Több millió forintos segítséget kaphat, aki saját napelemet szeretne

2024. február 16. – 10:55

Több millió forintos segítséget kaphat, aki saját napelemet szeretne
Fotó: E.ON Hungária

Másolás

Vágólapra másolva

Elindult a Napenergia Plusz Program, amelynek keretein belül családi házak, kisebb ingatlanok tulajdonosai részesülhetnek állami támogatásban. Mutatjuk, hogy mik a feltételek, kik lehetnek jogosultak, és honnan kérhetnek segítséget a sikeres pályázathoz.

A napenergia használata mindenki számára komoly előnyökkel jár, hiszen növeli az energiafüggetlenséget, az ingatlan értékét, pénzt lehet vele spórolni, és végül, de nem utolsó sorban kíméli a környezetet is. Ugyanakkor az is tény, hogy ennek használata komoly költségekkel járó beruházást igényel. Ezen segíthet a most startoló Napenergia Plusz Program, amellyel kifejezetten a magánszemélyeket célozták meg. Keretein belül több millió forintos állami támogatáshoz is juthatnak azok, akik saját otthonukat fejlesztenék a megújuló energiaforrást használó rendszerrel.

A kezdeményezés komolyságát jelzi, hogy már az eső pillanattól kezdve érezhetően rostálni akarják a jelentkezőket. Tehát arról szó nincs, hogy bárkinek csak úgy megígérnék a milliókat. Ebben a cikkben azt járjuk körbe, hogy kik és milyen feltételek mellett pályázhatnak, de természetesen azt is megvizsgáljuk, hogy mennyi költséggel jár egy ilyen beruházás a jelentkezők számára, illetve azt. hogyan érdemes nekivágni a kivitelezésnek.

Kiknek szól?

A Napenergia Plusz Programot egyértelműen a lakosságnak találták ki, csak magánszemélyek pályázhatnak, akik kizárólag lakóingatlanokra telepíthetnek napelemet. Ezt annyira szigorúan veszik, hogy már akkor is felvillan a piros lámpa, ha az adott címen egy cég székhelye, telephelye van, esetleg az ingatlan tulajdonosai között vállalkozás vagy akár egyéni vállalkozó is található. Szintén kizáró tényező az is, ha valakinek lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozása van.

Fotó: E.ON Hungária
Fotó: E.ON Hungária

A pályázónak nem kell feltétlenül magyar állampolgárnak lennie, de rendelkeznie kell magyar adóazonosító jellel, ügyfélkapus regisztrációval, és arra a lakcímre vonatkozó állandó magyarországi lakhellyel, amire a pályázatot beadná.

Milyen ingatlan jöhet szóba?

Aki a tízemeletes panelt turbózná fel napelemekkel az most csalódni fog. A családi házak, iker- vagy sorházak tulajdonosai mellett azok pályázhatnak, akik maximum hat lakásos társasházban birtokolnak egy ingatlant. Fontos megkötés, hogy egy lakóingatlanra csak egyetlen kérelem nyújtható be.

Mire lehet pályázni?

Arra okosan odafigyeltek, hogy a rendszer minden elemét érintse a pályázat. Tehát magára a napelemre, az inverterre és az energiatárolást biztosító eszközökre is vonatkozik a program. Azt fontos megjegyezni, hogy csak új beruházás támogatására van mód. Azaz aki a már meglévő rendszerének bővítéséhez, átalakításához, cseréjéhez szeretne valamilyen segítséget kapni, annak bizony másfelé kell keresgélnie. Emellett korlátozzák azt is, hogy milyen teljesítményű lehet az inverter (4-5 kW) és a napelem teljesítménye, valamint az energiatároló kapacitása (7,5-10 kW). Ebből fakadóan szó nincs, hogy bármilyen készülék szóba jöhet, amit meglátunk, és szimpatikusnak tűnik.

Nincs ingyen

A Napenergia Plusz Program keretein belül elérhető támogatás összege minden lakóingatlan esetén 5 millió forint. Azonban ez a költségek maximum 66 százalékát fedezheti, azaz szükség van olyan önerőre is, amelyet nem kompenzál az állam. Tehát az 5 millió forintos „maximális csomag” kihasználása esetén a pályázónak 2,57 millió forintot kell költenie saját zsebből az új napelemes rendszerre.

A pályázat menete

Első körben be kell adni egy pályázati kérelmet a hivatalos oldalon (napenergiaplusz.nffku.gov.hu), egyfajta előregisztrációként. Ilyenkor még semmi más adatra nincs szükség, tehát nem kell beadni tervet, és még azt sem, hogy mekkora lenne a támogatás összege. E procedúra során mindössze azt vizsgálja meg a kiíró, hogy a pályázó megfelel-e a fent ismertetett feltételeknek.

Fotó: E.ON Hungária
Fotó: E.ON Hungária

Ez nem jelenti azt, hogy bárki hátradőlhet! A sikeres pályázathoz ugyanis szükség van egy költségvetési tervre, és egy kivitelezési szerződésre. Azaz meg kell állapodni egy olyan kivitelezővel, akit a pályáztató is elfogad (a partnerek listája megtalálható a honlapon. A pályázatokat a kérelmek beadásának időrendje alapján bírálják el, magyarán aki siet, annak jobbak az esélyei. Adott esetben akár perceken is múlhat, hogy valaki befér-e a keretbe, tehát megkapja-e a támogatást, vagy nem.

Profi segítség?

Mint látható azért a Napenergia Plusz Programban való részvétel sikeressége nem egyértelmű, és számos dolgon el lehet csúszni. A potenciális pályázóknak rengeteg mindenre oda kell figyelniük, és épp ezért érdemes lehet segítséget kérni a profiktól.

Az E.ON MyEnergy tipikusan egy ilyen iparági szereplő, hiszen a hatalmas E.ON csoport tagjaként ez a cég egyike a hosszú távú garanciát nyújtó, teljes körű ügyintézést biztosító, megbízható kivitelezőknek. A vállalat tehát az ügyféligények felmérésétől kezdve a tervezésen, a fizikai megvalósításon át egészen a folyamatos üzemeltetésig kínál különféle szolgáltatásokat, amelyekkel képes a lakossági ügyfeleknek szánt napelemes rendszerek teljes spektrumát lefedni. Az E.ON az egyik legtapasztaltabb szereplő ebben a szegmensben azzal, hogy csak az elmúlt évben több, mint 8000 rendszert telepített Magyarországon.

A cég természetesen megtalálható a Napenergia Plusz Program hivatalos kivitelező partnerei között is. Sőt, díjmentes konzultációra is lehetőséget biztosít, amihez nem kell mást tenni, mint végigmenni egy alap regisztrációs folyamaton a honlapon, és ezt követően az E.ON munkatársai keresik meg a pályázni kívánókat.

A cikk megjelenését az E.ON Hungária támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!