Mi az, hogy egy tankot nem lehet azonnal bevetni egy háborúban?

Legfontosabb

2023. január 26. – 14:19

Mi az, hogy egy tankot nem lehet azonnal bevetni egy háborúban?
Két Leopard 2 A7V a harckocsik átadási ünnepségén a Bundeswehr 393. számú páncéloshadosztályánál a németországi Bad Frankenhausenben 2021. szeptember 15-én – Fotó: Jens Schlueter / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Január végére szintet lépett az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai támogatás: a ramsteini találkozó után sorra jelentették be a NATO-tagállamok, hogy harckocsikat adományoznak az ukrán fegyveres erőknek. Ahogy arról részletesen írtunk, a háború jelenlegi szakaszában a harckocsik és páncélozó szállítójárművek nélkülözhetetlennek tűnnek az oroszok által megszállt területeken kiépített védelmi vonalak áttörésére, illetve az áttörés mélységi kiaknázására.

A nyugati harckocsiszállítás megindításának kulcsa a sokáig vonakodó Németország volt. És nemcsak a közvetlenül a német hadsereg által átengedett Leopard 2-es harckocsik miatt, hanem azért is, mert Berlin beleegyezése kellett az európai szövetségeseknél rendszerben álló, összesen mintegy 2000 darabos Leopard-készlet legalább részleges újraexportálásához.

Azonban annak ellenére, hogy a nyugati harckocsik minőségileg felülmúlják a meghatározó orosz típusokat – különösen az integrált elektronikai és tűzvezető rendszerek terén –, a szállítmányok még valószínűleg hónapokig nem gyakorolhatnak érdemi hatást a háború menetére. Ennek két oka van: az egyik a felajánlott harckocsik csekély száma, a másik pedig az a tény, hogy

hosszú hetekre van szükség a harckocsik bevetésének személyzeti-logisztikai feltételeinek megteremtéséhez.

Zelenszkij elnök beszél a védelmi miniszterek találkozóján a Ramstein légibázison 2023. január 20-án – Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters
Zelenszkij elnök beszél a védelmi miniszterek találkozóján a Ramstein légibázison 2023. január 20-án – Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első körben 300 darab harckocsit kért nyugati támogatóitól. Németország és az európai szövetségesek eddig összesen 80 Leopard közvetlen szállítására tettek ígéretet, ehhez jön még a Nagy-Britannia által felajánlott 14 darab Challenger 2 nehézharckocsi és az Egyesült Államokból érkező 31 M1 Abrams.

Ukrajna a leggyorsabban a szovjet időkből megmaradt harckocsikat tudja bevetni; nem véletlen, hogy az ukrán páncéloserők egyik alaptípusának számító, a Magyar Honvédségnél is rendszeresített T–72-esből a korábban a Varsói Szerződés egykori tagállamai eddig már több mint kétszáz ilyen típust szállítottak az oroszok által okozott veszteségek pótlására. Kijev a nyilvánosan hozzáférhető adatokkal dolgozó Oryx katonai elemző kollektíva adatai szerint a háborúban eddig minimum 449 harckocsit vesztett – és mivel ez a szám csak a fényképpel dokumentálható veszteségeket takarja, a valós harckocsiveszteség ennél jóval nagyobb lehet.

A nyugati típusok – a már említett Leopard és Challenger 2 vagy a biztosra még nem vehető francia Leclerc – valószínűleg ugyanolyan minőségi szintlépést jelentenek majd az ukrán hadsereg számára, mint a 2022 nyarán érkező nehéztüzérségi eszközök. Igaz, a szintlépés mértéke nagyban függ attól, milyen alváltozatok érkeznek a támogatóktól.

De a nagy kérdés inkább az, hogy mikor lehet bevetni a nyugati harckocsikat.

Az Egyesült Államok például hiába kötelezte el magát a 31 M1 Abrams harckocsi leszállítására, a Washington Postnak nyilatkozó tisztviselők szerint ezek a páncélosok biztosan nem állnak hadrendbe a harcok tavaszra várt fellángolására, és leginkább az ukrán fegyveres erők hosszú távú fejlesztésében játszhatnak szerepet.

A Leopardok hadrafoghatóságáról eddig nem jelentek meg becslések, azonban ez a feladat sem tűnik egyszerűnek. Ennek több oka is van.

A harckocsikhoz mellékelni kell a NATO-szabvány lőszerkészletet, a típusspecifikus alkatrészeket és támogató járműveket – például a harckocsivontatókat. Ukrajna részben azért is preferálta a Leopardok szállítását, mert moduláris felépítésüknek köszönhetően ez a típus a terepen is jól szerelhető, a várható nagy igénybevétel miatt azonban biztosan rengeteg pótelemet kell felhalmozni.

Ukrán katonák T–72-es harckocsit rakodnak trélerre Izjumban 2022 szeptemberében – Fotó: Anatolii Stepanov / AFP
Ukrán katonák T–72-es harckocsit rakodnak trélerre Izjumban 2022 szeptemberében – Fotó: Anatolii Stepanov / AFP

Az egyes országokból beérkező harckocsik nagyon eltérő állapotban lehetnek, és felszereltségük is különbözhet egymástól (a járműfronton kritikus helyzetben lévő német hadsereg Leopardjai sajtóhírek szerint meglehetősen rossz állapotban vannak). Nem véletlen, hogy Németország is előrebocsátotta: az adott alváltozat „felszereltségét mindig az adott, speciális környezethez igazítják”, és ahhoz, hogy „naprakészek” legyenek, szükség van felújításukra.

A harckocsiváltás a katonák számára sem olyan egyszerű feladat, mint amikor valaki átül egy új autóba, és néhány tucat kilométer után már össze is ismerkedik a járművel. Az ukrán hadsereg szovjet fejlesztésű T–64-es és T–72-es harckocsijai és a nyugati típusok között alapvető különbségek vannak. Ezek a harckocsi-üzemeltetés minden területén megmutatkoznak; teljesen más például a kormánymű, és alapvető eltérés, hogy a T–72-esek 3 fős személyzettel futnak, míg a nyugati harckocsik üzemeltetéséhez 4 főre van szükség.

Annak ellenére, hogy például a Leopard kezelését relatíve egyszerűnek tartják, az átálláshoz nyilván többhetes kiképzésre lesz szükség (arról nincsenek hírek, hogy ezt a kiképzést már előre elkezdték volna). Ráadásul a kezelőkön kívül a parancsnoki és logisztikai szinten is szükség van az átállásra, ami több ezer ember kiképzését követeli meg.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!