Fábián Tamás

Fábián Tamás

Szijjártó: Mindenképpen a másik oldalnak fogok interjút adni
Futás után elcsíptük pár szóra a távozó külügyminisztert, aki állítja: nem szivárogtatott az oroszoknak, a következő kormány pedig minden dokumentumot meg fog találni a minisztériumban.
Végrehajtó voltam, Orbán a felelős – egy pillanat alatt megváltozott a hangulat a Karmelitában
A Tisza kétharmados győzelme után először ülésezett a leköszönő Orbán-kormány, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy a propaganda, az oroszbarátság és a korrupció mennyiben járulhatott hozzá a...
Ha nem mond le, eltávolítják Sulyok Tamást – Magyar Péter a köztársasági elnöknél
Először a Kossuth rádióban, majd az M1-en kérdezték a leendő miniszterelnököt, aki ezután Sulyok Tamással találkozott a Sándor-palotában, stábunk pedig a Karmelitába érkező fideszes politikusokat is...
Orbán nélkül nincs Fidesz – élő elemzés Bíró-Nagy Andrással és László Róberttel
Élőben elemezzük a Tisza kétharmadának okait, miután a Fidesz nagyon kikapott. Mire elég, ha Orbán Viktor újjászervezi a pártot? Vendégeink: László Róbert és Bíró-Nagy András politikai elemzők.
Mondjuk ki: tegnap eljött az igazság pillanata az elemzőknek – 2026 élőben
Élő adásunkban bemutattuk, hogy mi áll a Tisza-kétharmad mögött, hogy mit rontott el a Fidesz a kampányban, és hogy mi fog történni a következő napokban. Indítsd a reggelt a 2026-tal!
Nem tudja megváltoztatni a trendet a Fidesz: sokkal több az új választó a nagyvárosokban
Április 12-én minden eddiginél izgalmasabb és kiélezettebb választást tartanak Magyarországon, a Telexen pedig természetesen kiemelten foglalkozunk a vasárnapi eseményekkel. Napközbeni élő...
A Tisza tarolt, Magyar megbékélést hirdetett, Orbán gratulált – ilyen volt a választás estéje
Egész nap helyszíni bejelentkezésekkel, interjúkkal, elemzésekkel, térképekkel mutattuk meg, mi történt a választás napján.
Magyar Péter lényegében győzelmi beszédet tartott, Orbán nehéz időkre számít – kampányt zártak a...
Orbán akkora győzelemre számít, amellyel magukat is meglepik, Magyar szerint vasárnap megerősödik, hogy Európában van a helyünk. Élőben közvetítettük kettejük kampányzáróját, a stúdióban pedig Bódi...
Élő bejelentkezések, azonnal frissülő adatok, térkép, stúdiós interjúk – ilyen lesz a Telex eddigi...
Április 12-én lapunk történetének eddigi legnagyobb választási műsorával készülünk, hogy olvasóink és nézőink egész nap hiteles képet kaphassanak a történésekről.
A Fidesz felső vezetését árulónak tartom, muszáj, hogy rendszerváltás legyen – interjú Wáberer...
Csalódott a kormányzatban, a háborús félelemkeltés kiverte nála a biztosítékot, a MÁV igazgatósági tagjaként pedig rendszeresen szembesül a politikai kézivezérléssel – a korábban fideszes Wáberer...
Kövess minket Facebookon is!