A II. világháborúban nagy leleményességre és a kockázatvállalásra volt azoknak szükségük, akik zsidókat próbáltak megmenteni a náci üldözés és a biztos halál elől. Egy római kórház orvosai is több tucat zsidó menekültet fogadtak be, de tudták, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz náluk is egy razzia, így aztán kitalálták, hogy a náluk lévő betegek a halálos és ragályos K-szindrómában szenvednek.
Benito Mussolini fasiszta rendszere is erősen korlátozta Olaszország zsidó állampolgárainak jogait, de amíg a németek nem szállták meg az országot, addig nem voltak nagy létszámú deportálások vagy kivégzések. 1943 szeptemberétől mindez megváltozott, az ekkortól már inkább a németek bábjának tekinthető Mussolini vezette kormány elrendelte az olasz zsidók letartóztatását és deportálását a közép- és közép-kelet-európai koncentrációs táborokba. Becslések szerint 1945 márciusáig körülbelül 10 ezer zsidót gyűjtöttek be és hurcoltak el, és közülük csak nagyjából ezren tértek haza a háború lezárulta után.
1943. október 13-án egy náci alakulat egy római zsidó gettóban tartott razziát. A gettótól néhány száz méterre, a Tiberis folyó egy kis szigetén állt az egyházi kezelésben álló Fatebenefratelli Kórház. Az intézményt Giovanni Borromeo vezette, aki nyíltan megtagadta a fasizmust, és korábban is tett már gesztusokat jogfosztott zsidóknak. Például hamis papírokkal alkalmazta Vittorio Sacerdotit, akit előző állásából a vallása miatt rúgtak ki. Borromeo a kórház alagsorában egy rádió adó-vevőt is üzemeltetett, amellyel más ellenálló csoportokkal tudott kommunikálni. A kórház a Vatikán védelme alatt álló, különleges jogállású területnek számított, ami némi szabadságot is jelentett nekik.
Amikor elkezdődött a razzia, a kórház úgy döntött, hogy megnyitja kapuit és minden menekülőt befogad, bár Borromeo tisztában volt azzal, hogy hamarosan náluk is megjelennek a nácik. Ekkor állt elő Sacerdoti és egy másik orvos, Adriano Ossicini azzal az ötlettel, hogy mondják azt, hogy az összes aznap hozzájuk beérkezett ember a betegük, akik egy nagyon fertőző és halálos kórban, a K-szindrómában (Il Morbo di K) szenvednek.
Természetesen ilyen betegség nem létezett, még a neve is egy fricska, illetve a harag kifejeződése volt a nácik felé. A névadó Ossicini a K-val két gyűlölt és rettegett alakot idézett meg, Albert Kesselringet, a római náci csapatok parancsnokát és Herbert Kapplert, aki a Rómában székelő német biztonsági szervezetek vezetője volt, majd később a város rendőrfőkapitányaként egy megtorló akcióban egy tömeggyilkosságot is levezényelt.
Egy másik elmélet szerint a K betű, Robert Kochra utalt, a német mikrobiológusra, aki azonosította a tuberkulózist okozó baktériumot. A tbc meglehetősen ismert volt Olaszországban, és ahhoz hasonló tüneteket találtak ki a kórház dolgozói a kamu betegséghez.
Az orvosok az ötletük után felkészítették a hozzájuk menekülteket, hogy milyen szerepet kell eljátszaniuk. Egy külön kórtermet is berendeztek, ahová a kitalált sztori szerint a K-szindrómásokat helyezték el, és azt a feladatot kapták, hogy ha egy náci katona közelítene, akkor kezdjenek el heves köhögést imitálni. Emellett különféle gépekre kötötték őket, és a közelükben orvosi eszközöket, gyógyszereket helyeztek el.
Amikor megérkeztek a katonák, az orvosok közölték velük, hogy K-szindrómás betegeik vannak, a K-szindróma pedig egy rendkívül fertőző neurológiai betegség, amely görcsökkel, bénulással jár, majd halálhoz is vezethet. A terv működött, ilyen ijesztő betegség közelébe nem akartak menni a nácik, és be sem léptek az épületbe. „A nácik azt hitték, hogy ez rák vagy tuberkulózis, és futottak, mint a nyulak” – emlékezett vissza 2004-ben Sacerdoti.
Miután a katonák elvonultak, az orvosok tudták, hogy a védettségük nem szól hosszú időre, és nem maradhatnak náluk a bújtatottak, ezért más búvóhelyeket próbáltak nekik keresni a kórházat működtető rend papjainak közreműködésével. Miután halottá nyilvánították őket, hamis papírokat szereztek be nekik, és többtucatnyi menekülőt aztán el is tudtak helyezni máshol, és amikor 1944 májusában már nem tudták megállítani a kapuban a razziára érkező egységeket, akkor már csak öt lengyel zsidót találtak ott. Ők is életben maradtak, egy hónappal később, Róma felszabadulásakor elengedték őket.
A zsidó gettóból 1943. október 16-án összesen körülbelül ezer embert vittek el, és többségüket Auschwitzba deportálták, és csak maroknyian tértek vissza közülük. Arról megoszlanak a vélemények, hogy a K-szindrómával hány embert sikerült megmenteni, Sacerdoti 2004-ben 45 főről beszélt, más becslések 25 és 100 közötti számokat közöltek. Az biztos, hogy akik be tudtak jutni a kórházba, elkerülték a haláltáborokat.
A kiállásáért Borromeót az olasz kormány többször is kitüntette, majd több évtizeddel halála után a Jad Vasem Intézet posztumusz a Világ Igaza címmel tüntette ki az orvost. Ezt a kitüntetést azok a nem zsidó személyek kaphatják, akik az életük kockáztatásával mentettek zsidókat a holokauszt alatt. 2016-ban maga a kórház is elismerésben részesült, a Nemzetközi Raoul Wallenberg Alapítvány Az élet háza címmel tüntette ki az intézményt.
