Rálőttek egy német férfira Kabulban, miközben a reptér felé tartott

2021. augusztus 20. – 13:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rálőttek egy német állampolgárra Kabulban, miközben éppen a repülőtér felé tartott, írta az MTI. A férfi állapota stabil, és nemsokára hazaszállítják Németországba. Folytatódik Afganisztánban az amerikai katonai erők kivonulása óta tartó evakuációja a nyugati állampolgároknak, és velük együttműködő afgánoknak.

A kimenekítésben részt vesz többek között Németország és Norvégia is, előbbi már 1600 embert evakuált Afganisztánból a napokban. Részt vesz a mentésben Ausztrália is, ők eddig 160 honfitársukat és afgán állampolgárt szállítottak el az országból.

Scott Morrison ausztrál miniszterelnök azt is megjegyezte, hogy kizárólag azokat tudják evakuálni, akik a kabuli reptéren tartózkodnak, ugyanis a város többi pontján már kaotikus állapotok uralkodnak.

Segítséget nyújt Pakisztán is, ahonnan két gépet indítanak Kabulba, hogy kimenekítsenek 350 embert, illetve megkönnyítették az átjutást az afgán-pakisztáni határon is. Mindeközben Indonézia is kimenekített 26 állampolgárt, köztük öt diplomatát az országból.

Egy névtelen NATO-tisztviselő pénteken elmondta, hogy eddig 18 ezer embert szállítottak el a kabuli reptérről, mióta a tálibok átvették a hatalmat a fővárosban. A NATO célja, hogy még kétszer ennyi embert tudjanak kimenteni az országból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!