Amerikai kompromisszum, lengyel zsarolás is kellett a német harckocsiszállításokhoz

• Ukrajna német harckocsikat akar kapni, mert úgy véli, hogy azok nélkül nem reális kiűznie az oroszokat.
• Németország ugyanakkor hosszú ideig nem akart adni, mert Olaf Scholz kancellár részben a közvélemény haragjától, részben az esetleges orosz megtorlástól tartott, és nem akart Amerika nélkül, egyedül lépni.
• Ám az Egyesült Államok nem akart saját harckocsikat adni, mert azok szerintük nem ideálisak az ukrajnai viszonyok fényében.
• Közben Lengyelország is retorikai offenzívába kezdett, és kész helyzet elé próbálta állítani a németeket.
• A végén mindenki megadta magát, Németország, az Egyesült Államok, Lengyelország és a hírek szerint több más európai ország is harckocsikat küld Ukrajnába.
• Kérdés, hogy végül pontosan hány harckocsit kapnak az ukránok, és azok elegendőek lesznek-e.

Németország külpolitikája Ukrajna orosz lerohanása óta sajátos pávatáncot jár. Olaf Scholz kancellár az orosz agresszió után egyfelől külpolitikai „korszakváltást” és százmilliárd eurós hadseregfejlesztési programot jelentett be, támogatta az orosz gázról és olajról való leválást, és különösebb vonakodás nélkül feladta Németország jelentős, jól jövedelmező orosz gazdasági kapcsolatait.

Másfelől a nagy hadseregfejlesztés azonnal akadályokba ütközött, a korszakváltás helyett sok tekintetben a régi, Angela Merkel alatt is ismert óvatos és blokkosodásgátló vonal folytatása zajlik, Scholz pedig 11 hónappal a háború kezdete után ugyanazzal a dilemmával szembesült, mint a harcok kezdetén: a kijevi vezetés, az Egyesült Államok és a keleti NATO-tagállamok unszolása ellenére sokáig nem akart német harckocsikat küldeni Ukrajnának, mert attól tartott, hogy ez a háború eszkalációjához vezethet, és népszerűtlen a német társadalom számára.

Scholz végül szerdán beadta a derekát, és engedélyezte, hogy Ukrajna Leopard 2-es típusú német harckocsikat kapjon, ezzel pedig nagyobb esélye legyen újabb területeket visszafoglalni az orosz megszállóktól.

A harckocsiszállítások engedélyezése körüli kül- és belpolitikai huzavona ezzel együtt nem tett jót a kancellár és a német külpolitika megítélésének Ukrajna támogatói körében. Az ügy az utóbbi hetekben Lengyelországgal és német sajtóhírek szerint állítólag az Egyesült Államokkal is összetűzéshez vezetett.

Scholz megenyhülésében nagy szerepet játszott ezen összetűzés elsimítása: a hírek szerint a németekkel párhuzamosan végül az amerikai kormány is harckocsikat küld Ukrajnába, ami Berlin fő feltétele volt. (Frissítés: ezt magyar idő szerint szerda este 18 órakor be is jelentette Joe Biden amerikai elnök). Szakértők ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy a nyugati harckocsik önmagukban még nem jelentenek csodafegyvert Ukrajna számára, és kis számuk és nehézkes, nem kevés időt felölelő leszállításuk miatt kétséges, hogy rövid távon mennyire segítik az ukrán áttörést. A harckocsikról és az Ukrajnának ígért új fegyverek, légvédelem jelentőségéről itt írtunk bővebben.

Változó viszonyok, változó igények

A harckocsiszállítási kérdés kiéleződése mögött részben az ukrajnai háborús helyzet alakulása, részben a német bel- és külpolitika régi beidegződései állnak.

Ezek közül az előbbit részletesen az Európai Külkapcsolatok Tanácsa (ECFR) nevű berlini agytröszt járta körül még tavaly ősszel. Az orosz támadást követő hetekben a nyugati világ légvédelmi és páncéltörő rakétákkal látta el az ukrán haderőt, ami segített az orosz offenzíva feltartóztatásában. Májustól az oroszok taktikát váltottak, a Donbaszban tüzérségi erőfölényükkel próbálták felőrölni az ukrán erőket, mire a NATO-tagállamok tüzérséggel kezdték el ellátni Ukrajnát. Ennek köszönhetően az orosz offenzíva elhalt, az ukránok pedig tavaly év végére jelentős területeket szabadítottak fel.

Ám ahhoz, hogy az ország maradék részéről is ki tudják űzni az orosz csapatokat, további fegyverekre, mindenekelőtt páncélozott harcjárművekre és harckocsikra is szükségük lenne. Ezt illetően pedig jobban örülnének a nyugati, mint a szovjet daraboknak, részben technológiai okokból, részben pedig azért, mert a szovjet harckocsikba való 125 milliméteres lövedékből kifogyóban vannak, míg a 120 milliméteres NATO-szabványból bőven van készleten Európában.

A kérés nem új: Kijev először tavaly márciusban kért harckocsikat a németektől. Az utóbbi hetekben a frontok beállása és a Donbaszban erőltetett orosz támadások fényében az ukránok – valamint az Ukrajna erősebb felfegyverzése mellett kardoskodó lengyelek és balti államok – ismét hangosabban kezdtek lobbizni a német tankokért.

Ez részben sikeres volt. Az év eleje óta az Egyesült Államok 50 darab Bradley típusú gyalogsági harcjárművet és 90 darab Stryker páncélozott lövészszállító harcjárművet, az Egyesült Királyság 14 darab Challenger 2 harckocsit, Svédország 50 darab CV90-es gyalogsági harcjárművet, Németország 40 darab Marder lánctalpas páncélozott szállító harcjárművet ajánlott fel Ukrajnának. Lengyelországtól és Csehországtól korábban több száz szovjet T-72-es harckocsikat is kaptak, és Franciaország is vizsgálja, hogy Leclerc típusú harckocsikat adjon az ukránoknak. (Ezekről itt írtunk korábban.)

A bökkenő, hogy az ukrán vezetés – a fentieken túl – kifejezetten a Leopard 2-es típusú német tankokra vágyik. Ezek bár nem számítanak a legújabb és legmodernebb harckocsiknak, de sok szempontból ideálisak az ukránok céljai fényében: modernebbek, gyorsabbak, jobban céloznak és nehezebben elpusztíthatók, mint az ukrán haderő derékhadát adó szovjet T-72-es harckocsik, cserébe relatíve könnyen vezethetők, dízellel futnak, nem igényelnek komolyabb kiképzést, 300 kilométer feletti hatótávolsággal bírnak, és lőszerből sincs hiány számukra. Mindemellett Európa hadseregei jelentős, kétezer darabos Leopard 2-készletekkel bírnak, és papíron ezeket gyorsan és könnyen el lehetne juttatni az ukrán frontra.

Németország viszont sokáig vonakodott Leopardokat szállítani Ukrajnának. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a német kormány beleegyezése nemcsak saját Leopardjaik átadásához, hanem a más európai hadseregekben szolgáló Leopardok továbbexportálásához is szükséges, emiatt a német tétovázás következtében azok sem tudtak Leopardokat adni az ukránoknak, akik egyébként hajlandóak lettek volna.

Eszkalációs aggodalmak, amerikaiak, magány

A harckocsiszállításokkal kapcsolatos német óvatosság mögött több racionális érv is állt.

Olaf Scholz egyik régi (és egyébként számos elemző által is osztott) félelme, hogy a nyugati fegyverszállítások fokozása keményebb orosz válaszlépéseket szülhet, és esetleg közvetlen katonai ellencsapást vonhat maga után. A kancellár egy múlt heti interjúban azt mondta, egy ilyen veszélyes világpolitikai helyzetben muszáj óvatosnak lenni, és számolni a tetteik potenciális következményeivel.. „A vezetőkészség nem azt jelenti, hogy a barikádon állva harcba szólítunk, hanem hogy (...) megvannak az idegeink hozzá, hogy helyesen cselekedjünk”.

Ezt a hozzáállást a legnagyobb kormánypárt is támogatja, mert fontosnak tartja biztosítani, hogy „nem válunk háborús féllé”, nyilatkozta a napokban a szociáldemokraták társelnöke, Lars Klingbeil.

Ezen félelmeknek valamelyest ellentmond, hogy az Egyesült Államok és európai NATO-tagállamok jó egy éve gond nélkül szállítanak egyre fejlettebb fegyvereket Ukrajnának bármiféle orosz katonai megtorlás nélkül. Egyesek azt is felvetik, hogy Oroszország hadereje eleve nincs abban a helyzetben, hogy nagyon ugráljon. Erre mások meg azt jegyzik meg, hogy nem jó dolog ujjat húzni egy atomhatalommal: ha a nyugati harckocsik valóban áttörést hoznának az ukránok számára, az elkeseredett lépésekre (azaz atomfegyverek bevetésére) sarkallhatja Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Kapcsolódó érv, hogy hasonlóan veszélyes lenne, ha az ukrajnai háború elvesztése miatt összeomlana az orosz rezsim, hiszen ki tudja, mi jönne a zavaros időkben.

Kapcsolódó probléma a németek számára, hogy a dolog kockázatai miatt nem akarják egyedül bevállalni a harckocsiszállítást, csak tágabb nemzetközi együttműködés keretében hajlandóak belemenni a dologba.

Korábbi sajtóhírek szerint a német kormány azt a feltételt szabta Washington felé, hogy csak akkor szállít Leopardokat, ha az Egyesült Államok is visz M1 Abrams harckocsikat Ukrajnába. Bár ezt később nyilvánosan tagadta Boris Pistorious nemrég kinevezett védelmi miniszter, a vége mégis az lett, hogy Scholz pont akkor enyhült meg, amikor az amerikai kormány is beadni látszott a derekát.

Washington eddig azt hangoztatta, hogy az M1 Abrams Ukrajnába küldése rossz megoldás. Colin Kahl, az amerikai védelmi minisztérium államtitkára a múlt héten azt nyilatkozta, hogy az Abrams „nagyon összetett eszköz”: drága, használata hosszú kiképzést igényel, karbantartása macerás és nagy szakértelmet követel.

Míg a Leopardot dízelmotor hajtja, addig az M1-et gázturbina, amelyet az amerikai hadseregben kerozinnal hajtanak (bár technikailag gázolajjal vagy benzinnel is el tud futni, de mindenképpen többet fogyaszt). Az Egyesült Államokban hadrendben álló harckocsik ráadásul jóval nehezebbek, mint a Leopardok, előbbiek 60 tonna körül járnak, míg az eredetileg hasonló tömegű M1 Abrams 75 tonna körülre hízott az évek során.

Emiatt zömökebbek és problémásabb a bevetésük a sérült vagy hiányos infrastruktúrájú helyeken – például nem lenne feltétlenül egyszerű átkelni velük a kelet-ukrajnai hidakon.

Egy másik, prózaibb indok Scholz vonakodására, hogy a német hadiipar nincs felkészülve a jelentős ukrán harckocsiigény kielégítésére, emiatt nem tudnák záros határidőn belül leszállítani a Leopardokat, illetve pótolni az Ukrajnának átadott Leopardokat a német és más európai hadseregekben. A Leopardok beszállítója (és a NER üzleti partnere), a Rheinmetall nevű német védelmi cég kedden arról számolt be, hogy készek 139 Leopardot leszállítani Ukrajnának, bár nem azonnal: 29 darab Leopard 2-est tavasszal, további 22-őt 2023 végén vagy 2024 elején, valamint további 88 idősebb Leopard 1-est, ismeretlen idősíkon. További gond, hogy a német hadsereg Leopardjai a sajtóhírek szerint meglehetősen rossz állapotban vannak, és nagy részüket nem lehetne azonnal bevetni, komolyabb felújítást igényelnek.

Végül pedig az is felmerülhet, hogy az oroszok a harctéren megszerezhetik a harckocsikat, ezáltal fejlett nyugati haditechnológiához juthatnak hozzá. Az ellenség hátrahagyott vagy leszedett haditechnológiájának szétszerelése és az abban rejlő technológiai megoldások lenyúlása a legősibb praktikák egyike – ugyanakkor ezt az érvet erősen gyengíti, hogy a Leopard 2 és az M1 Abrams is sok évtizede állt hadrendbe: a német tankot 1979-ben, az amerikait 1980-ban kezdték gyártani.

Belpolitika, közvélemény

Egy harmadik, még prózaibb indok a német közvélemény és különösen a szociáldemokrata párt (SPD) és tábora hozzáállása.

A szociáldemokrata párt balszárnyán különösen mély hagyománya van a katonai erőalkalmazást elítélő külpolitikai elveknek. A német balos megmondóemberek, valamint az SPD-tábor jelentős része számára a fegyverek, különösen harckocsik Ukrajnába küldése a háború fokozását és elhúzását jelenti, és ezért elvben elutasítandó dolog. (Ha sok mindenben nem is, ebben közel áll egymáshoz a német balszél és Orbán Viktor, valamint Szijjártó Péter.)

Mindez nemcsak az SPD táborára, hanem a teljes német társadalomra és hagyományosan a politikai paletta nagy részére is igaz: a második világháború óta a német fegyverek háborús övezetbe küldése eleve tabunak számított, és ezt Ukrajna esetében is csak nagyon nehezen sikerül feloldani. „A lakosság többsége támogatja a szövetségi kormány kimért, átgondolt és alátámasztott döntését” – mondta nemrég a kancellár, amikor arról faggatták, miért vonakodik Leopardokat küldeni Ukrajnába.

A felmérések alapján ez azért túlzás, de az tény, hogy a német társadalmat erősen megosztja a Leopard-szállítások ügye:

egy múlt héten közölt közvélemény-kutatás szerint 46–46 százalék volt a támogatók és elítélők aránya is, egy másik kutatás szerint 46–43 arányban szűk többségben voltak a támogató vélemények.

Az SPD-tábor álláspontja nagyjából az országos átlagot tükrözi, emiatt Scholz bármit is tesz, választói közel fele elégedetlen lesz vele. Ebben a helyzetben – mint Angela Merkel idején megszokhattuk – a német kancellár kivárt, és „stratégiai nyugalmat” igyekezett sugározni.

Egyes szakértők ugyanakkor úgy vélik, ez hamis perspektíva: a német közvélemény nem rendelkezik kőbe vésett állásponttal az ukrajnai háború részleteit illetően, és Scholz eddig is képes volt alakítani a közönség véleményét – azaz ezen nézőpont szerint a belpolitikai korlátok messze nem olyan erősek, mint azt a kancellár láttatja.

Koalíció, lengyelek

Ez a stratégiai semmittevés ugyanakkor január végére a koalíciós és külpolitikai helyzet miatt is tarthatatlanná vált. Az egyik probléma az volt Scholz számára, hogy (Merkel idejével szemben) koalíciós partnerei nem nagyon értékelték a tétovázást. A pacifista balszélről az utóbbi években a határozottabb német külpolitika legfőbb támogatóivá vált Zöldek és a jobbliberális szabad demokraták is növelni szeretnék az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget.

A másik probléma az volt, hogy az utóbbi időben hangsúlyosabban németellenes hangnemet megütő lengyel kormány erősen kardoskodott a Leopard-szállítás mellett, és azt hangoztatta, hogy akár Berlin exportengedélye nélkül is kész átadni saját harckocsijait az ukránoknak. Sőt, a német nyelvű sajtónak panaszkodó hadiipari források azt is felvetették, hogy az Egyesült Államok azt akarja: az európai NATO-tagállamok adják át Leopardjaikat az ukránoknak, majd amerikai darabokat szerezzenek be azok pótlására, más szóval a német hadiipar amerikai elsorvasztását látták a lengyel szervezkedés mögött.

Ez kívülről minimum a fejetlenség látszatát keltette. Annalena Baerbock zöldpárti külügyminiszter például vasárnap azt mondta, hogy Berlin nem állna útjába, ha Lengyelország Leopardokat küldene Ukrajnának, mire Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy így tesznek majd. Ám erre Scholz szóvivője azt mondta, hogy Baerbock nyilatkozata ellenére nem született kormányzati döntés az esetleges lengyel szállítások jóváhagyásáról. A védelmi minisztérium hétfőn hangsúlyozta, hogy a végső döntés joga Scholzot illeti meg, ám kedden azt is, hogy engedélyezték az ukrán katonák kiképzését a Leopard 2-esek használatára.

Szerdán aztán Scholz bejelentette, hogy engedélyezi a harckocsik ukrajnai exportját, továbbá Németország első lépésben saját készletéből is átad 14 darabot az ukrán seregnek, az ukrán katonák kiképzésében is segítenek, és lőszerrel is ellátják a harckocsikat. Erre Morawiecki jelezte, hogy ők is adnak további 14 Leopard 2-est.

A balhéban a lengyelek hozzáállása is érdekes volt. Bár Varsó egy ideje ekézi a németeket a tétlenség miatt, a hétvégén kiderült, úgy kezdtek fenyegetőzni, hogy közben nem is adtak be hivatalos exportengedély-kérelmet, csak kedden érkezett meg a kérés Berlinbe. Morawiecki pedig a hét elején (a német kormány egymásnak ellentmondó üzeneteire) arról beszélt, hogy az engedély kérdése másodlagos, egyúttal viszont felvetette, hogy az Európai Uniónak ki kellene fizetni az Ukrajnába küldött Leopardok árát a lengyel kormánynak.

Egyes német értelmezések szerint ez azt jelzi, hogy a dolog nem a biztonságpolitikáról és Ukrajnáról, hanem a közelgő lengyel választásról szólt,

amelyre a kormányzó jobbpopulista Jog és Igazságosság (PiS) szeretné felkorbácsolni a nacionalizmust. Más német értelmezések szerint nem ez volt az ügy kulcsa, hanem hogy a lengyel kormány kész helyzet elé akarta állítani a németeket, hogy a végén Berlin ne mondhasson nemet.

Amerikai hátraarc

Az Egyesült Államok nyilvánosan nem bírálta Németországot az ügyben, bár sajtóhírek szerint a háttérben keményebb volt a hangnem. A Süddeutsche Zeitung a hét elején amerikai külügyi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter összeszólalkozott Wolfgang Schmidttel, a kancellária vezetőjével, Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó pedig Jens Plötnert, a kancellár külügyi és biztonságpolitikai tanácsadóját oktatta ki. A német kormány tagadta ezeket a beszámolókat.

Vélhetően Scholz megenyhülésében a lengyel hisztinél nagyobb szerepe volt, hogy az Egyesült Államok is beadta a derekát, és a CNN értesülései szerint 30 darab M1 Abrams harckocsit küld Ukrajnába. Frissítés: Biden szerda este végül 31 M1 Abrams harckocsit jelentett be beszédében.

Ezzel a kancellár elérte, hogy a két ország megosztja a lépés kockázatait, és egy esetleges orosz ellenakció esetén az Egyesült Államok is közvetlenül érintve lesz – mondta Carlo Masala, a müncheni szövetségi védelmi egyetem tanára.

Erre utalva Scholz szerdai bejelentésekor azt mondta, hogy Németország „szoros nemzetközi koordináció” keretében adja át a Leopardokat Ukrajnának.

A Wall Street Journal értesülései szerint a döntés mögött Scholz és Joe Biden január 17-i telefonbeszélgetése és az azt követő, egyhetes háttéregyeztetések állnak, amelynek eredményeképpen az amerikai elnök úgy döntött, felülírja a Pentagont, és a német aggályok eloszlatása végett belemegy a dologba. Bident és kormányát demokrata párti szenátorok is arra kapacitálták, hogy adja be a derekát Abrams-ügyben.

(A német sajtóban nagy amerikai gazdasági összeesküvésről fantáziáló lobbisták szövegei ellenére Biden jellemzően hajlandó engedni a német érdekeknek, annak idején például az Északi Áramlat 2 német–orosz gázvezetékre elődje, Donald Trump által kivetett szankciókat is feloldotta, holott már akkor is szó volt róla, hogy az orosz gázfüggőség súlyos sebezhetőség.)

Nem változtat meg hirtelen mindent

Kutatók mindenesetre azt is kiemelték, hogy a harckocsik önmagukban vélhetően nem fogják drámaian megváltoztatni a háború menetét, amit jelez, hogy az oroszok sem sokra mentek temérdek T-72-esükkel. Inkább arról van szó, hogy a harckocsik az előrenyomulás egyik fontos elemét jelentik – sok más nélkülözhetetlen összetevő mellett.

„Nem arról van szó, hogy ha bevetnek egy csomó harckocsit, akkor nyernek. Ezek nagyon értékes eszközök, de megfelelő módon kell használni őket, és integrálni kell őket más katonai eszközökkel”, azaz a gyalogsággal, tüzérséggel, légvédelemmel és légi támogatással

– mondta Niklas Masuhr, a zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola (ETH) kutatója.

Az sem mindegy, hogy mikor és hány darabot kapnak. Az IISS védelmi agytröszt szerint ahhoz, hogy bármi hatásuk legyen a harcokra, legalább száz darabra lenne szüksége Ukrajnának, míg az ukrán védelmi miniszter 300 darabot akar. Az eddigi német és lengyel felajánlás – összesen 28 harckocsi – ettől elmarad. Rajtuk kívül Finnországban, Dániában, Norvégiában, Hollandiában, Spanyolországban és Portugáliában is felmerült Leopard-szállítás, de konkrétumok még nincsenek.

Közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden arról beszélt, hogy „nem öt, tíz vagy tizenöt tankról van szó, hanem jóval többről”. Ukrán kormányzati források ugyanakkor szerdán az ABC amerikai hírtévének azt mondták, tizenkét országtól várnak Leopardokat, és végül összejöhet a száz darab.

Érdekes kérdés, hogy az ukrán hadsereg mit kezd majd legalább háromféle, az esetleges francia szállítások esetén négyféle, meglehetősen különböző harckocsival. Ez első ránézésre logisztikai, kiképzési és karbantartási szempontból is nehézkesebbnek ígérkezik.

Az időzítés is kérdéses. A Wall Street Journal szerint az amerikai harckocsik leszállítása egy évet is igénybe vehet,

míg a CNN arról írt, hogy az M1 Abrams használatára való kiképzés normális esetben hét hónapot vesz igénybe. Bár a háború a jelen állás szerint vélhetően akkor is tartani fog, az idő előrehaladásával az ukrán ellentámadás esélyeit rontja, hogy közben az oroszok beássák magukat, megerősítik védelmi vonalaikat, új sorkatonákat küldenek a frontra, és pörgetik a hadigazdaságot.

Ennek ellenére az oroszok mégsem örültek a harckocsiszállítások bejelentésének, Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerint ez rosszat tesz a német–orosz kapcsolatoknak és csak további szenvedést hoz Ukrajnára. Peszkov azt is megígérte, hogy kilövik a harckocsikat.