Aradi Hanga Zsófia
Agyonlőtte tizenéves lányát egy pakisztáni férfi, mert a lány fiúk társaságában tűnt fel egy...
Az úgynevezett becsületgyilkosságot a helyi törzsi tanács utasítására követte el a férfi.
Kajakos klímaaktivisták tartották napokig blokád alatt Ausztrália legnagyobb szénkikötőjét
Közel 3000 ember foglalta el a kikötőt, közülük több mint százat tartóztatott le a rendőrség.
Visszakerült a kórházba a Nemzeti Színház előadásán megsérült színésznő
Kisebb mellkasi sérülése igényelt további orvosi beavatkozást.
Egy hétig olcsóbban vehetnek zöldséget és gyümölcsöt a nyugdíjasok a Lidlben
November 27. és december 3. között a 65 év felettiek akár 20 százalékos kedvezményt is kaphatnak egyes termékekre.
Egy angliai múzeum mostantól transznemű nőként hivatkozik egy római császárra
A kortárs leírások szerint Elagabalus egyszer kijelentette, hogy hölgynek nevezzék, ne úrnak, és feleségül is ment egy férfihoz.
865 milliós állami támogatásból, a Magyar Honvédséggel karöltve forgat sorozatot Kálomista Gábor
A hatrészes sorozat bemutatja „a katona uniformisa mögötti hús-vér, érző embert”.
Azzal vádolják Jamie Foxxot, hogy nyolc éve szexuálisan zaklatott egy nőt egy New York-i bárban
A nő állítása szerint a színész az engedélye nélkül fogdosta, és az alsóneműjébe is belenyúlt.
Medián: A magyarok többsége támogatná az eutanázia valamilyen formáját
A kormánypárti szavazók több mint fele is támogatja a „kegyes halál” lehetőségét.
A Penny se nyit ki december 24-én
A Lidl és a Rossmann után a Penny is bejelentette, hogy mind a 230 üzlete zárva lesz.
Mégis visszamegy az OpenAI-hoz a korábban kirúgott vezérigazgató
Pénteken váratlanul kirúgták Sam Altmant, aztán kiderült, hogy visszavennék, de Altman közben a Microsofthoz igazolt. Most úgy néz ki, mégis visszamegy.








