„Az egész város olyan, mint egy csatatér, a Sztálin szobrot daruval a Nemzeti elé húzták és mindenki aki odafér hozzá rug egyet rajta, közben állandóan csákányozzák”

Az '56-os forradalom és szabadságharc eseményei jól dokumentáltak, számtalan visszaemlékezés, történészi munka dolgozta fel az intenzív szűk három hetet. Arról viszont kevesebbet tudunk, hogy mindezt hogyan élték meg az átlagemberek, akik hirtelen az események sűrűjében találták magukat. Szerkesztőségünkhöz olvasónk, Tamás Alexa juttatott el egy levelet, amelyet a nagymamája, Patke Judit írt a forradalom kitörése után két nappal, 1956. október 25-én.

Az akkor 15 éves Patke Judit iskolásként került a budapesti utcákat ellepő tömegbe, és élményeiről a család visszaemlékezése szerint az éppen akkor üdülő édesanyjának számolt be egy levélben. A levél valószínűleg sosem került postára, mert ahogy az utóiratából is kiderült, a család kifogyóban volt a pénzből, és mire feladhatták volna, az anya is hazatért az üdülésből. A levelet mindenesetre megőrizték kordokumentumként, amely a forradalom mozzanatai mellett a mindennapi élet nehézségeit is felvillantja.

A levelet betűhíven közöljük.

Édes Anyuka! 1956. X. 25.

Egész biztos csodálkozol, hogy mi jött rám, hogy míg levelet sem kaptunk, és máris írok. De hát azóta nagy dolgok történtek. Tehát kezdem az elején.

Kedden az egész iskola lázban volt, mígpediglen azért, mert a Diszből telefonáltak, hogy az egyetemistáknak és középiskolásoknak kötelező, az, hogy 1/2 3-ra az iskolájuk előtt gyülekezzenek és a Margit hídnál összetömörűlve, menjenek a Bem szobor elé. Mi elmentünk, mivel nem tudtuk mi fog ránk várni. El is indultunk, a Váci-utcáig csöndesen mentünk. De aztán egy csomóan csatlakoztak hozzánk, és elkezdődött a Rákóczi-úton a jelszavak ordítozása. Még az iskolában a Mária néni azt mondta, hogy viselkedjünk csendesen, és mi ne kezdeményezzünk semmit nehogy valami bajunk legyen. Tehát visszatérek a jelszavakra. Ha mondjuk május 1-én kiabáltuk volna ezeket, akkor nem azt hitték volna rólunk, hogy ellenforradalmárok vagyunk, hanem azt, hogy hülyék vagyunk egytől egyig. Pl: "Nagy Imrét kormányba, Rákosit a Dunába. " ; "Le a Sztálin szoborral, Hó rukk."

"Minden ország katonája, menjen saját hazájába!" Mi köztünk ennek volt a legnagyobb sikere hogy: "Nem tanulunk oroszul" és még számos jelmondatot harsogtunk. Persze csak azokat, amiket diktáltak a mellettünk haladó disz propagandisták.

Az emberek el voltak képedve, de aztán, ők sem voltak szívbajosak jöttek velünk. Végre elérkeztünk a kijelölt célpontig. Ekkor már a zászlók az ablakokban lógtak Mindenütt kivágva a címer. Mert többek között azt is mondtuk, hogy: "Kossuth címert akarunk"

A Bem tér a Frankel Leó utcából nyílik, és itt van egy laktanya. A katonákat tapssal köszöntöttük, és az mondtuk: hogy "Magyar baka, magyar ruha". meg azt, hogy "Kimenőt a katonáknak." Aztán a téren elkezdett valaki beszélni, de hogy ki volt az, és mit mondott, arról sejtelmem sincs, mert nem láttam semmit. de nem is hallottam!! Csak arról tudtam meg, hogy vége van, hogy a Himnuszt kezdték énekelni meg a "Kossuth nótát!! Végre elindultunk hazafelé. Járműről szó se lehetett, mivelhogy a nagy tömeg elzárta a közlekedést. Végre átjutottunk a Kossuth-hídon, de már ekkor dög fáradtak voltunk.

Ekkor a tömeg a Parlament elé sodort, de ekkor már javarészt felnőttek között voltunk. Itt kezdődött a botrány. Elkezdték ordítani, hogy "Le a vörös csillaggal, ", meg több mást is. Az emberek, olyanok voltak, mint az őrültek. Mi igyekeztün elmenni onnan, végre kikecmeregtünk, és csodák csodája egy trolit láttunk meg. Bevágtuk magunkat az Ancsival, de azt várhattuk, hogy elindul! Eszeágában sem volt. Egy kicsit pihentünk, de még fáradtabbak lettünk. Elindultunk gyalog. A nép úgy özönlött, mint a tenger. Hogy hová és merre mentünk, arról halvány gőzünk sem, volt, de elég az hozzá, hogy a Nyugatinál lukadtunk ki. Itt aztán felültünk egy  73-as trolira, és karikáztunk haza.

Itthon kellemes meglepetés fogadott. 7-re érkeztem haza, tehát 4 1/2 órát mentünk gyalog rohanva, mint azok a bő 18-éves fiúk akkorákat, léptek, hogy míg mi 6 lépést addig ők egy óriásit. No de ezt hagyjuk ez csak a bevezetés.

Alig, hogy lefeküdtünk elkezdődött a színjáték, elkezdtek marhára lövöldözni, így volt ez egész éjjel, de ez engem, nem sokat izgatott nyugodtan aludtam.

Reggel 1/2 7-kor felébredtem, felöltöztem, és kimentem a kapuba. Irtó nagy köd volt, az ember az orráig sem látott, a reggel csendjét, egy-egy sorozat hasította meg. Alig tudtunk mindig berohanni a kapuba, mert motoros katonák, és Ávosok cikáztak álladóan, a körúton hatalmas barikádokat csináltak az utca felszedett köveiből és sínekből.

Arról szó sem lehetett, hogy dolgozni menjenek az emberek. Itt állt mindenki kenyér nélkül. A bátrabbak elmerészkedtek az éjjel-nappal közértbe, de olyan fejetlenség volt itt, hogy a Pubi 1 kg kenyér helyett két pakli cigarettát kapott. Nekünk szerencsére volt mint enni, mert az apus este hozott 10 rétest, 10 dkg szalámit és egy büffé-kenyeret. Azonkívül volt még kis kenyerünk is. Mindenki szörnyű izgatott volt. Újság nem jelent meg. Mert a Szabad Népet elfoglalták az ellenforradalmi csapatok, ezt utólag láttuk, hogy az összes ablak be volt lőve. Az egész város olyan, mint egy csatatér, a Sztálin szobrot daruval a Nemzeti elé húzták és mindenki aki odafér hozzá rug egyet rajta, közben állandóan csákányozzák. A horizont ég, az orosz könyvek égnek. A Nemzeti Múzeum 3-szor gyulladt meg. Az utcákon alig lehet járni a felborított villamosoktól, és elégetett autóktól, az élelmiszerboltokat teljesen kifosztották a Hungária és a Híradó tropára ment.

A Sörszanatóriumba be sem lehet menni. Az egyik vállalat vezetőbe 2 golyót engedtek. De még eddig nem halt meg. Tudod az akinek, az a kislánya van.

Az utcákon kijárási tilalom van, de ennek ellenére rengetegen vannak kint. Este 6-kor bezárják a kapukat, és reggel 6-ig csukva maradnak. Rengeteg a halott, autóbuszokkal hordják őket. Én ugyan még egyet sem láttam, de nem is akarok.

Hatalmas páncélautók és tankok járnak az utcákon olyan T-34-esek. Az utcán meglátszik a nyomuk.

Szóval rengeteg dolog történt. Szinte hihetetlen, pedig sajnos mind igaz. Apus úgy jár vásárolni, hogy a feje fölött, vagy mellette golyók süvítenek el. Azért miattunk ne aggódj, a bajoktól eltekintve nincs semmi bajunk.

Most már majd reméljük enyhül a helyzet a minisztertanács elnöke Nagy Imre.

Gerőt leváltották, az utcán mindenféle, gyilkosnak kiabálják őt. Most jelenleg a párt főtitkára Kádár János.

Még tudnék írni, de most már elég volt, remélem meg vagy velem elégedve. Az írásomat ne nézd, de ágy írom 1/4 10 van már. Álmos is vagyok. Érezd magad jól, és mégegyszer kérlek ne aggód miattunk, hiszen a közmondás is azt mondja, hogy "Rossz pénz nem vész el."

Most már zárom soraimat.
Sokszor csókol: Apa, Muci, Öcsi

Ui: – Apusnak egy fillérje sincs. A fizetést csak akkor adják ki, ha dolgoznak. Azért nem kell félned, ahogy kiadják, rögtön megyek vele a póstára vele és feladom.