Sportautóként gyorsul, több mint 2,5 tonna és 30 millió forint az alapára – de mit tud még a Kia EV9?

2024. február 21. – 15:45

Sportautóként gyorsul, több mint 2,5 tonna és 30 millió forint az alapára – de mit tud még a Kia EV9?
Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN

Másolás

Vágólapra másolva

Ezt a cikket a Telex és az autóMAGAZIN együttműködésének keretében olvashatják.

Méretei alapján a Kia új elektromos hajtású szabadidő-autója, az EV9 hatalmas. Hosszúsága meghaladja az öt métert, szélessége majdnem eléri a kettőt, mindeközben 180 centi magas. Az utastér helykínálata szempontjából meghatározó tengelytáv akkora, mint a kis Polski, azaz a 126p teljes hossza: 3,1 méter. Ezt a dél-koreaiak a kettő helyett három üléssor elhelyezésére használták fel.

Nemcsak bepottyantottak két felhajtható szükségülést a csomagtartóba, hanem választási lehetőséget kínálnak a vevők számára. Alapáron hét üléssel kapható az EV9, és a harmadik sor ülésein sem fognak feszengeni az utasok, ellentétben sok hasonló felépítésű autóval. Az ülőpárna feletti egyméteres belmagasságnak hála még 180 centis utasok is kényelmesen ülhetnek leghátul, és még ilyenkor is marad 312 liternyi csomagtér.

A teljesértékű hátsó ülések mögött 312 liternyi csomagtér marad – Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN A teljesértékű hátsó ülések mögött 312 liternyi csomagtér marad – Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN
A teljesértékű hátsó ülések mögött 312 liternyi csomagtér marad – Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN
A teljesértékű hátsó ülések mögött 312 liternyi csomagtér marad – Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN

A harmadik sor üléseit gombnyomásra, elektromosan a padlóba hajtva már körülbelül 600 liternyi poggyászt nyelhet el az óriási villany-SUV, míg ha csak legelöl ülnek, és a többi széket ledöntjük, plafonig pakolva csaknem három köbméternyi rakományt szállíthatunk az autóval. A létrejövő rakfelület mérete akkora, mint egy pingpongasztal, így akár méretes franciaágyként is használható, ha matracot teszünk bele.

Lehajtott ülésekkel csaknem három köbméternyi a raktér – Gajdán Miklós / autóMAGAZIN
Lehajtott ülésekkel csaknem három köbméternyi a raktér – Gajdán Miklós / autóMAGAZIN

Az EV9 orrában is van egy kisebb csomagtartó. Az összkerékhajtású verzióban 52, a hátsó kerekesben 90 literes, ami bőven elég a töltőkábelek elhelyezésére. Az orr-rész felnyitása után egyből hozzáférhető a pótrekesz, mert ilyenkor ennek a belső fedele is felnyílik.

Fejedelmi fotelek a második sorban

A hét ülés, kettő-három-kettő elosztásban azonban csak az egyik választható üléselrendezési lehetőség. A másik, amiért 350 ezer  forint felárat kell fizetni, egyszerre ad többet és kevesebbet. A kevesebb az, hogy a második sorban a három helyett csak ketten utazhatnak, így ebben a konfigurációban az EV9 hatszemélyes. A szokatlan megoldás előnye, hogy ennél a berendezésnél a második széksor két ülése teljesen elkülönül egymástól, mindkettő kartámaszos, szellőztethető, fűthető, és elektromosan sokféle módon, akár nyugágyállásba is állítható, úgynevezett kapitányülés. Ezeken felül derékszögben vagy akár teljesen is megfordíthatók, és bár ez utóbbit az első ülések nem tudják, sőt, azok is alapáron elektromosan állíthatók, hűtöttek, fűtöttek, nyugággyá alakíthatók, és akár masszírozni is tudnak.

A hatüléses változatban a második üléssorban különálló foteleket találunk – Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN
A hatüléses változatban a második üléssorban különálló foteleket találunk – Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN

Ez is egyfajta figyelmesség, mint ahogy az is, hogy miközben sok új autótípusból kispórolják a klímaállítás fizikai gombjait, az EV9 négyféle lehetőséget kínál az utastér fűtésének-hűtésének és szellőzésének állítására. A szellőztetést a nagy, központi érintőképernyőt, egy speciálisan a klímához való kisebb, 13,5 centis képernyőn, valamint külön gombokkal, illetve hangvezérléssel is szabályozhatjuk.

Szintén jó ötlet, hogy a menetmód- és a terepmódgombokat a kormány jobb oldali alsó küllőjére helyezték, miközben a két nagy küllőn is rendes nyomó-, valamint nyomó-tekerő gombokat találunk, nem simogatós szörnyűségeket, mint más típusokban. A fizikai gombokkal az EV9 médiarendszerén kívül a megbízhatóan működő sávtartórendszert és a távolságtartó tempomatot kezelhetjük, míg a számtalan vezetőtámogató megoldás a 31 centi (!) képátlójú, könnyen áttekinthető nagy érintőképernyőről érhető el.

Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN
Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN
Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN

Műszaki értelemben az EV9 a lényegesen kisebb EV6 rokona. Ugyanúgy a Kia e-GMP nevű elektromosautó-padlólemezre épül, csakhogy az EV6-éhoz képest nagyobb, 99,8 kWh kapacitású lítiumion-akkumulátor kerül bele. A 400 és 800 voltos töltőoszlopról egyaránt táplálható 800 voltos technika és a 210 kilowattos töltési csúcsteljesítmény miatt a hatalmas Kia akkumulátorának nagy kapacitása a töltés szempontjából sem gond.

10-ről 80 százalékra alig 24 percig tart feltölteni, ami közérthetőbben azt jelenti, hogy negyedóra alatt 223 kilométer hatótávot nyerhetünk, ha megtaláljuk a megfelelően nagy teljesítményű töltőoszlopot. Az EV6-hoz hasonlóan az EV9 akkumulátora is használható áramforrásként, így 3,68 kilowatt teljesítményig 230 voltos fogyasztókat, akár kávéfőzőt, teaforralót, porszívót köthetünk az autó áramforrására, ami kempingezéskor is jól jöhet.

Egy villanyautó is fogyaszthat sokat

A hajtóakkumulátor mérete nem véletlen, mert bár a Kia EV9 alaktényezője a dobozforma ellenére 0,28, ami nem annyira rossz, a nagy homlokfelület és tömeg miatt a fogyasztás nem túl alacsony. Az összkerékhajtású, 384 lóerős változaté WLTP-szabvány szerint 22,8 kilowattóra (kWh) 100 kilométerenként, ám a valóságban ez inkább 25 kWh felett alakul, de a használattól, illetve az időjárástól függően meghaladhatja a 30 kWh-t is. Az EV9 hatótávolsága szintén a WLTP szerint 505 kilométer, valójában viszont, átlagos használatot feltételezve inkább a 350–400 kilométer közti értékek valószínűek. Hideg időben mindenesetre segít, hogy alaptartozék az energiatakarékos, hőszivattyús fűtés.

Az EV9 orrában található egy kisebb csomagtartó a töltőkábeleknek – Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN
Az EV9 orrában található egy kisebb csomagtartó a töltőkábeleknek – Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN

A nagy méretekből és a nagy akkumulátorból sejthető, hogy az EV9 nem könnyű autó. Az összkerékhajtású, két villanymotorral szerelt kivitel tömege meghaladja a két és fél tonnát. Ezzel együtt lomhának nem nevezhető. Ha lepadlózzuk a gázpedált, még normál üzemmódban is úgy meglódul, hogy hátrabicsaklik az utasok feje, hát még sportmódban.

Hogyan gyorsul 2,5 tonna padlógázon?

Álló helyzetből 5,3 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára a hatalmas SUV, ami önmagáért beszél. Bár a hidraulikus fékrendszer is hatásos, és az elektromos, visszatápláló fékezésből a hagyományos fékrendszerre való átváltás szintén érzékelhetetlen, mégis érdemes főként az utóbbira hagyatkozni. A visszatápláló fékezés intenzitása több fokozatban állítható, egészen a városi forgalomban kiválóan használható egypedálos vezetésig, amikor kizárólag a gázpedál lenyomásával fokozzuk vagy csökkentjük a sebességet.

Míg a gyorsulási és lassulási képességeken csak módjával hagy nyomot a Kia nagy tömege, kanyarban azért érezhető ez az adottság. Ilyenkor kicsit megdől az EV9, és főként szerpentinen érezhető, ahogy az irányváltásoknál a tömege ide-oda billen. A kormánnyal kijelölt irányt így is biztosan és biztonságosan követi, csupán valóban nem egy kis sportos ferdehátú, hanem egy testes hobbiterepjáró.

Az EV9 nagy, a kétmotoros több mint két és fél tonna – Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN
Az EV9 nagy, a kétmotoros több mint két és fél tonna – Fotó: Gajdán Miklós / autóMAGAZIN

Utazni nagyon kellemes vele, a rugózása a frekvenciafüggő lengéscsillapítóinak hála kényelmes, ahogy hosszú távon az ülései is azok. Az utastér az összetett és gondosan kivitelezett hangszigetelésnek köszönhetően elképesztően csendes, így miközben az EV9 falja a kilométereket, mi nyugodtan élvezhetjük a 14 hangszórós Meridian audiorendszer minőségét.

Egy ekkora autót akkor sem osztogatnak fillérekért, ha nem prémiumgyártó kínálja. A Kia EV9 egymotoros, 203 lóerős, hátsókerék-hajtású változata listaáron 29, 9 millió forintba kerül, míg az összkerékhajtású verzióért 33, 6 milliót kérnek. Mindkettő teljesen felszerelt, felárat csupán a hatüléses berendezésért és az extra fényezésekért kér a képviselet.

Óriási térkínálata, kényelmes és csendes utastere, jó menettulajdonságai, valamint átlagon felüli gazdag felszereltsége alapján a Kia EV9 is eséllyel indul a 2024-as európai Év Autója címért. Esélyeit csak a viszonylag magas fogyasztása és jelentős vételára veszélyeztetheti. Hogy végül merre billen a zsűri mérlegének nyelve, február 26-án kiderül.

Az autóról készült teljes képgaléria az autóMAGAZIN oldalán látható, a még versenyben lévő típusokról pedig ebben a cikkben írtunk részletesen.

Szöveg: Gajdán Miklós, az autóMAGAZIN főszerkesztője, az Év Autója zsűri tagja

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!