Olaszország Európa-bajnok, tizenegyespárbajban legyőzte Angliát

Legfontosabb

2021. július 11. – 22:04

frissítve

Olaszország Európa-bajnok, tizenegyespárbajban legyőzte Angliát
Fotó: Alex Morton / UEFA / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Az olasz futballválogatott nyerte az Európa-bajnokságot, miután tizenegyespárbajban győzték le Angliát a döntőben.

Az Eb-s közvetítésünk ezzel véget ér, de hétfőn 11.30-tól még újra jelentkezik a TelexSport Hrutka Jánossal, Nagy Ervinnel és Sajó Dáviddal – az olaszok győzelmét hozó Eb-döntő mellet az egész Eb-t kibeszéljük majd. A műsort a Telexen keressék.

Aztán sorban jönnek a többiek mögötte, hogy 1968 után újra Eb-sikert vigyenek haza Olaszországba.

Hamarosan az érmeiket is megkapják az olaszok (meg az angolok is), most épp a játékvezetők vehetik át az emlékérmeiket.

Amire még gravírozzák az Eb-győztes Olaszország nevét.

Ahogy minden olasz játékos. A VIP-ben megfagyott a levegő az angol hírességek körül.

Donnarumma érezte az oldalt, kiütötte a labdát. Itt a vége. Southgate 1996-ban hibázott az elődöntőben, most a csapatából hárman is rontottak. Olaszország 1968 után újra Eb-győztes.

 Claudio Villa/Getty Images
Claudio Villa/Getty Images

Az elődöntőt eldöntő Jorginho hibázott.

Rashford után Sancho is ront, döntő büntetőt rúg Olaszország.

REUTERS/Carl Recine
REUTERS/Carl Recine

Góllal indult a negyedik sorozat.

Rashford eltotyogta, Donnarumma rossz irányba ment, de nem kellett védenie.

REUTERS/Carl Recine
REUTERS/Carl Recine

Pickford nem ért fel oda. De még előny az angoloknál.

Rém magabiztos lövés volt.

Lépéselőnyben Anglia. Pickford érezte, hogy balra kell vetődnie, megfogta.

Donnarumma jó helyre vetődött, de Kane lövése nagyon erős volt és jól is helyezte azt.

Lazán bevágta a jobb oldalra, Pickford a másik oldalra vetődött.

REUTERS/Paul Ellis
REUTERS/Paul Ellis

A 2012-es kontinensviadalon a negyeddöntőben találkozott a két csapat. Akkor 120 perc gól nélküli játék után az olaszok jutottak tovább, miután 4-2-re megnyerték a tizenegyespárbajt. Olasz részről Balotelli, Pirlo, Nocerino és Diamanti lőtte be, Montolivo hibázott. Az angoloknál csak Gerrard és Rooney talált be 11 méterről, Young és Ashley Cole kihagyta a saját büntetőjét.

Szakkommentár

A hosszabbítás második félidejét az angolok kezdték jobban, nyomás alá helyezték az olasz védelmet, de a helyzetek ezúttal is elmaradtak. Az olasz csapat már nagyobb szabálytalanságoktól sem riadt vissza az eredmény tartása érdekében. Az angol válogatott egy kaput eltaláló kísérlete a 120 perc alatt gólt eredményezett, összességében Olaszország többet tett a győzelemért, de számukra 20 kísérlet is kevésnek bizonyult, hogy ne tizenegyesekkel kelljen megküzdeniük a végső sikerért.

REUTERS/Andy Rain
REUTERS/Andy Rain


Utoljára 1976-ban dőlt el tizenegyesekkel az Eb-döntő, az tette legendává Antonín Panenkát.

Három perc hosszabbítás jön a hosszabbítás végén.

Egy perccel a vége előtt megint az olaszoknál van többet a labda. Hosszabb időszakokra is be tudják szorítani az angolokat a saját térfelükre. Nagy helyzete azonban egyik csapatnak sem volt az elmúlt percekben.

REUTERS/Paul Ellis
REUTERS/Paul Ellis

De csak két angol csere után. A csereként beálló Hendersont cseréli le Southgate, Rashford jön büntetőt rúgni helyette, míg Walkert Sancho váltja.

Florenzi jön már nyilvánvalóan a büntetőkre gondolva, Emerson jön le.

Idegőrlő öt perc van még hátra a mérkőzésből, és ezt Rómában is érzik az olasz szurkolók.

Fotó: Simor Dániel / Telex Fotó: Simor Dániel / Telex
Fotó: Simor Dániel / Telex
Fotó: Simor Dániel / Telex

Sárga lap
Jorginho
ITA Olaszország

A becsúszó Grealisht taposta meg Jorginho, aki szintén ápolást kér magára. Jorginhót ezt sem menti meg a sárga laptól.

Öklözés helyett inkább csak megcsúsztatta a labdát, de szerencséjére nem volt érkező angol. A rohanás nem állt meg ezzel, az olaszok egyből kontráztak, de les volt az akció vége.

REUTERS/Frank Augstein
REUTERS/Frank Augstein

Középre, nagy erővel lőtte Bernardeschi, Pickford nem is tudta megfogni elsőre, csak a rárontó Jorginho elől tudta összekaparni a labdát.

Belotti buktatásáért kapott lapot, de fontosabb, hogy elég jó helyről, a kapuval szemből, 26-28 méterről jöhet az olasz rúgás.

Aztán meglátjuk, lesz-e még ráadás tizenegyesek formájában.

Sárga lap
H. Maguire
ENG Anglia
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!