Megtört a Messi-átok, Argentína csodás emeléssel győzte le Brazíliát a Copa América döntőjében
Argentína 1993 óta először tudott diadalmaskodni nagy nemzetközi tornán.
Elfüstölt olasz dinamit és hétperces KO utáni baleksérülés a lila lábak éjszakáján
Két visszavágóval súlyosbított címmeccs, egy lábon kiugrált győzelem, túlélő üzemmódba kapcsolt bunyósok és egy instant KO: A UFC 263 megmutatta az MMA összes szépségét.
Hofi-dombormű kerül az Anker közbe
A legendás humorista egykori otthonának falára szánt emléktáblára kiírt terézvárosi pályázat győztese Hofi „kicsit csibészes, megmondóemberes, végtelenül szerethető karakterét akarta megjeleníteni”.
Az Európai Parlament felfüggesztette a kínai beruházási egyezményről szóló tárgyalásokat
Nagy többséggel deklarálta, hogy a magyar képviselőket is érintő pekingi szankciók visszavonásától teszi függővé az óriási jelentőségű megállapodás szentesítését.
A magyar kormány most egy 79 országgal kötött, húsz éve fennálló uniós szerződés megújítását...
Szijjártó szerint a karibi, afrikai és óceániai államokkal kötött laza keretmegállapodás több migránst engedne be az unióba.
Gyerekfelügyelő csempészte a nagykanizsai javítóintézetbe a drogot
A vádirat szerint „tévesen értelmezett empátia alakult ki” az alig 25 éves férfi és a felügyeletére bízott fiatalok között.
A kormány kedvenc médiaügynöksége szerződést kötött a TikTokkal
A kormányzati propagandakampányokat is kezelő New Land Media Kft. megjelent a fiatalok megszólítására legalkalmasabb platformon.
Hajtóvadászat Belgiumban: Két napja nem találják a felfegyverkezve menekülő szélsőjobboldali katonát
Óriási erőket mozgattak meg a rakétavetőket hátrahagyó, állig felfegyverkezve elrejtőzött Jürgen Connings elfogására, de hiába.
200 méteres földcsuszamlás Nógrádban, Borsodban két út áll víz alatt
Kisebb árvizek alakultak ki az esős napok hatására.
Percenként 100-120 műanyag palack ömlik át a román határon, részlegesen lezárták a Szamost
Az esőzések miatt megduzzadt folyó rengeteg szemetet sodor magával, az Országos Vízügyi Főigazgatóság hajókkal és hulladékmentesítő géplánccal szűri meg a hordalékot.
Kövess minket Facebookon is!