Kovács Zoltán az amerikai nagykövetről: Présember úr a történelem szellemvasútján ül

2023. december 4. – 08:02

Másolás

Vágólapra másolva

Nem tetszett Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárnak, hogy David Pressman antiszemitizmust látott az új kormányzati plakát mögé, amelyen Alex Soros és Ursula von der Leyen szerepel.

„Nem kell sárga csillagot tűznünk ezekre a plakátokra ahhoz, hogy megértsük a megjelenésük kontextusát és a képek mögött rejlő jelentést. Nem kell filmkritikusnak lenni ahhoz, hogy megértsük az egyik történetet, amelyet ezek a plakátok – ebben az országban és ebben a kontextusban – közvetítenek” – fogalmazott a budapesti amerikai nagykövet pár napja.

Kovács Zoltán Bayer Zsolt vasárnapi műsorában Orbán Viktortól kölcsönözve ismét présemberezte a nagykövetet.

„Présember Úr a történelem szellemvasútján ül és ez valahova az SZDSZ-es időkbe vitte vissza, mert ez akkor volt divat”

– fogalmazott a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, majd arról beszélt: a Magyarországon élő zsidók pontosan tudják, hogy ettől a magyar államtól 2010 óta milyen védelemre számíthatnak, és „ez nem csak hogy megállja a helyét nemzetközi összehasonlításban, hanem kimondottan példamutató”.

Ehhez képest, folytatta az államtitkár, az Egyesült Államok legnevesebb kampuszain zsidókat vernek meg, egy ember bele is halt a sérüléseibe. „És ezek után bárkinek Amerikából van arca azt mondani, hogy Közép-Európában és azon belül is Magyarországon van probléma az antiszemitizmussal.”

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!