Bob Marley ihlette az Ajax új mezét

2021. augusztus 20. – 14:35

Másolás

Vágólapra másolva

Megmutatta a holland első osztályú Ajax az idei szezon harmadik számú mezét, amit nem más inspirált, mint Bob Marley. A csapat a honlapján jelentette be, hogy az Adidas Bob Marley családjával együttműködve alkotta meg a mezt, amellyel az Ajax-szurkolók előtt tisztelegnek. Így néz ki:

Fotó: Ajax honlap
Fotó: Ajax honlap

Ahogy a képeken is látszik, a fekete alapú mez a vállaknál és az ujjaknál kapott egy zöld-sárga-piros trikolórt, ami a rasztafári vallás fontos szimbóluma Jamaikában. A piros a fekete rabszolgák vérét, a sárga az ellopott aranyukat, a zöld pedig az elfeledett afrikai földeket jelképezik, de a trikolór megtalálható a rasztafári vallás őshazájának számító Etiópia zászlajában is.

Hogy miért pont így döntött az Ajax, annak pont nincs köze ahhoz, hogy Amszerdamban és egész Hollandiában legális a fű. A csapat szurkolói körében ugyanis gyakori rigmus a meccseken Bob Marley Three Little Birds című száma. Olyannyira, hogy egy alkalommal az énekes fia, a szintén zenész Ky-Mani Marley vezényelte a szurkolókat a pálya széléről, ahogy a dalt éneklik. A három madár (ez ugyanis a jelentése a dal címének) egyébként a mez hátán is látható.

Bob Marley maga is óriási focirajongó volt, és Cedella Marley, az egyik lánya szerint édesapja nagyon büszke lenne, ha láthatná az Ajax mezét.

A Three Little Birds egyébként 2008 óta az Ajax-drukkerek félhivatalos himnusza. A walesi Cardiff City otthonában játszottak barátságos mérkőzést, azonban meccs után a bemondó megkérte a vendégszurkolókat, hogy maradjanak a helyükön. Amíg a drukkerek engedelmeskedtek, különböző dalokkal szórakoztatták őket, és köztük volt a Three Little Birds is. A szám azonnal beakadt a drukkereknél, akik az aktuális eredménytől függetlenül is szokták énekelni a meccsek alatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!