvonultató GT-Line kivitele sem valódi sportautó, de az elektromotor adta azonnali nagy nyomaték szükségessé teszi, hogy hirtelen irány- és terhelésváltások se hozzák kiszolgáltatott helyzetbe az EV3-at. Meglepő amúgy, hogy ezt a szélsőséges viszonyok között is egyenletesen jól viselkedő futóművet hagyományos elemekből, lengőkarokból, csavarrugókból és lengéscsillapítókból rakták össze, olyan jóval drágább megoldások mellőzésével, mint a légrugók, vagy az aktív lengéscsillapítók használata.

Fotó: KIA Fotó: KIA
Fotó: KIA

A Kia EV3 legnagyobb erőssége mégis a mérete Az Év Autója 2025 díjért vívott harcban. A tavalyi döntős Kia EV9 is modern megjelenést és technikát, rengeteg helyet és prémium minőséget kínált, de jó néhány európai ország útjaira túl nagy volt. Ezért győzhetett a Renault Scenic, ami józanabb méretben kínált valami hasonlót. Az EV3-ra pedig mondhatjuk, hogy egy józanabb méretű EV9.

A Kia újdonsága ellen szólhat ára, pontosabban az, hogy a villanyautók még mindig túl sokba kerülnek, miközben ezek közt egyáltalán nem drága az EV3. Ha alaposan megnézzük az extralistákat, hatótávokat, a valós gyorstöltés lehetőségét, a belső tér kialakítását, vagy éppen a remek médiarendszert, akkor kiderül, hogy az EV3 a 14,7 millió forint körüli alapára, illetve a típus bevezetésekor kínált 14 milliós akciós ár elég kedvező, így a típusnak van esélye, hogy az eladási listák élére ugorjon. A sikerben sokat segíthet az Év Autója 2025 cím is, amelyet január 10-én hirdetnek majd ki a nemzetközi zsűri döntése után. A döntőben szerepel az Alfa Romeo Junior, a Citroën C3, a Cupra Terramar, a Dacia Duster, a Hyundai Inster, a Kia EV3, illetve a Renault 5 E-Tech is.

A Kia EV3 teljes képgalériáját ide kattintva láthatja. Szöveg: Busánszky Lajos és Gajdán Miklós, az autóMAGAZIN főszerkesztője, az Év Autója zsűri tagja

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!