Olaszország tizenegyespárbaj után Európa-bajnok, Anglia hazai pályán bukta el a döntőt

Legfontosabb

2021. július 12. – 00:08

frissítve

Olaszország tizenegyespárbaj után Európa-bajnok, Anglia hazai pályán bukta el a döntőt
Ünneplő olaszok a pályán – Fotó: Laurence Griffiths / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Olaszország 33 veretlenül megvívott mérkőzés után az Európa-bajnokság döntőjében sem kapott ki. A rendes játékidőben 1-1-re végeztek az angolokkal, a hosszabbítás után is maradt ez az állás, végül tizenegyespárbajjal nyertek. Anglia 55 évvel világbajnoki győzelme után a Wembley Stadionban nem tudta megnyerni első Eb-trófeáját. Olaszország 1982-ben ugyanezen a napon nyert világbajnokságot, Anglia veretlenül lett második.

Anglia először, Olaszország negyedszer jutott be az Európa-bajnokság döntőjébe, így hát a legfontosabb kérdés az volt, hogy az angolok először, vagy az olaszok másodszor emelhetik-e a magasba a kupát.

Az angol kapitány, Gareth Southgate változtatott a dánok elleni győztes csapaton, Bakuyo Saka nem kezdett, helyette Kieran Trippier került be a védelem szélére. Az Atletico Madrid játékosának érkezése azt is jelentette, hogy az edző szerette volna a védelmet stabilizálni, szerkezetet is váltott, öt védővel próbálta semlegesíteni az olasz rohamokat, illetve a magas letámadást.

A meccs alakulását itt követheti nyomon kollégáim közvetítésében.

A szakember jobbat nem is húzhatott volna, mert Anglia megszerezte az Eb-döntők történetének leggyorsabb gólját. A Londonra jellemző szitáló esőben kezdődött a mérkőzés, a második perc elején egy olasz szöglet után Shaw-tól indult az angolok támadása – Kane jól lépett vissza a labdáért, ezt már megszokhattuk –, a jobb oldalon fellépő Trippierhez került a labda, aki remekül adott be, a másik oldalon érkező Shaw pedig kapásból ellőtte az ötös sarkáról, és a rövid kapufa segített neki, hogy a hálóba kerüljön a labda. Donnarumma dermedten állt a rövid saroknál mozdulni sem tudott rá. A 25 éves Shaw-nak ez volt az első találata a válogatottban, a legfontosabb meccsre tartogatta.

Olaszország a tornán először került hátrányba, mi több, 10 hónap után először. A gyors gól kicsit megfogta őket, nem találták a megoldást, hogyan kellene válaszolniuk az angolok harcmodorára. A Chelsea-vel BL-győztes Jorginhót ápolni kellett, ez sem jött jól nekik, hiszen ő az egyik szervezője az olaszok játékának.

Anglia az első félidőben többet már nem is találta el a kaput, noha volt biztató támadása, de például Mount a tizenhatoson belül nem tudta jól visszatenni a labdát Sterling elé. Az is megesett, hogy Sterling választott rossz megoldást, amikor megiramodott a labdával, és egy kockázatos csel helyett inkább passzolnia kellett volna. Shaw a tizenhatos oldalvonalánál megküzdött egy labdáért Federico Chiesával szemben, középre adott, de a labdája nem volt pontos, így a helyzet odalett, gólpasszt nem tudott adni a Manchester United játékosa.

Shaw a gólja után is aktívan játszott – Fotó: Laurence Griffiths/AFP
Shaw a gólja után is aktívan játszott – Fotó: Laurence Griffiths/AFP

Összességében az olaszoknál többet volt a labda, de az első igazán veszélyes lövésre a 35. percig kellett várni, akkor Chiesa megharcolt többször is a labdáért Rice-szal szemben, kapura tört, és 22 méterről nagy erővel lőtt, de egy méterrel a kapu mellé. A 45+2. percben di Lorenzo lövését blokkolták, Verratti ismétlése már nem volt annyira veszélyes, így Pickford azt könnyen fogta. Ez volt az első kapura tartó olasz próbálkozás.

Nem bírták a nyomást a visszaeső angolok

A második félidő Sterling esésével kezdődött, de most a holland játékvezető, Kuipers bíró határozottan jelezte, szó sem lehet büntetőről, mint a dánok ellen. Ezt az esést most még csak nem is vizsgálták, noha hasonló volt a helyzet, mint az elődöntőben, amikor a másik holland bíró a büntetőpontra mutatott.

Az 50. percben az olaszok 19 méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutottak Sterling szabálytalansága után. Insige állt a labda mögé, de jó egy métert tévedett.

Nem sokkal később Pickfordnak védenie kellett, mert egy váratlan helycserével Insigne került helyzetbe egy megpattanó labda után, éles szögből lőtt, de a kapus a helyén volt. A 62. percben sokkal nagyobbat kellett védenie az angolok kapusának, Chiesa sokáig kereste magának a lövőhelyzetet, 12 méterről rásuhintotta a labdát, Pickford szép vetődéssel ütötte oldalra. A fentebb említett helyzet csak alátámasztotta, hogy a Juventus csatára volt a legveszélyesebb olasz.

Az egyenlítő gólt azonban mégsem ő szerezte, hanem egy védő. Az olaszok második szöglete után is gól született, de most ők érték el. Verratti a megcsúsztatott labda után négy méterről fejelhetett, miután Chiellinit lebirkózták, Pickford hatalmas bravúrral kapufára tolta, de onnan Bonucci elé került, és a 108. válogatottságát ünneplő játékos másfél méterről a kapuba kotorta. Harry Kane ugyan a gólvonalon állt, nem tudott blokkolni. A 34 éves Bonucci az Eb-döntők legidősebb gólszerzője lett.

A 75. percben Bonucci rúgta fel a labdát saját térfeléről, a csereként beküldött Berardi a védők mögé került, és ha okosabb megoldást választ, és valahogy eltereli a labdát a nem túl jól kimozduló Pickford mellett, már vezethettek volna is az olaszok.

Chiesa öt perccel a rendes játékidő vége előtt lebaktatott a pályáról, már korábban is ápolni kellett, nem bírta tovább a lába. Klubtársa, Bernardeschi váltotta, aki elfoglalta a középcsatár helyét.

Chiesa sértülten távozott – Fotó: John Sibley/AFP
Chiesa sértülten távozott – Fotó: John Sibley/AFP

A 90+6. percben Chiellini hibája volt az utolsó említésre méltó esemény, mert sárga lapért lerántotta Bakuyo Sakát. Az angolok nem tudták beívelni sem a labdát, így jöhetett a hosszabbítás.

Hosszabbítás: kevés izgalom

A hosszabbítás első eseménye Phillips lövése volt, mellel átvette a szöglet után kifejelt labdát, 17 méterről rászúrta, de mellément. Az olaszoknak egy szélről belőtt labdája volt veszélyes, Pickford kiütötte, de Bernardeschi 28 méteres szabadrúgása után is Pickfordról jött ki a labda, a berobbanó Jorginho nem tudott lecsapni rá. Southgate Jadon Sanchót és Rashfordot is becserélte az utolsó pillanatokban tizenegyeseket rúgni, ám egyik húzás sem jött be.

Büntetők: a beküldött angolok hibáztak

Berardi berúgta, Kane ugyanoda helyezte (1-1). Belotti balra tartó lövését kivédte Pickford, Maguire pazarul lőtte, megsemmisítette a bal felsőben a kamerát. Bonucci beemelte, Rashford megingott, az olasz kapus ugyan a rossz irányba ment el, de az angol csatár a jobb kapufa tövére gurította a labdát. Bernardeschi középre lőtte, Sancho is hibázott, Donnarumma érezte a sarkot, és oldalra ütötte a labdát. Jorginho volt az ötödik olasz, aki a spanyolok ellen nem hibázott, most azonban Pickford a kapufára tolta. A 19 éves Saka volt az ötödik angol, Donnarumma megint érezte a sarkot, és kifogta, ezzel eldőlt: Olaszország megnyerte a döntőt és az Európa-bajnokságot.

Donnarumma lett a torna legjobbja, Bonucci a meccs embere. Anglia szeptember másodikán Budapesten lép pályára világbajnoki selejtezőn.

Marcus Rashford a kihagyott büntető után – Fotó: Carl Recine / Reuters
Marcus Rashford a kihagyott büntető után – Fotó: Carl Recine / Reuters

Anglia – Olaszország 1-1 (1-0) tizenegyesekkel: 2-3

Gól: Shaw (2.) illetve Bonucci (67.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!