Lufi volt Elon Musk beígért nagy leleplezése az elnök fiával és a Twitter belső ügyeivel kapcsolatban

2022. december 3. – 11:11

Lufi volt Elon Musk beígért nagy leleplezése az elnök fiával és a Twitter belső ügyeivel kapcsolatban
Jack Dorsey korábbi Twitter-vezér egy Bitcoin-konferencián 2021-ben – Fotó: Marco Bello / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„Amerikai keleti parti idő szerint délután ötkor a Twitteren jelenik meg a Hunter Biden-sztori Twitter általi elfojtásának igaz története”. Ezt posztolta Elon Musk az általa egy hónappal korábban megvett közösségi média platformra magyar idő szerint péntek este. A bejegyzés több mint 500 ezer lájkot kapott.

Musk az elmúlt hetekben többször is beszélt arról, hogy nyilvánosságra hozza, hogy a 2020-as elnökválasztás előtt néhány héttel miért, és hogyan tiltották le Joe Biden fia, Hunter Bidennek apjára vonatkozó kényes közlését. (Egészen pontosan, hogyan tiltotta meg a Twitter a felhasználóinak, hogy megosszanak egy New York Post cikket, amiben az inkrimináló állítások voltak.)

A New York Post nevű jobboldali bulvárlap ugyanis 2020. október 14-én hozta nyilvánosságra Hunter Biden a lap szerint apjára nézve terhelő emailjeit és egy csomó privát fotóját. A lap az emailek alapján azt állította, hogy Hunter Biden pénzért cserébe legalább egy ukrán üzletembernek találkozót szervezett az apjával, az akkori alelnökkel. Ezen kívül további ukrán és kínai vállalatokat juttathatott előnyhöz Hunteren keresztül a korábbi alelnök. Mindezt több millió dollárért cserébe. Biden elnök ezt tagadja.

Az egyik emailben például az volt olvasható, hogy „10 van H-nál a nagy fickónak”. A jobboldali Fox News szerint ez a mondat bizonyítja, hogy Joe Biden milliókat kapott Kínából, a bizonyos „nagy fickó” ugyanis a forrásaik szerint nem más, mint a volt alelnök. Ez azonban azóta sem nyert bizonyítást. Hunter Biden tagadja, hogy bármilyen bűnt követett volna el, Joe Biden pedig tagadja, hogy köze lett volna fia ügyleteihez.

Joe és Hunter Biden – Fotó: Nicholas Kamm / AFP
Joe és Hunter Biden – Fotó: Nicholas Kamm / AFP

A nagy leleplezés

Péntek este tehát Elon Musk kiposztolta, hogy lerántja a leplet a Hunter Biden-sztori 2020. októberi elfojtásáról. Musknak a leleplezésen kívül is sűrű napja volt pénteken, többek között az Egyesült Államokba látogató Emmanuel Macron francia elnökkel is tárgyalt arról, hogy hogyan lehetne zöldebbé tenni Franciaországot.

A leleplezést Musk egy Matt Taibbi nevű oknyomozó újságíróra bízta. Taibbi a 2008-as gazdasági válság hátterének feltárásával futott be, évekig a Rolling Stone magazinnál dolgozott, jelenleg pedig egy sikeres hírlevelet ír. Az elmúlt években sokat foglalkozott a médiacenzúrával.

Taibbi péntek este egy 40 posztból álló tweet folyamban teregette ki a Twitter „szennyesét”, melyet több mint 2 óra leforgása alatt publikált. Az újságíró feltehetően Elon Musk közreműködésével hozzájutott a Twitter belső levelezéséhez, ez alapján tárta fel az ügyet.

Taibbi oknyomozása szerint a Twitter közép- és felsővezetői Jack Dorsey korábbi Twitter-vezér tudta nélkül döntöttek úgy, hogy elfojtják a New York Post cikkét a platformon, arra hivatkozva, hogy a cikk megsérti a Twitter hekkelt tartalmak publikálására vonatkozó szabályzatát. Az újságíró szerint Vijaya Gadde a vállalat korábbi jogi és politikai ügyekért felelős igazgatója kulcsszerepet játszott a döntésben.

A sztori elfojtása abban nyilvánult meg, hogy

a Twitter precedens nélküli módon megtiltotta felhasználóinak a New York Post cikkének megosztását, ráadásul voltak olyanok is – köztük a Fehér Ház akkori szóvivője, Kayleigh McEnany – akiket ki is zártak a fiókjukból azután, hogy privát üzenetben elküldték valakinek a cikket.

Taibbi szerint azonban hamar kiderült, hogy nem biztos, hogy elegendő indok lesz a hekkelésre való hivatkozás (hiszen az valószínűsíthető volt, hogy nem maga a New York Post hekkelt), viszont senki sem merte visszacsinálni a dolgot, így végül Dorseynak kellett magyarázkodnia utólag. Egy nappal a cikk letiltása után elfogadhatatlannak nevezte, hogy vállalata úgy tiltotta le az írást, hogy annak okát sehol sem jelezte.

Taibbi a Hunter Biden-sztori elfojtásán kívül arról is írt, a Twitter belső levelezésére hivatkozva, hogy a Twitternél mindennapos volt, hogy demokrata és republikánus politikusok (főleg az előbbiek) emailben kérték a közösségi oldal egyes dolgozóit, hogy töröljenek számukra kellemetlen bejegyzéseket a platformról.

Itt az újságíró példaként hoz egy belső emailt, melyben 10 nappal a Hunter Biden laptopján található tartalmak kiszivárgása után a demokrata elnökjelölt kampánycsapata 5 darab poszt törlését kéri. Azonban a linkelt posztokról a pénteki nagy leleplezés után hamar kiderült, hogy az amerikai jobboldali média által a laptopról kiszivárogtatott képeket tartalmaztak, köztük meztelen képeket Hunter Bidenről, illetve egy ismeretlen nőről. Így tehát teljesen jogos volt Bidenék kérése, és nem nagyon lehet a szólásszabadság eltiprásával vádolni őket. Igaz maga Elon Musk pontosan ezt tette.

A leleplezés során sikerült nyilvánosságra hozni a korábbi Twitter-vezér privát emailcímét is

A 40 bejegyzésből álló leleplezés során Taibbi azzal is elbüszkélkedett, hogy Jack Dorsey a botrány kirobbanása után néhány nappal elküldte Gadde-nek az oknyomozó újságíró az ügyről szóló hírlevelét. Ehhez egy képernyőfelvételt is posztolt. Azonban hanyagul végezte el az emailcímek kitakarását, így sikerült doxolnia Dorseyt. A képen két helyen látszott a korábbi Twitter-vezér privát emailcíme, azonban csak az egyik helyen sikerült kitakarni.

A posztot Taibbi hibáját észrevéve nagyjából húsz perccel a publikálás után törölte, azonban addigra már rá is ugrottak az összeesküvés-hívők, miután észrevették, hogy Dorsey email domainje „0.pizza”, ami miatt igazolva látták, hogy a Twitter-társalapítónak köze van a „pizzagatehez”.

A szélsőjobboldali összeesküvés-elmélet szerint egy washingtoni pizzériában van a demokrata párti elit pedofil szektaközpontja, ahova 2016-ban egy észak-karolinai férfi állig felfegyverkezve be is rontott, hogy kiszabadítsa az elmélet szerint az alagsorban fogvatartott gyerekeket.

Folytatódni fog a leleplezés

Musk péntek esti nagy leleplezése végül kissé csalódást keltő lett. Nem derültek ki sokkoló részletek, mint azt sokan várták. Például, hogy Joe Biden vagy Jack Dorsey közvetlenül hozzájárult volna a cikk letiltásához. A New York Post egyik újságírója a Fox Newson Tucker Carlson műsorában arra panaszkodott, hogy ennél többre számítottak.

Csomó információt eddig is tudni lehetett, bár a mostani leleplezés betekintést engedett néhány nem nyilvános részletbe. A Twitter tulajdonosa azonban saját oldalán belengette, hogy szombaton folytatódni fog a leleplezéssorozat.

Az biztos, hogy a téma meghatározó lesz a következő hónapokban. A képviselőházi többséget a novemberi félidős választásokon megszerző republikánusok ugyanis a Hunter Biden-ügy kivizsgálását tűzték ki egyik fő céljukként a következő ülésszakra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!