Szurkolói káosz a BL-meccsen: az UEFA vizsgálódik

2022. május 29. – 10:14

Másolás

Vágólapra másolva

A Liverpool a szombati Bajnokok Ligája előtti történések kivizsgálását kérte, miután biztonsági okokból a meccs 36 perccel később kezdődött, írja a BBC.

Eleinte arról jöttek a hírek, hogy a szurkolók nagyon lassan jutnak be a stadionba. Helyszíni beszámolók szerint nagyon rosszul alakították ki a szurkolók terelését, rengeteg rajongót szűk helyeken át próbáltak meg átküldeni a stadion felé, ami miatt lelassult a haladás, hiába voltak ott egyesek 2,5 órával a kezdés előtt.

Később már arról jöttek a hírek, hogy jegy nélküli angol drukkerek – akárcsak a 2021-es Eb-döntőn – a kerítésen átugrálva, beléptetőkapukat betörve akartak bejutni a meccsre. A stadionon kívül lévő tömegben végül könnygázt is bevetettek a rendőrök.

A Liverpool még a szombati közleményében azt írta, „óriási csalódottsággal” töltötte el őket, hogy ilyen nehéz volt bejutni a szurkolóiknak a stadionba. „Ez az európai labdarúgás legnagyobb mérkőzése, és a szurkolóknak nem kellene olyanokat átélniük, amiknek ma este tanúi lehettünk. Hivatalosan is hivatalos vizsgálatot kértünk ezen elfogadhatatlan problémák okainak kivizsgálására”.

Az UEFA is azt írta, „együtt érez” az érintettekkel, és a francia hatóságokkal együtt kivizsgálják az ügyet. Ők az estéről azt állítják, a mérkőzés előtt a liverpooli oldalon lévő fordulókapukat több ezer szurkoló torlaszolta el, akik hamis jegyeket vásároltak, amik nem működtek a kapukban. A kezdőrúgást azért halasztották el, hogy a valódi jeggyel rendelkezők közül minél többen bejuthassanak a stadionba.

Még több szék üresen maradt a lelátón, de a meccset 36 perc késéssel elkezdték. És mivel a kezdőrúgás után is egyre többen voltak a stadionon kívül, a rendőrség elkezdte könnygázzal oszlatni őket, állítja az UEFA.

A meccsnapért felelős hatóság az estéről azt írta ki a Twitterre, hogy ez volt „a legrosszabb európai mérkőzés”, amin valaha dolgoztak, azt elismerték, hogy nem a szurkolók késtek a meccsről, és a körülményekhez képest jól viselkedtek. A francia rendőrség ehhez hozzátette, hogy bár több hamis jegyű szurkoló akart bejutni, de a rendőrség „nehézségek nélkül” szétoszlatta a tömeget.

A mérkőzés, valamint az azt megelőző káosz részleteit itt olvashatja újra, összefoglalónkat a meccsről pedig itt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!