Sajó Dávid

Sajó Dávid

Járványadatok: 85 új fertőzött egy nap alatt
Nem volt halálos áldozata a koronavírusnak a legfrissebb napi járványadatok szerint.
Bevezetik a védettségi kártyát Olaszországban
Augusztus 6-tól éttermekbe, múzeumokba vagy edzőtermekbe csak azok mehetnek, akiket legalább egyszer beoltottak.
Orbán egy darab mondattal elintézte a Pegasus-botrányt
A Kossuth rádióban beszélt arról is, hogy nem akar itthon olyan mesekönyveket, mint amilyenek Németországban vannak. A lehallgatási ügyről pedig szerinte Pintér Sándor már mindent elmondott.
Rendkívüli állapotot hirdettek Ecuadorban több halálos kimenetelű börtönlázadás miatt
22-en meghaltak, többen megszöktek, egy rendőrt pedig meg is erőszakoltak.
19 új koronavírusos esetet regisztráltak az olimpián
Az amerikai olimpiai bizottság orvosi igazgatója elmondta, legalább száz amerikai sportoló nincs beoltva a vírus ellen.
New Yorkban betiltották a 18 év alattiak házasodását
Korábban szülői engedéllyel 17 évesen is lehetett házasodni.
Évtizedeken át huligánokként kezelték őket, most tőlük várja az olimpia a megváltást
Először lesz a gördeszkázás hivatalos sport az olimpián. Nagyon hosszú út vezetett idáig onnan, hogy először kereket szereltek egy szörfdeszkára, majd aztán sokáig vandálokként kezelte a társadalom...
A Space Jam 2 maga az öntudatára ébredt marketingpokol
LeBron James továbbra is Michael Jordan nyomdokain halad tovább, csak most a kosárpálya helyett a mozikban. Az új Space Jam lehetett volna a kilencvenes évek nosztalgia-atomvillanása, mindenki nagy...
3 millió dollárt fizetett anno az HBO James Gandolfininek, hogy ne szerepeljen az Office-ban
A Maffiózók két színésze egy podcastben árulta el Ricky Gervaisnek, hogy kivel akarták eredetileg pótolni az Office-ban Steve Carellt.
Egy jelenetre visszatér Berényi Miki a Barátok közt utolsó részében
Szőke Zoltán két éve szállt ki a sorozatból, de a sorozatzáróból még kiderül, hogy sikerül-e felkelnie a kómából.
Kövess minket Facebookon is!