Gyurcsány Ferenc nem mond le a DK éléről, arról beszélt, hogy folytatják a munkát

2024. június 26. – 14:07

Másolás

Vágólapra másolva

„Úgy látjuk, hogy a mai helyzetben a mostani a DK legerősebb felállása, legjobb csapata. Ez akkor is igaz, ha egyikünk sem gondolja, hogy tökéletesek vagyunk. Így aztán az elnök és az elnökség, én és az elnökség, folytatjuk a munkát”

– mondta Gyurcsány Ferenc 43 perces Facebook-videójában, amelyben összefoglalta először 33 pontban „a DK és az ország helyzetét”. A videó elején arról beszélt, hogy „tudja, hogy a legnagyobb kérdés, hogy ki mond le, és hogy én lemondok-e”. A végén pedig elmondta: nem mond le. De mielőtt erre válaszolt volna, először még a 20. századtól kezdve magyarázott a társadalomról.

Gyurcsány azt is elmondta, hogy folynak a beszélgetések arról, hogy miben kell változtatniuk, de „ezeket nem bejelenteni kell”, hanem majd a szavazók eldöntik, hogy látják-e a változást. „A DK Magyarország egyetlen számottevő baloldali pártja” – fogalmazott Gyurcsány. Szerinte a DK a „legmegbízhatóbb” és „hiteles történelmileg” is. Kiderült az is, hogy a DK-n belül „drámai hibát utólag sem látnak” a választásokra nézve.

Gyurcsány a videó mellett írt arról is, hogy „a magát demokratikusnak tartó közvélemény egy része megrészegülten, látszólag örvendezve adja fel önmagát, elveit, az alkotmányos demokrácia lényegét”, és költői képekben arról is, hogy „miközben a Nagy Hazug ellen indulnak, a Kis Hazug szekerét tolják”. A videóban hasonlókról beszélt, de emlegette Trianont, Bibó Istvánt és a felborult magyar belpolitikát is.

Szerinte a választáson a DK Európát ígért, a Fidesz azt, hogy elűzi őt, a Tisza pedig azt, hogy elűzi őt és Orbánt is. Gyurcsány azt látta, hogy a Tisza sikeres lett. Aztán elmondta, hogy „a gyurcsányozás legalább 20 éve létezik” és sok közpénzbe került a Fidesznek. Gyurcsány ezután levezette, hogy az ő felelősségét nem a szavazók, hanem az ellenzéki pártok és a sajtó hozza fel időről időre.

Gyurcsány kifejtette azt is, hogy úgy látja, egy demokratikus országban az ellenzék kontrollálja a kormányt, egy autokratikus rendszerben viszont fordítva van: nehezményezte, hogy a sajtó „úgy kéri számon az ellenzéket”, mintha demokratikus rendszer lenne. „A magát függetlennek tekintő sajtó középre helyezkedik az önkény és a demokrácia között” Gyurcsány úgy fogalmazott, ezzel „a demokratikus sajtó erkölcsi felelősségét” árulják el a DK szerint. Gyurcsány ezután azzal vádolta a független sajtót, hogy „rombolja az ellenzéket” és „támogatják az Orbán-rendszert”.

Mondjon le?

Gyurcsány Ferenc a június 9-i választást úgy összegezte korábban a DK nevében, hogy „kár lenne nagyon cizellálni a dolgot, mert egyszerűen is meg lehet fogalmazni: vereséget szenvedtünk”. Gyurcsány ekkor arról beszélt, hogy a vereség után olyan kérdések merülnek fel, hogy miért történt, ami történt, miért szenvedtek vereséget, kik a felelősök, le fog-e valaki mondani.

Az hamar kiderült, hogy a „valaki lemondásával” többen is egyetértenek, ők annak örülnének, ha ez a valaki Gyurcsány lenne. A DK-alapító Leel-Őssy Gábor például arról beszélt, hogy ez a választás volt Gyurcsány Waterlooja, ideje visszavonulnia Kötcsére. Lendvai Ildikó a Telexnek azt mondta, hogy a baloldal jövője múlik azon, hogy Gyurcsány Ferenc marad-e a DK élén: szerinte ha megy, a DK sorsa kerül veszélybe, ha marad, az egész baloldali ellenzéké. Június 19-én egyébként Gyurcsány még azt ígérte, hogy „folytatni fogják”.

A választási eredményről szóló összefoglaló cikkünkben részletesen írtunk arról, hogyan omlott össze a hagyományos ellenzék, Gyurcsány Ferenc az újabb történelmi vereség után sem mondott le a párt éléről, de bejelentették, hogy befejezi munkáját a DK-s árnyékkormány. Dobrev Klára ex-árnyékminiszterelnök szerint új, a korábbiaktól eltérő módszereket kell keresniük az Orbán-rendszerrel szemben álló szavazók megszólítására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!