Az UEFA eljárást indított az angolok ellen, mert káoszba fulladt az Eb-döntő biztosítása
2021. július 13. – 20:42
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden fegyelmi eljárást indított az angol szövetség (FA) ellen a vasárnap Londonban rendezett Európa-bajnoki döntőn történtekkel kapcsolatban – írja az MTI.
Az UEFA bejelentése szerint külön eljárásban vizsgálják az angol-olasz döntő előtt a Wembley Stadionon kívül történt rendbontásokat, illetve azt, ami a mérkőzés alatt a lelátókon történt. A kezdés előtt a jeggyel nem rendelkező angol szurkolók egymással és a rendfenntartókkal is összecsaptak a stadionon kívül, majd áttörték a biztonsági kordonokat, és legalább százan benyomultak a lelátóra. A rendőrök közül 19-en megsérültek, és az eset kapcsán 49 embert vettek őrizetbe.
A meccs előtt az angol drukkerek füttyszóval és bekiabálásokkal zavarták meg az olasz himnuszt, majd tárgyakat dobáltak a pályára, meggyújtottak egy pirotechnikai eszközt, egy személy pedig a pályára is befutott a meccs alatt. A történtekkel az UEFA ellenőrző, etikai és fegyelmi testülete (CEDB) foglalkozik.
Az Európa-bajnoki döntőben a rendes játékidő 1-1-es döntetlenre végződött, a hosszabbításban nem született gólt, a tizenegyespárbajt pedig az olaszok nyerték, akik így 1968 után nyertek ismét Eb-t.
A múlt héten az FA-t 30 ezer euróra büntették, mert a Dánia elleni elődöntőben az angol drukkerek a dán himnuszt kifütyülték, pirotechnikai eszközöket használtak, és többször is lézerfénnyel zavarták a dán kapus Kasper Schmeichelt.
A magyar szövetséget pénteken 100 ezer euróra és három zárt kapus, az UEFA által szervezett versenysorozatban (vagyis a következő Nemzetek Ligája-sorozatban) játszott mérkőzésre – az egyiket felfüggesztve – büntette az UEFA a szurkolók diszkriminatív megnyilvánulásai miatt.