Medián: Dobrevre, majd Márki-Zayra szavaznának a legtöbben, Karácsony pedig eléggé lemaradt
A felmérés szerint jelenleg Dobrev Klára nyerne, ha az ellenzéki előválasztáson mind a hárman indulnának.
Jövő héten kapnak diplomát az első Freeszfe-végzősök
A német és osztrák partneregyetemeken vehetik át a diplomájukat.
Elveszítette a lábát a vörösiszap-katasztrófában, a kártérítési pert elbukta a Mal Zrt. ellen
Ugyanígy járt egy másik súlyosan megsérült nő is.
Olaszországi gyerekgyilkosság: az apa első segítségkérése után egy héttel indított eljárást a...
Miután a rendőrség nem találta meg a gyereket és az anyát a nő lakásán, még nem állapítottak meg bűncselekményt.
Kikapott a 2018-ban a Fideszt legyőző Molnár Gyula Budafok-Tétényben
Szoros volt, a momentumos Tóth Endre 50,32 százalékkal győzött.
Szoros versenyben kapott ki a Jobbik karlendítős ózdi jelöltje
Kiss Sándor, az MSZP jelöltje 217 szavazatot vert rá.
Hadházy Ákos ellenfél nélkül vitte Zuglót
Azt lehetett tudni, hogy Hadházy nyer, de azt nem, hogy mennyivel. Nos, nagyon sokkal: négyszer több voksot kapott az időközben visszalépett Tóth Csabánál.
Tordai kétszer több szavazattal, Czeglédy alig néhánnyal nyerte a körzetét, és az...
Az országos előválasztás első szavazatszámlálási körében már befutott több rázósabb, vagy igencsak feszült hangulatú választókerület eredménye.
Tordai Bence nagy fölénnyel győzte le Kálmán Olgát a budai körzetben
Több mint háromezer szavazattal hozta a párbeszédes jelölt a választókerületet.
Kövess minket Facebookon is!