Annyiba kerül ma Budapesten egy albérlet, mint három évvel ezelőtt

De az egész országban lejjebb mentek az árak.

Veszteséges volt a felcsúti kisvasút

„A kisvasúti személyszállítás nem tartozik a legnyereségesebb ágazatokhoz” – írta az üzemeltető. Nem először termelt mínuszt indulása óta.

Megbüntette a lélegeztetőgép-biznisz egyik szereplőjét az MNB

De nem a lélegeztetőgépek miatt. Az OTT-ONE egyik részvényese bennfentes információhoz juthatott a jegybank szerint.

Manner puszedli terméket hívott vissza az Aldi

Egyes 180 grammos szilvás termékeknél fennáll a penészképződés kockázata.

Száztízen dolgoztak együtt négy bűnszervezetben, milliárdos adócsalással vádolják őket

Csalás, pénzmosás és vesztegetés miatt emelt vádat az ügyészség, a kárt önként megtérítették a vádlottak.

1322 új fertőzöttel csúcson a hazai fertőzésszám

17 új áldozata volt a koronavírus-járványnak Magyarországon, ennél többen még sose haltak meg egy nap alatt.

Gulyás: Soros György mondta tollba a Magyarországról szóló jogállamisági jelentést

Az Európai Bizottság jelentése a miniszter szerint elfogult és sértő, és inkább a zsarolásról szól. A szervezet alelnöke, Věra Jourová a kormány számára „persona non grata” lett. Az SZFE...

16 halott, 848 új fertőzött itthon

Legutóbb áprilisban halt meg egy nap alatt ennyi beteg. Az aktív fertőzöttek száma 20,4 ezer.

Újabb kártérítést kaphatnak a fukusimai atomkatasztrófa károsultjai

Harminc hasonló per indult eddig az országban, de ez az első alkalom, hogy egy bíróság felelősként nevezte meg az államot.

894 új fertőzött, 8 beteg meghalt

Az elmúlt 24 órában 894-gyel nőtt Magyarországon a beazonosított koronavírusos betegek száma.

Kövess minket Facebookon is!