Magyar Péter: Gyurcsány egyértelművé tette, hogy jelenlétével 2026-ban is segíteni kívánja Orbán hatalomban tartását

2024. június 28. – 09:35

Másolás

Vágólapra másolva

„Gyurcsány Ferenc ahelyett, hogy elismerte volna a felelősségét a magyar ellenzék túszul ejtésében és az orbáni kétharmadokban, inkább a magyar választók június 9-i világos döntését támadta és egyértelművé tette, hogy jelenlétével 2026-ban is segíteni kívánja Orbán Viktor hatalomban tartását” – írja a Tisza Párt MTI-n közzétett közleményében Magyar Péter.

Bár a DK gyenge EP- és önkormányzati választási szereplése után sokan Gyurcsány Ferenc pártelnök lehetséges távozására, illetve esetleges visszavonulására számítottak, Gyurcsány két héttel a választás után, június 26-án egy negyvenhárom perces videóban értékelte a történteket, és bejelentette, hogy nem mond le posztjáról, ahogy a párt vezetése is változatlan marad. Mint kifejtette: „Úgy látjuk, hogy a mai helyzetben ez a mostani a DK legerősebb felállása, legjobb csapata. Ez akkor is igaz, ha egyikünk sem gondolja, hogy tökéletesek vagyunk.”

A DK szintén gyorsan megtalálta a megfelelő kommunikációs megoldást a helyzet kedvezőbb értelmezésére. Eszerint az MSZP lejtmenete azután kezdődött, hogy Gyurcsány 2009-ben távozott a miniszterelnöki székből.

Arról, hogy lehet-e DK Gyurcsány nélkül, ebben a cikkben írtunk részletesen.

Gyurcsány Ferenc a bejelentése után az Index Konkrétan című műsorában Rónai Egonnak adott interjút, ebben azt mondta, Magyar Péterről: „Egyelőre nem tudni, jó alternatíva-e, vagy a magyarországi mérgező fideszes világ egyik mutációja, és ugyanolyan mérgező, mint Orbán Viktor, a különbség csak annyi, hogy a slim-fit ing jobban áll Magyar Péternek.”

A Tisza Párt közleménye szerint nemcsak Gyurcsány Ferenc „kezdett újabb ámokfutásba”, hanem Orbán Viktor is, csak ő Brüsszelben. „Orbán Viktor a legszorosabb szövetségeseivel is szembemenve ismét egyedül maradt az uniós csúcson, és úgy tűnik, a Fidesz európai parlamenti képviselőivel sem akar senki együtt dolgozni Brüsszelben” – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!