Cseke Balázs

Cseke Balázs

Mártha Imre: Kocsis Máté megélhetési politikus, a szerepe csak foxi-maxi jelentőségű ebben a...
A Fidesz frakcióvezetője a 7,8 millió forintos prémium miatt vette elő a BKM vezérigazgatóját.
Donáth Anna: Csak azokkal működünk együtt, akik mögött van társadalmi támogatottság
A jövő júniusi EP-választáson eldől, melyik pártokra van szükség a jövőben. Ha a választók azt üzenik, hogy a Momentumra nincs szükség, azt is tudomásul vesszük, mondta a párt EP-képviselője.
GVH: Az egész országban felosztották az útjelfestést és a közúti táblázást
A hatóság 284,8 millió forintra bírságolta a kartell 17 vállalkozását, amelyek felosztották egymás között a piacot 2012 és 2014 között.
Új napelempályázatot indít a kormány, az akkutelepítést ösztönzik vele
A 75 milliárd forintos támogatási programban panelek és a tárolók együttes építésére lehet pályázni. Január 1-jétől a háztartási méretű kiserőművek betáplálási korlátozását is feloldják.
Ismét Budapesten forgat Angelina Jolie, három hónapra Magyarországra költözik a színésznő
A világhírű operaénekes, Maria Callas szerepét alakítja. Utoljára tizenhárom éve forgatott Budapesten.
Novák Előd olyat leplezett le, ami soha nem volt titok: svédséggel vádolja Bedő Dávidot
A momentumos képviselő nagyszülei az 1956-os forradalom leverése után menekültek Svédországba.
Páncél- és VIP-autókkal fuvarozták Orbán illiberális barátait augusztus 20-án
Diplomáciai nagyüzem volt, a kormányzati hirdetéseket intéző Balásy Gyula cégei 444 millió forintért szállították Erdoğanékat.
Indonéz és Fülöp-szigeteki buszsofőrök is munkába állhatnak Budapesten
Már képzik az ázsiai sofőröket, novembertől az ArrivaBus járatain lehet velük találkozni.
Úgy megverte osztálytársa a 11 éves érdi diákot a tornaórán, hogy kórházba kellett szállítani
Három nappal később a bántalmazott fiú édesanyját is megtámadták az utcán, a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.
Kövess minket Facebookon is!