Nagy leleplezés helyett izgalmas kulisszatitkok derülnek ki a Twitter-aktákból

Elon Musk 2022 márciusában vette meg a Twitter 9,2 százalékát, majd ősszel a teljes céget. Az ez után következő, kirúgásokkal teli, nyomasztó hetekről már írtunk korábban, de abban a cikkben csak érintőlegesen említettük meg a Twitter-aktákat. Ez ma már több mint egytucatnyi, tweetfolyam formájában közzétett cikket takar, amelyekben – Musk által kiadott, belsős dokumentumok segítségével – néhány szabadúszó újságíró bemutatta, hogyan befolyásolta a céges döntéshozatal például a szólásszabadságot, a fiókok elérését és az amerikai választásokat.

Az első akta még december elején jött ki, de Musk már napokkal korábban elkezdte promózni: azt írta, hogy nemsokára érkeznek a szólásszabadság elnyomását bemutató Twitter-iratok, amelyeket mindenkinek joga van megismerni. Azóta is egy-két heti rendszerességgel jelenik meg egy-egy új Twitter-akta, bombasztikus ígéretekkel és általában elég megosztó tartalommal.

Az első alkotmánykiegészítés és a szólásszabadság

Itt érdemes tenni egy rövid kitérőt, és beszélni arról, hogy is működik a szólásszabadság az Egyesült Államokban. Ezt az alkotmányos jogot az első alkotmánykiegészítésben fektették le. Online vitákban sokszor hozzák érvként, hogy például egy közösségi oldal megsérti az alkotmány által védett szólásszabadságot, amikor moderálja az oldalon megjelenő tartalmat. Azonban a gyakran idézett szöveg valójában arról szól, hogy a képviselőház nem hozhat olyan törvényt, amely meggátolja az állampolgárok szabad véleménynyilvánítását. A legfelsőbb bíróság későbbi értelmezésében ez az állami kormányzatokra is kiterjed, és tulajdonképpen azt jelenti, hogy bárki szinte bármit mondhat közterületen.

Ám ez a szabály nem terjed ki nem állami szervezetekre és vállalkozásokra. Ha van némi összefonódás a kormányzattal, akkor köthetik az alkotmányos szabályok, de, mondjuk, egy cipőbolt tulajdonosa vagy egy közösségi oldal moderátora bárkit megakadályozhat a szabad véleménynyilvánításban a saját felületén. Ezt a legfelsőbb bíróság is megerősítette.

Tehát ha valaki – például Elon Musk – azt várja a Twittertől, hogy közösségi térként mindent megengedjen, az nem racionális elvárás. Az, hogy ez a gyakorlatban nem olyan egyszerű, akkor vált a legegyértelműbbé, amikor néhány Twitter-felhasználó Ellon Muskra változtatta a nevét, és elkezdték kigúnyolni/parodizálni, mire a magát „szólásszabadság-abszolutistának” valló milliárdos simán letiltatta ezeket a fiókokat. De ennél komolyabb ügyekben is meg-megbicsaklik az abszolút szólásszabadsággal kecsegtető szép új twitteres világ ígérete. Az indiai kormány például a napokban megkérte a Twittert, a szólásszabadság új fellegvárát, hogy töröljenek mindent, ami egy új BBC-dokumentumfilmmel kapcsolatos, mert az rossz fényt vet Narendra Modi miniszterelnökre. A Twitter eleget tett a kérésnek.

Szintén a szólásszabadságra hivatkozva Musk több, korábban a Twitter felhasználói szabályzatának megszegése miatt letiltott felhasználót is visszaengedett, például Donald Trumpot, aki egyelőre nem élt a lehetőséggel, és Nick Fuentes neonáci megmondóembert. Őt aztán egy nappal később újra letiltották antiszemita kijelentések miatt.

A gyors szólásszabadság-ügyi alapozó kitérő után lássuk, mik állnak konkrétan a Twitter-iratokban – amelyek amúgy egészen változatos reakciókat kaptak. Ha az ember a szélsőjobbos amerikai lapokból tájékozódik, akkor azt láthatta, hogy hetente robban ki az új Watergate-botrány, amely leleplezi a kormány és a háttérhatalom machinációit. De valójában sokkal inkább egy sor lufiról van szó, amelyekből érdekességek igen, de iszonyúan botrányos dolgok nem igazán derülnek ki.

#1.: Hunter Biden laptopja

2020 októberében, az elnökválasztás hajrájában Rudy Giuliani, Donald Trump ügyvédje, körbejárta az akkori elnök által barátinak tartott médiumokat, hogy átadjon nekik egy sztorit. Szinte mindenhonnan elhajtották, kivéve a New York Post bulvárlapot. Itt nem sokkal később meg is jelent egy cikk, amely szerint Hunter Biden, az akkor még elnökjelölt Joe Biden fia, bevitt egy laptopot egy szervizbe, amelynek a tulajdonosa talált rajta egy csomó, a jelenlegi elnökre nézve terhelő emailt, amelyeket nemzetbiztonsági szempontból problémásnak talált, úgyhogy átadta az FBI-nak.

A vád szerint az emailekből kiderül, hogy Joe Biden megzsarolta Ukrajnát, hogy a fia megtarthassa pozícióját egy ukrán energetikai cégnél. Ebből végül semmi nem igazolódott be, viszont egy csomó meztelen kép kikerült Hunter Bidenről, néhányon kábítószer is látható volt. A sztoriban annyi biztos pont van, hogy a laptop valóban létezett, de senki nem bizonyította, hogy Joe Biden akkor még alelnökként az ukrán kormányt zsarolta volna, hogy a fia állást kapjon (azért zsarolt, hogy leváltsanak egy oroszpártinak és korruptnak tartott ügyészt). Ez az egész azonban remek táptalaj volt az orosz invázió óta felbukkanó összeesküvés-elméleteknek.

A Twitter-iratok első részében Matt Taibbi azt mutatja be, hogy a Twitter hogyan kezelte a New York Post cikkét.

„Amit most olvasni fogsz, az egy sorozat első része, amely több ezer belső dokumentumon alapul. A »Twitter-akták« hihetetlen történetet mesél el a világ egyik legnagyobb és legbefolyásosabb közösségimédia-platformjáról. Frankensteini történet egy ember alkotta mechanizmusról, amely kikerült a tervezője irányítása alól”

– írja Taibbi.

Az újságíró azzal kezdi, hogy első éveiben a Twitter egy szuper eszköz volt, amelyen megvalósult az instant, akadálymentes globális kommunikáció. Idővel aztán az oldal üzemeltetői beépítettek néhány akadályt, hogy fellépjenek például a spam és a csalók ellen. Ezeket a korlátozó eszközöket aztán egyre többször vetették be, és kívülről is egyre többen követelték, hogy a cég „manipulálja a párbeszédet”.

Taibbi néhány emailt is megmutat, amelyeken tökéletesen látszik, hogy valójában nem egy frankeinsteini történetről van szó, hanem arról, hogy a moderátorok alaposan, a nehezebb eseteket részletesen kivesézve végezték a munkájukat.

Taibbi szerint mindkét nagy amerikai politikai párt küldött moderációs kéréseket a Twitternek, de a demokratáknak sokkal több kapcsolatuk volt a cégnél, ezért jobban hozzáfértek a szólásszabadságot elnyomó lehetőségekhez. Ezt azzal támasztja alá, hogy a Twitter-alkalmazottak nagyobb százalékban támogatták demokrata politikusok kampányait, mint republikánusokéit, és ebből azt a következtetést vonja le, hogy a moderáció így szintén demokratapártibb volt.

Példaként hoz egy belső emailt, amelyben 10 nappal a Hunter Biden laptopján található tartalmak kiszivárgása után a demokrata elnökjelölt kampánycsapata 5 poszt törlését kéri. A linkelt posztokról azonban a nagy leleplezés után hamar kiderült, hogy a laptopról kiszivárogtatott képeket tartalmaztak, köztük meztelen képeket Hunter Bidenről, illetve egy ismeretlen nőről. Így tehát jogos volt Bidenék kérése, és nem nagyon lehet a szólásszabadság eltiprásával vádolni őket. Igaz, maga Elon Musk pontosan ezt tette.

Amikor egy párt (vagy bármelyik ország kormánya, hatósága) ilyen kérdéssel fordul a Twitterhez, egy központi emailcímre írnak. Ez gyakorlatilag olyan, mintha egy ügyfélszolgálatnál tennének panaszt. Egy emailcímhez nehezen értelmezhető a „jobb hozzáférés” bármilyen irányból, mindenesetre amikor a Trump-kampány egyik alkalmazottja aggályosnak talált valamit, akkor a levélre nemcsak ezt a központi emailcímet tette rá, hanem magas beosztású Twitter-vezetőkét is.

Ezek után jön az első Twitter-akta lényegi része: bemutatja, hogy a Twitter hogyan kezelte a Hunter Biden laptopjáról szóló New York Post-cikket. Bevetettek egy eszközt, amit általában a gyermekpornográfia terjedésének megfékezésére használnak: megakadályozták, hogy a cikk linkjét megosszák a felhasználók. Lezárták néhány felhasználó fiókját is, akik még a tiltás előtt osztották meg a cikket – de ha a felhasználó törölte a cikkről szóló posztját, visszakapta a fiókját. Taibbi bevallottan nem tudta bizonyítani, hogy itt bármiféle politikai beavatkozásról lett volna szó.

„Nincs bizonyíték – amennyire én láttam – arra, hogy a kormánynak köze lenne a laptopsztorihoz. Valójában ez lehetett a probléma.”

Ezen a ponton egyértelművé válik, hogy Musk hiába írt arról, hogy a szólásszabadságról lesz szó, valójában nem sértették meg az első alkotmánykiegészítésben foglaltakat.

Az emailekből úgy tűnik, a Twitter moderátorai nem voltak biztosak benne, hogyan kezeljék az esetet, úgyhogy bevonták a vezetőséget is. Mivel a New York Post cikkében több privát fotó is szerepelt Hunter Bidenről, és nem volt egyértelmű, honnan vannak a képek, arra jutottak, hogy a cikk sérti a felhasználói feltételeiket, mert nem szabad hekkeléssel szerzett tartalmat posztolni.

Az valóban látszik, hogy nem mindenki értett egyet a döntéssel. Taibbi ezt úgy állítja be, hogy a Twitter vezetése fejvesztve-kapkodva próbálta meg eltüntetni a sztorit, miközben az emailekből valójában annyi látszik, hogy felmerült egy probléma, amit megpróbáltak megoldani a viszonylag kevés rendelkezésre álló információ alapján.

Hunter Biden laptopjának sztorija amúgy újságírói szempontból (is) egészen kockázatos. Amikor az elnök ügyvédje bekopogtat, hogy megszerezte a főnök ellenfele fiának a laptopját, sok kérdés merül fel (például az, hogy tényleg onnan van-e a laptop, és ami rajta van, az eredetileg is rajta volt-e). Ez ebben az esetben annyira nem volt tiszta a legelején, hogy még Trump kedvenc tévécsatornája, a Fox News is visszautasította a sztorit. A New York Post újságírói sem akarták a nevüket adni a cikkhez, az ott szereplő egyik megnevezett szerzőnek (Emma-Jo Morris) a cikk megjelenése előtt egy írása sem jelent meg a New York Postban, a másik (Gabrielle Fonrouge) pedig csak utólag tudta meg, hogy a neve rákerült a cikkre, amihez nem sok köze volt. Ezek alapján érthető, hogy a Twitternél is úgy voltak vele, hogy több aspektust is mérlegelni kell, mielőtt a kampányhajrában szabadon engednek egy ilyen, minimum bizonytalannak tűnő sztorit.

Taibbi cikke kicsit olyan, mintha úgy ült volna neki a dokumentumok átnézésének, hogy előbb volt meg a következtetés (például a szólásszabadság megsértése és a politikával átitatott moderáció), és ehhez kezdett emaileket keresni, amelyek megerősítik a narratíváját (vagy aki kiadta neki a forrásanyagot, az ilyen szempontból szűrte volna meg). Ez egyébként visszatérő jellemzőjük a Twitter-iratoknak.

#2.: A titkos tiltólisták

Bari Weiss a második részben azt mutatta be, hogyan működik a moderáció a Twitteren, és felsorol néhány esetet, amelyekben a Twitter korlátozta bizonyos felhasználók elérését. Dr. Jay Bhattacharya például azt fejtegette, hogy a Covid miatti lezárások rosszat tesznek a gyerekeknek, és ezek a posztjai nem kerültek ki a legnépszerűbb tartalmak közé, a trending dobozba. Bhattacharya máskor azt állította, hogy az influenza tízszer olyan halálos, mint a Covid, illetve hogy 2021 januárjában Indiában már elérték a nyájimmunitást, és az oltás csak rontana a helyzeten. Nem sokkal később a delta variáns több százezer indiaival végzett. Hasonló példákat hoz amerikai sértettekkel is, mint Dan Bongino népszerű szélsőjobboldali figura vagy Charlie Kirk klímaváltozás-tagadó influenszer.

Weiss csak szélsőjobboldali és járványszkeptikus példákat hoz, ami azt az érzetet keltheti, hogy a Twitter világnézeti okokból céloz bizonyos csoportokat. Ráadásul úgy tűnik, mintha Weiss nem tudná, hogyan működik egy közösségi oldal – ugyanis valamiféle moderáció mindenhol létezik. Amit Weiss „árnyéktiltásnak” („shadowbanning”) és titkos csoportoknak hív, azok a moderátorok, döntéshozók. (Az árnyéktiltás azt jelenti, hogy a platform bizonyos bejegyzéseket elrejt mindenki elől, azokat csak az látja, aki közzétette.)

Ez egy olyan téma, amelyben nem meglepő, hogy az oldalak nem teljesen transzparensek, hiszen nem akarják, hogy rossz szándékú felhasználók kijátsszák a rendszert. Így működik a Facebook, a LinkedIn, a Reddit de még a Trump-féle Truth Social is. Kayvon Beykpour, a Twitter korábbi termékvezetője cáfolta Weiss állításait, mondván, a vállalat soha nem tagadta, hogy rangsorolja a tweeteket, de elutasította az árnyéktiltás alkalmazását.

A beígért bombasztikus infó ebből a Twitter-aktából is kimaradt, viszont ráláthatunk, hogyan működik a moderáció a Twitternél. A nagy techcégek amúgy igyekeznek titkolni, hogyan dolgoznak, és ha valami ki is derül, azt általában pont eléggé becsomagolják egy PR-köntösbe ahhoz, hogy semmi olyat ne adjanak ki, amit később felhasználhatnak ellenük. Azzal, hogy Musk most kiadta ezeket a képeket, megtörte ezt a szokást, ami jelentős kockázattal jár.

A második Twitter-aktának egyértelmű a célja: bemutatni, hogy a Twittert uraló liberális elit hogyan nyomja el titokban a jobboldali felhasználókat. A bemutatott képeken és üzeneteken viszont inkább az látható, hogy a moderátorok egy átlátható rendszerben dolgoznak, és a cégen belül folyamatos kommunikáció folyt-folyik arról, hogy hogyan tudnák jobban végezni a munkájukat. Nem úgy tűnik, mintha egyes vélemények el lennének nyomva – persze lehet, hogy így van, de a Weiss által összeválogatott információból ez nem derül ki.

#3.: Donald Trump

Ez a december 10-ei thread egy háromrészes sorozat darabja, amiben azt vizsgálták meg, hogy a Twitter hogyan döntött a volt elnök letiltása mellett. A 2020-as kampány során Trump mindent megtett, hogy már jó előre úgy állítsa be a választást, hogy a demokraták csak csalással nyerhetnek. Ehhez sokszor olyasmiket írt vagy osztott meg, amiket egy átlagos felhasználónál hamis hírként, dezinformációként kategorizált volna a rendszer. A moderátoroknak nem volt egyszerű dolguk, a vezetőségnek el kellett döntenie, hogyan kezelnek egy elnököt, aki folyamatosan megszegi a felhasználói feltételeket.

A Taibbi által összeválogatott anyagban azt látszik, hogy a Twitteren belül több csatornán is próbálták átbeszélni a problémás eseteket. Itt a „nagy leleplezés” az, hogy a Twitter korábbi biztonsági vezetője, Yoel Roth rendszeresen találkozott kormányzati szereplőkkel, például az FBI és a belbiztonsági minisztérium képviselőivel. Itt megint úgy tűnik, mintha a szerzők nem tudnák, hogy teljesen általános, hogy nagy techcégek (vagy akár bankok, ipari vállalatok) közvetlen kapcsolatban állnak a kormányzattal. Felmerülhet a kérdés, hogy ez helyes-e, de ettől még így van. Taibbi erre csodálkozik rá, és viccesnek találja, hogy a megosztott üzenetek alapján Roth nem szívesen vett részt ezeken a találkozókon.

Ebben a threadben Taibbi néha egészen bizarr részletekbe fut bele, egyszer például arról panaszkodik, hogy a döntéshozók figyelembe vették a moderáció előtt a kérdéses tartalmak célját, kontextusát és fogadtatását is. Példaként hoz egy esetet, amikor egy moderátorban felmerült, hogy Trump egyik bejegyzésére rárakjon egy tájékoztatót arról, hogy a levélszavazás valójában biztonságos, de Rothék figyelembe vették a kontextust, ezért úgy döntöttek, hogy nem intézkednek.

A thread végén Taibbi konklúziója az, hogy a cég megpróbált szabályokat alkotni, hogy hatékonyabb legyen a moderálás a platformján, ami Taibbi szerint őrült/lehetetlen ötlet, és felháborító projekt volt.

#4.: Változó irányelvek

A minisorozat második részében továbbra is Trump letiltásáról van szó, ezúttal Michael Shellenberger szerkesztésében. A threadben azt igyekszik bemutatni, hogy a Twitter vezetői úgy alakították a belsős policyt, hogy idővel letilthassák Trumpot, és érdekelte őket, hogy ezzel korlátozzák-e a szólás és a demokrácia szabadságát.

A bejegyzéseiben levezeti, hogy a vezetőség miként alakította a saját döntéshozatali rendszerét, hogy reagálhasson olyan problémákra, amilyenekkel még nem szembesült. Nagyon érdekesek a bemutatott üzenetek tucatjai, de nem az jön le belőlük, hogy fejvesztve és konszenzus nélkül történtek volna a dolgok, hanem az, hogy kimerítő diskurzus előzte meg a Trump fiókját érő büntetéseket.

#5.: A tiltás

Weiss zárja le a Trump-trilógiát a 2021. január 8-i kitiltás bemutatásával. Bár korábban is arról volt szó, hogy a progresszív, liberális Twitter-vezetőség nem engedte az ellenvélemények felvetését, ebben a threadben is arra látunk példát, hogy ezek körül kialakult egy párbeszéd. Volt, aki szót emelt az ellen, hogy letiltsák Trumpot, de olyanok is akadtak, akik már rég kizárták volna a volt elnököt a fiókjából.

Az is jól látszik, hogy míg Weiss szerint néhány („a handful”) ember döntött mindenről, valójában több tucat résztvevője volt ezeknek a megbeszéléseknek. A bemutatott üzenetek egyenesen szembemennek a narratívával, amire Weissék felfűzik ezeket a threadeket, miszerint az FBI utasítgatta a vezetőséget.

#6.: Az FBI

Matt Taibbi ebben a threadben bemutatja, hogy milyen kapcsolat volt az amerikai hatóságok és a Twitter között. Ezt úgy állítja be, mintha új keletű, titkos dolog lenne, pedig ahogy említettük, ez egyáltalán nem így van. Ha egyszer bárki „beleszólhat a moderációba” azzal, hogy jelent egy szerinte problémás bejegyzést, miért olyan meglepő, hogy cégeknek, szervezeteknek, kormányoknak és hatóságoknak is van ilyen lehetőségük?

Taibbi azt próbálja bemutatni, hogy „gazda-kutya” kapcsolat volt az FBI és a Twitter között, de a példákban, amelyeket erre hoz, az látszik, hogy a Twitter sok esetben ellenállt a kéréseknek, és több tweet, amely az FBI szerint sértheti a szabályokat, a mai napig megtalálható a Twitteren. A Twitter amúgy nem titkolja, hogy érkeznek hozzá kormányzati kérések, még egy átláthatósági oldalt is létrehoztak, ezen részletesen beszámolnak az ilyen eseményekről és arról, hogy hány esetben álltak ellen ezeknek a kéréseknek – amit egyébként Taibbi is remekül bemutat. Az is látszik, hogy a hatóságok csak annyit tudtak tenni, hogy odaszóltak a Twitternek, nézzenek rá bizonyos fiókokra. Ennek ellenére a thread végére Taibbi eljut a „deep state”-ig, ami szerinte „állami ügynökségek, magánvállalkozók és (néha államilag finanszírozott) nem kormányzati szervezetek kusza együttműködése”.

#7.: FBI ft. Hunter Biden

A trumpos kitérő után Schellenberger összeköti a két fő szálat, és ír a Hunter Biden-sztori és az FBI általi kézi vezérlés kapcsolatáról. A szerző szerint az FBI előre elhintette, hogy a választás előtt előfordulhat, hogy politikai szereplők hekkelés áldozatává válnak, és előre megdolgozták a Twittert, hogy ne higgyenek a Hunter Biden-sztorinak, amelyről az FBI már korábban is tudott.

A thread végére kiderül, hogy Schellenberger szerint az FBI, hírszerzők és think tankek összeálltak, hogy közösen befolyásolják a választást. Erre azonban semmilyen bizonyítékot nem mutat be, csupán párhuzamot von tények közé. Annak ellenére, hogy mindkét politikai oldalról reagáltak a Twitter-iratokra, Schellenberger csak Jim Jordan republikánus képviselő, Trump egyik leghűségesebb szövetségese véleményét idézi arról, hogy több volt FBI-os is dolgozik a Twitternél.

#8.: A Twitter és az amerikai propaganda

Lee Fang threadje két fontos szempontból különbözik az eddigiektől. Egyrészt a szöveg végén egyértelműen leírja, hogy a Twitter mennyire szólt bele a munkájába. Állítása szerint semennyire, de kiemeli, hogy a feldolgozott anyag a Twitter egyik jogászától érkezett, tehát előfordulhat, hogy nem látott minden releváns dokumentumot. A jogász feltehetően az új vezető utasítása szerint cselekedett, Musk pedig látványosan próbálja hitelteleníteni a régi Twittert és annak vezetését (Roth és családja például elmenekült az otthonából, miután Musk pedofilnak nevezte, mire a rajongói zaklatni kezdték a volt biztonsági igazgatót).

A másik fontos különbség a korábbi iratokhoz képest az, hogy itt tényleg többet tudtunk meg egy amúgy már ismert ügyről. Fang azt mutatja be, hogy a Twitter hogyan segítette az amerikai hírszerzést az Amerika-párti propaganda terjesztésében világszerte.

A hír 2022 augusztusában került elő, abban a kontextusban, hogy a Meta és a Twitter leszámolt egy csomó olyan fiókkal, amely amerikai propagandát terjesztett. A Twitter-iratok e részéből kiderül, hogy a Központi Parancsnokság (az amerikai hadsereg Nyugat-, Közép- és Dél-Ázsiával, valamint Egyiptommal foglalkozó parancsnoksága) kivételes bánásmódot kért a Twittertől, hogy szabadon terjesszen Irán-, Iszlám Állam-, Kína- és Oroszország-ellenes tartalmakat a Közel-Keleten. Egy idő után már nem tüntették fel ezeken a fiókokon, hogy közük van az amerikai hadsereghez, innentől kezdve titkos operációról volt szó. Ez egyébként a Twitternek sem tetszett, de vagy nem tudtak, vagy nem akartak mit kezdeni a dologgal – az tény, hogy sok ilyen fiókot csak 2022-ben függesztettek fel.

A nagy közösségi oldalak rendszeresen nagy dobra verik, amikor felfüggesztenek egy rakás orosz vagy kínai propagandistát, így érdekes látni, hogy az Egyesült Államok milyen eszközökkel végzett hasonló tevékenységet más országokban. Óriási újdonságról persze nem volt szó ebben az epizódban, hiszen maga a hír, hogy az Egyesült Államok is csinál ilyet, akkor már fél éve kiderült. Azt is látni, hogy ezek a fiókok – hiába voltak kivételezett pozícióban – nem értek el nagy sikereket a célzott régióban. A thread abból a szempontból is fontos lehetne, hogy felpörgesse a párbeszédet arról, milyen kapcsolat fér bele a nagy techcégek és az amerikai állam vagy a hadsereg között, de a Twitter-iratok részrehajlása valószínűleg nem fog sokat segíteni ezen.

#9.: Az FBI csak szócső volt

A december 24-én megjelent iratban Matt Taibbi ismét rácsodálkozik arra, hogy az FBI és más kormányzati szervek kapcsolatban vannak a Twitterrel. Ezúttal viszont megjegyzi, hogy a kormány nemcsak a Twitterrel kommunikál, hanem az összes nagy techcéggel is.

Ezután rámutat egy valós problémára, de egészen furán keretezve: leírja, hogy gyakorlatilag ha bármelyik falusi rendőrőrs vagy önkormányzat jelenteni akart egy problémás tweetet, azt a San Franciscó-i FBI-irodán keresztül tették. Ezt Taibbi úgy állítja be, mintha az FBI nyitva tartotta volna az ajtót az összes kormányzati szervnek, hogy azok cenzúrázhassák a Twittert. Pedig az emailek alapján arról van szó, hogy egy óriási bürokratikus massza nem vette figyelembe, hogy véges számú ember dolgozik a Twitternél, és így küldték a gyanús profilokat. Választási évről van szó, amikor mindkét párt külföldi beavatkozástól, álhírektől és választási csalástól tartott, így nem csoda, hogy az állami szervek sok energiát fektettek a közösségi oldalak megfigyelésébe.

Ebben a fejezetben a szerző már odáig megy, hogy lefordítja, mire gondolhatott egy Twitter-vezető egy emailben, azaz leírja, hogy szerinte miről lehetett szó. Taibbi úgy látja, hogy a Twitter (és más platformok) konkrét utasításokat kaptak a CIA-tól és az FBI-tól, de ezt semmivel nem támasztja alá. A dokumentumok, amelyeket megmutat, szintén nem erősítik ezt meg. Csak az látszik belőlük, hogy a Twittert rendszeresen bombázzák kérésekkel, de az nem derül ki, hogy mennyinek tesznek eleget.

#10.: A Twitter elnyomta a kisebbségi hangokat a Covid-vitában

David Zweig a 10. részben arról ír, hogy a Twitter hogyan „cenzúrázott”, „hiteltelenített” és „nyomott el” olyan szakértőket és átlagos felhasználókat, akik a kormány Covid-álláspontjával ellentétes véleményeket fogalmaztak meg. Ezek elég erős kifejezések, és a threadben látszik, hogy Zweig szeret ilyenekkel élni, még akkor is, amikor azok nem teljesen fedik a valóságot.

Egy email magyarázataként azt írja, hogy látszik belőle, hogy a Fehér Ház hogyan gyakorolt nyomást a Twitterre, hogy letiltassanak egy népszerű oltásellenes felhasználót. Ehhez képest a levélben annyi áll, hogy egy fehér házi találkozó viszonylag jól ment, bár volt egy nehezebb kérdés, hogy miért nem tiltották még le ezt az említett felhasználót, de a levél írója minden kérdésre tudott válaszolni. A fiókot amúgy később felfüggesztették, mert megszegte a felhasználói szabályzatot.

Ezek után bemutatja, hogy a kormány próbálta ugyan arra ösztönözni a Twittert, hogy agresszívabban lépjen fel bizonyos felhasználók ellen, de a cégen belül megvitatták ezeket a kérdéseket, és az esetek jelentős többségében ellenálltak a Fehér Háznak.

Azt is felrója a Twitternek, hogy amerikai cégként az amerikai járványügyi központ (CDC) Covid-ajánlására építette ki a moderációs gyakorlatát. Bemutat egy esetet, amiben a Harvard Orvosi Iskola egyik kutatója azt tweetelte, hogy szerinte csak az időseket és gondozóikat kell oltani, azokat pedig, akik korábban elkapták a koronavírust, nem. A Twitter rárakott egy figyelmeztetést a bejegyzésre, hogy félrevezető, mert szembemegy a CDC ajánlásával. Zweig szerint ez nem volt helyes, mert az illető egy szakértő, és amit írt, az sok országban a helyi ajánlás.

Az persze előfordult, hogy a Twitter hibázott: volt, hogy olyan tweeteket töröltek, amikkel semmi gond nem volt, miközben a mai napig vannak fent bejegyzések, amelyek szembemennek a tudományos konszenzussal, veszélyesek, mégsem törölték őket. Az elmúlt években egyre nagyobb teret nyertek az álhírek és a dezinformáció, így nem csoda, hogy a platformok képtelenek lépést tartani ezekkel. Zweig annyit tett, hogy összeválogatott pár esetet, amelyekről úgy gondolja, hogy a Twitter páros lábbal tapossa a tudományos diskurzust.

#11. és 12.: A Twitter és a hírszerzők

Matt Taibbi január 3-án két iratot szentelt a Twitter és a hírszerző intézmények kapcsolatának. Az első thread fő állítása az, hogy az amerikai hírszerzés beférkőzött a Twitter moderálási rendszerébe. Valójában semmi újat nem mutat, csak egy csomó emailt arról, hogy kormányzati, hírszerző szervek a megfelelő csatornákon fiókokat jelentenek – erről már volt szó pár bekezdéssel korábban.

A cikk lényege az, hogy miközben az egész Egyesült Államok azt találgatta, hogy Trump vajon orosz segítséggel nyert-e, a Twitter úgy tett, mintha szinte semmiféle orosz propaganda nem lenne az oldalon. Emiatt politikusok és hírszerzők egyre többször kérdeztek rá, hogy biztosak-e ebben, hiszen a Facebookról is kiderült, hogy tele volt orosz propagandát terjesztő fiókokkal, logikus, hogy az Amerikában nagyon népszerű Twitter is célpont legyen.

Az emailek, amelyeket Taibbi bemutat, nem árnyalják tökéletesen a helyzetet. Mivel egy levél azt írja, hogy néhány tucat rosszindulatú fiókot találtak, Taibbi ezt tényként kezeli, és nem teszi hozzá, hogy 2018-ban a Twitter kiadott egy jelentést, amiben több mint 50 ezer ilyen fiókról írnak. Ez részben annak a csapatnak a munkája, amely Taibbi szerint kudarc volt.

Nem egyértelmű, hogy Taibbi mit akar mondani ezzel a tweetfolyammal. Nem mutat be semmi újat, ugyanazokat ismételgeti, amiket korábbi threadekben, és fontos részleteket hagy ki. Rámutat viszont, hogy a Twitter bevezette, hogy a fiókok, amelyeket az amerikai hírszerzők más állam támogatottjaként neveznek meg (mint például a Russia Today), nem hirdethetnek a Twitteren. Ezt amúgy a közvélemény pozitívumként értékelte, ami érthető is: nem sokan tartják etikusnak, hogy a Twitter és a Facebook külföldi propagandán nyerészkedjen.

A második threadben Taibbi megint hosszan fejtegeti, hogy állami szervek fiókokat jelentgetnek a hivatalos csatornákon. Abból a szempontból amúgy érdekesek ezek a tweetek, hogy rálátást adnak arra, egy óriási, bürokratikus massza miként próbál meg néha a saját lábán taposva küzdeni a dezinformáció ellen.

Az FBI eleinte a mindenkinek elérhető forródróton tudta küldeni a gyanús fiókokat, de nagyobb hozzáférésre vágytak. Egy idő után már annyi irányból bombázták a Twittert kérésekkel, hogy a cég rájuk szólt, hogy ez így nem fog működni, úgyhogy csak néhány kontaktszemélyen keresztül üzenjenek.

Taibbi itt megismétel egy állítást, amely már korábbi threadekben is megjelent: az FBI fizet a Twitternek, hogy cenzúrázhassanak. És valóban, a Twitter kapott pénzt az FBI-tól. Az amerikai törvények szerint ugyanis az FBI a nyomozásaihoz kikérhet adatokat, és aztán a törvény szerint köteles fizetni ezekért. Tehát nem kenőpénzről, eltűnt milliókról van szó, hanem egy elvégzett munkáért szerződésben meghatározott fizetségről. (A rendszer épp a magyar megoldás fordítottja, ahol az államtól kikért közérdekű adatokért kell fizetni.)

Egy másik, érdekes megfogalmazás Taibbitól akkor jelenik meg, amikor arról ír, hogy rengeteg különböző kérést kaptak politikusoktól, hogy tiltsanak le fiókokat, amelyeket nem kedvelnek. Bár állítása szerint elképesztő esetszámról van szó, csak egyet mutat be, ebben egy demokrata párti politikus azt kéri, hogy tiltsanak le egy újságírót, Paul Sperryt. Taibbi nem teszi hozzá, de a csatolt emailben szerepel, hogy a QAnon-hívő Sperry rendszeresen zaklatott egy tisztviselőt.

A Twitter válasza egyébként az volt, hogy nem, ez nem így működik, nem tiltják le. Később több szabályszegés után – amiket Taibbi amúgy nem említ – végül mégis letiltották. Más hasonló esetet nem mutat, tehát kérdéses, hogy vajon tényleg „elképesztő számban” kaptak-e ilyen kéréseket a Twitternél, vagy nem véletlen, hogy csak ezt az egy konkrét esetet mutatta be.

#13.: A Pfizer a Twitter segítségével cenzúrázta az oltásszkeptikusokat

Alex Berenson Twitter-irata kicsit különbözik az eddigiektől: nem a Twitteren van. A saját Substack-oldalára írta, csak egy kis ízelítőt osztott meg belőle a közösségi oldalon. Az egész eset összesen két tweetről szól, ezek közül az egyiket félrevezetőként jelölte meg a Twitter. Elsőre jelentéktelennek tűnhet, de hamarosan meglátjuk, Berenson miért tartja fontosnak. (Berensont egyébként az Atlantic a járvány legpontatlanabb emberének nevezte, annyi rossz jóslata volt, és nem áll távol tőle a Coviddal kapcsolatos álhírek terjesztése sem.)

A történet úgy szól, hogy Brett Giroir, egy orvos azt tweetelte, hogy a fertőződéssel szerzett immunitás jobb, mint az oltással elérhető, és nem gondolja, hogy ha valaki korábban elkapta a vírust, akkor oltási igazolást kellene bemutatnia. Erről Berenson mindenféle hivatkozás nélkül azt állítja, hogy helyes.

Scott Gottlieb, a Pfizer igazgatótanácsának tagja és az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) egykori igazgatója, meglátta ezt a tweetet, és írt az előző threadben említett kontaktszemélyek egyikének, Todd O’Boyle-nak. Az emailjében leírta, hogy szerinte a tweet veszélyes, az oltások ellen agitál, és a szerzője messzemenő következtetéseket von le egy olyan tanulmányból, amely nem esett át a peer review, azaz a szakmai lektorálás folyamatán.

Berenson arra építi fel a cikkét, hogy a Pfizer igazgatótanácsának tagja cenzúrázott egy szakértőt, hogy pánikban tartsa az embereket, és minél többen beoltassák magukat az ő cége vakcinájával, amin egy csomó pénzt keres. Berenson azt írja, hogy egy elemző nem talált hibát a tweetben (erre semmilyen bizonyítékot nem mutat fel), ennek ellenére Giroir tweetjére rákerült a figyelmeztetés, hogy megtévesztő, ami csökkentette az elérését.

Ezen a ponton derül ki, hogy miért olyan fontos Berensonnak ez az ügy: korábban a Twittert is beperelte, most pedig óriási összeesküvést lát, amelyben a Fehér Ház is benne van, úgyhogy a kormány, a Pfizer és a Biden-adminisztráció egyik Covid-tanácsadója beperlését tervezi.

Mint utólag kiderült, Berenson ebben az esetben is ferdített a valóságon, és bebizonyosodott, hogy tényleg nem szabad készpénznek venni a Twitter-iratok konklúzióit. Gottlieb ugyanis októberben azzal védte magát, hogy azért jelentette a tweeteket, mert tart attól, hogy oltásellenesek erőszakhoz folyamodnak. Berenson azt írja, hogy az O’Boyle-nak írt emailjében Gottlieb erről nem írt, tehát hazudik. Gottlieb azonban az irat megjelenése után válaszolt, és ő is megosztott néhány emailt. Többek között azokat, amiket azért írt a Twitternek, mert fenyegető üzeneteket kapott, és tartott attól, hogy az oltásellenesek erőszakhoz folyamodnak.

Ennek a Twitter-aktának elég fura az utóélete: úgy tűnik, még maga Elon Musk is elhatárolódik Berensontól, mert ugyan először megosztotta azzal a megjegyzéssel, hogy „néhány összeesküvés-elmélet igaz”, de végül törölte ezt a tweetet.

Messze még a vég

A Twitter-iratok valószínűleg még jó ideig velünk lesznek, esélyes, hogy továbbiak is fognak megjelenni – de már az első 13-ból le lehet vonni néhány fontos konklúziót.

Ezek a threadek nem hozzák ugyan a beígért gigászi leleplezéseket a háttérhatalom ármánykodásáról, nem lehet legyinteni rájuk és továbbgörgetni. Vannak bennük új, érdekes információk, de ez a legtöbbször alig kibogarászható a zajból. Az egészben az a fura, hogy

sok esetben ott vannak a konkrét emailek, üzenetek is, amikről a cikkek szólnak, és pontosan látszik, hogy a szerzők félreértelmezik, átkeretezik azokat, vagy olyan következtetéseket próbálnak meg bizonyítani velük, amikre azok alkalmatlanok.

Néha egyenesen ordít egy-egy cikkről, hogy nem megszerzett iratok interpretációjáról van szó, hanem előre összerakott következtetések és állítások utólagos alátámasztásáról.

Musk elmúlt néhány hónapos (éves?) stílusa miatt nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a Twitter-iratoknál egy, a vagyonát rekordgyorsan vesztő, sértődékeny, vagdalkozó milliárdos osztja a lapokat. A „mainstream média” nagy ellensége kiadta a Twitter belső iratainak egy – valószínűleg gondosan előre megszűrt – részét, de esélyes, hogy sosem tudjuk meg, hogy mit tartott meg magának.