Fehér János

RSS

Megtalálták az egyik elmerült büntetés-végrehajtási dolgozó holttestét

Egy napja két kutyákat kiképző munkatárs merült el a Kis-Dunában Rácalmásnál.

Tour: a sárga trikós rombolt, a második pedig hülyét csinált magából a célban

Van Aert egy váratlan támadással nyerte a negyedik szakaszt, a másodikként célba érő Jasper Philipsen pedig úgy ünnepelt, mintha ő lett volna az első.

Vas Blanka hatalmasat bukott a női Giró negyedik szakaszán

A magyar bringás a hajrára készülve összeakadt egy másik versenyzővel. A bukást komolyabb sérülés nélkül megúszta.

Tour: milliméterekkel kapott ki a sárga trikós, akire rendesen ki is akadtak a hajrában

A harmadik etapot Dylan Groenewegen nyerte Van Aert előtt. Peter Sagan szitkozódott és mutogatott, mert a palánkhoz szorította a sárga trikós.

Igazából megvan a vasúti Balaton-kör, csak használni kellene egy elhagyatott vonalat

Körülményesen, de most is körbe lehet vonatozni a Balatont. A körözésnek persze nem biztos, hogy sok értelme van, de a keleti oldalon nagyon hiányzó szakasz megépítésével, vagy egy elhagyott vasútvonal újrafelfedezésével sokat lehetne javítani a Balaton elérhetőségén.

Szinte hipnotizálják a felhívott embereket a bankosként jelentkező telefonos csalók

Szinte hipnotikus módszereikkel vagy átutalásra bírnak rá gyanútlan embereket banki csalók, vagy egy olyan applikációt töltetnek le velük, amellyel átveszik a hatalmat a netbankjuk felett. Olvasónk 3 milliót adott át egy gyengébb pillanatában.

Mire mehet két együtt is söröző bringás a Touron a szlovénok csodagyerekével?

Idén is a kétszeres győztes Tadej Pogačar a Tour de France topfavoritja, akit leginkább honfitársa, Primož Roglič szoríthat meg. Utóbbi abban bízik, hogy csapattársával együtt törhetik meg a címvédőt. Félő, hogy a koronavírus is átírhatja az összetettet. Dán rajt, macskakő, legendás szerpentin is a programban.

Vas Blanka a legjobb fiatal versenyző, megszerezte a női Giro fehér trikóját

Az olasz kör nyitó időfutamán bizonyult a legjobb 23 év alattinak a magyar bajnok kerékpáros.

A barbarizmus az én alföldi identitásom része

Cserna-Szabó András új regényében, a Zerkó, Attila törpéjében egy egykor hatalmas falloszú és mocskos szájú törpe mesél az 5. század barbár világáról, Karthágótól Szentesig, a hun király udvaráig. Az íróval arról is beszélgettünk, hogy miért kattant rá a világ a nem túl sikeres barbárra, Attilára, mennyire tekinthető fikciónak a középkori történetírás, elriasztja-e az olvasókat egy káromkodó, modern szövegeket is kölcsönző mesélő, és megfőzhetők-e ma is a római hedonizmus tombolásakor kitalált ételek.

Nindzsás akadálypályán küzdöttek az öttusázók, hivatalosan tesztelték a lovaglást pótolható számot

A törökországi Ankarában egy edzésnap után versenyt is rendeztek a Ninja Warriorból is ismert elemeket felhasználó akadálypályán. Egy magyar öttusázó, Bárány Péter is csimpaszkodott, felfutott a cunamifalon. Kisebb meglepetésre, az akadálypályát egy lovaspályán állították fel.

Bármit csinálunk, még több tartós hőhullámra számíthatunk Magyarországon

Az évszázad végére megsokszorozódhatnak a hőségnapok, ha nem kezdjük el csökkenteni a kibocsátásainkat, egy hónapon át pokoli meleg lehet. Ha cselekszünk, jóval kevesebbel megúszhatjuk.

Milliókba is kerülhet, ha rendszeresen önsétáltatja magát a kutyája

Tavaly január óta új rendszere van az állatvédelmi bírságolásnak, elsőre ártalmatlannak tűnő esetekben is több százezer forintos büntetést fizethetnek a kutyatulajdonosok, de többmilliós tételeket is kiszabhat egy jegyző. A jogszabály alapvetően jó irányba mutat, de vannak extrém módon életszerűtlen elemei is.

Japánban 37 millió embert kértek arra, hogy oltsák le a lámpát – így legalább tudnak menni a légkondicionálók

Tokiót és környékét is 35-40 fokos hőség gyötri, mindenki hűtene, ami áramellátási zavarokat is okoz.

A férfi pólóválogatott Grúzia legyőzése után csoportelsőként folytatja a világbajnokságot

Csak az első negyedben volt igazán kemény ellenfél Grúzia, a belendülő magyar csapat felőrölte őket,18-14-re nyert, és ott van a legjobb nyolc között.

Karácsony Gergely is egy kamu Vitalij Klicskóval beszélgetett

Budapest főpolgármestere maga számolt be róla, hogy egy videóhívásos csalás áldozata lett.

„Se index, se tükör, átrántotta balra” – négy kerékpáros ment neki a versenypályára kanyarodó autónak

Legsúlyosabban Gönczy Gergő sérült meg az országos bajnokságon, két bordája és kulcscsontja tört el.

Joe Biden aláírta az amerikai fegyvertartást szigorító törvényt

Az amerikai elnök szerint sok életet fog megmenteni az új jogszabály.

Jégesőt, kiadós záporokat hozott az Alföldnek egy zivatarlánc

Kelet felé mozdult el a hidegcsepp, a viharok átmeneti lehűlést is hoztak.

Rossi: Mindenhonnan hívtak, de Olaszországból csak anyám és a testvérem keresett

A futballválogatott szövetségi kapitánya pszichiátriára küldte volna azt, aki szerint 7 pontjuk lesz 4 meccs után a Nemzetek Ligájában. Úgy érzi, bármilyen technikás és tehetséges csapatnak gondot tudnak már okozni, és rájuk nagyon igaz a Csak együtt szlogen.

Hiányszakma lett a kukás, az egyik cég 350-450 ezres fizetést kínál rakodóknak és sofőröknek

A Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. már önkormányzatok segítségét is kérte a toborzáshoz.

A világ egyik legrégebbi mecsetjét találták meg Izraelben

Az iszlám megalapítása után nem sokkal, a 7. században építhették a mecsetet egy keresztény település mellett.

A világ legnagyobb óceánjárója a tenger helyett egyből a roncstelepre megy

A Global Dream II 9 ezer utast szállíthatott volna, de a gyártó tönkrement a hajó megépítése előtt.

Bencsik András már 2010-ben érzékelte az ispánrendszert

A Magyar Demokrata főszerkesztője akkor azzal érvelt, hogy Orbán favorizálja az olyan államirányítási módszert, ami hatékony és illeszkedik a magyaros észjáráshoz.

Navracsics Tibor körbevonatozhatóvá tenné a Balatont

A területfejlesztési miniszter szerint olyan panorámajárat jöhetne létre, mint amilyen Budapesten a 2-es villamos.

Veszik, mint a cukrot, mégis mélyrepülésbe kezdett a hazai zöldborsótermesztés

Az unióban a fagyasztott és konzervborsó királyai vagyunk, de mégis folyamatosan zsugorodik a termőterület.

Kiskorúval szemben elkövetett szexuális erőszak miatt ítélték el Bill Cosbyt

Az amerikai színész-humorista 1975-ben a 16 éves Judy Hutht csalogatta be a Los Angeles-i Playboy-kastélyba, ahol szexre kényszerítette.

Orbán és Zelenszkij telefonozott: Magyarország támogatja Ukrajna EU-tagjelöltségét

Orbán energiaügyi együttműködésről, menekültekről és a gabona vasúti szállításáról is beszélt az ukrán elnökkel, aki meghívta a magyar kormányfőt Ukrajnába.

Hatalmas rekordot ért el, 39 milliárd forintnyi összegért kelt el az orosz újságíró Nobel-békedíja

Dmitrij Muratov az összeget az ukrajnai menekült gyerekeknek ajánlotta föl. A 103,5 millió dolláros tét őt is meglepte.

A világ legmagányosabb útja északra

Már a hossza, 666 kilométer is baljóslatúnak tűnik, és az Alaszka északi része felé tartó Dalton Highwayen veszélyes is végigautózni. Ben Huff fotográfus évekig járta kocsijával az egyszerre kietlen és kies tájat, amelynek a képét az olajipar rombolása is meghatározza. Az alig járt úton egyszerre tapasztalható meg az elveszettség és a szabadság.

Tátongó bombatölcsér, Zelenszkijjel smároló Putyin és mindenütt romok – a háború 114. napja képekben

A Donbaszban szinte középkori állapotok uralkodnak a szétlőtt városokban, de az emberek élni akarnak, és a borzalmak között is keresik a szórakozást. Putyin sikerről beszél, Ukrajna az unió felé tapogatózik.