Nem az a baj a FIFA múzeumával, hogy bűnös időben fogant, hanem hogy steril
2022. december 17. – 07:11
„Ha rajtam múlt volna, az első teremben biztosan egy öltözőt alakítok ki, hogy közelebb hozzam az átlagemberhez, honnan indulnak ki a meccsre a játékosok” – ezt egy kisgyerekes magyar anyuka, Judit mondta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi múzeum egyik pihenőjében. Itt olyan székeken lehetett ülni, mint a stadionokban. A Wembley-ből megszerzett székekre természetesen nem lehet ráülni, azok muzeális darabok.
Az utalás ritka pontosan rávilágított, hogy ha van is sok minden a múzeumban, az ötlet és a terv, hát az hiányzott belőle. Manapság már a közvetítések is úgy indulnak, hogy először a kamerák az öltözőt mutatják meg, évek óta egyre többet látunk abból, mi van a háttérben. A FIFA-nál erre a szegmensre rá se hederítettek.
Becsületesen, aprólékos munkával megcsinálták a tárlatokat, de a fűszer elmaradt. Indulásnak összeszedték a világ összes nemzetének a mezeit, amit szépen ki is állítottak félkörívben – minden odalátogató persze a saját nemzetét kereste és fotózta –, tök jók a színátmenetek, de a pluszra, ami maradandóvá tenne egy múzeumi élményt, arra hiába vártunk. A múzeum teljes területe nem látogatható felújítás miatt, de meg lennénk lepve, ha abban éppen most egy öltözőt alakítanának ki.
Ami fájdalmas hiány volt még, hogy nem voltak indulók, himnuszok, nemzetközileg ismert dalok, ami még esetleg feldobta volna a sétát. Mivel a falakra kiírták különböző nyelveken a futball egyes szakkifejezéseit, onnan már csak egy lépés lett volna továbbgondolni, hogy egy népszerű indulót, rigmust is hallhassunk, vagy akár termenként másat és másat. A kép közepén az évszázad mérkőzése, a kapáslövés, a csel, a gól és az ünneplés magyar feliratokba ütköztünk bele.
A csomagmegőrző szekrényeit az egykori nagyságokról nevezték el, itt természetesen helyet szorítottak Puskás Ferencnek, aki nemcsak magyar, hanem spanyol színekben is eljutott vb-re. Az edzőként és játékosként is világbajnok brazil Zagallo és Chitalu, Wambach és Hato közé került. Az amerikai Wambachról hallottam már, láttam is Londonban egy meccsen az olimpián, amikor az amerikaiak nyertek a női csapattal. Hatóról sejtettem a neve alapján, hogy japán, a Google megerősített ebben. Chitalu pedig zambiai, ilyen társaságba került a magyar legenda.
Azt, hogy a világ talán legnépszerűbb, milliárdos szurkolóbázissal rendelkező sportágának, a focinak saját, központi múzeum kell, még az előző FIFA-elnök, Sepp Blatter találta ki. A sors fintora, hogy a múzeumtól pár sarokra lévő Baur au Lac nevű elegáns hotelben tartóztatott le 2015 május végén a svájci rendőrség jó néhány FIFA-vezetőt, amikor a városban volt a szervezet kongresszusa. Akkoriban Blatter ellen is sorozatos vádak fogalmazódtak meg, de a tagság minden különösebb gond nélkül megválasztotta, hogy aztán négy nappal később engedjen a rá nehezedő nyomásnak és lemondjon. Blatter, akit azóta felmentették a korrupciós vádak alól, a mostani világbajnokság előtt nyíltan beszélt arról, hogyan kaphatta meg Katar a rendezési jogot, és hogy ő egyébként az Egyesült Államoknak szánta a 2022-es tornát, ha már 2018-ban az oroszok rendezhették. (Az persze elgondolkodtató, mi szükség van így a pályáztatásra egyáltalán.)
A múzeumot már a kivitelezés időszakában megbélyegezték, hogy bűnben fogant. A Guardian parodisztikusnak tartotta, hogy 2016-ban nyílt meg, amikor a szervezet éppen a legnagyobb válságát élte át. 2017-ben például 15 millió svájci frank veszteséget halmozott fel, szóval, talán még az ott dolgozók is úgy gondolták, ha lehetett volna, akkor más időpontot választanak a nyitásra.
Megtörtént eset ebből az időszakból, ami jól érzékelteti, min ment keresztül a FIFA. Egy magyar menedzser állásinterjúra ment a FIFA-hoz, előtte beszélgetett az ott dolgozó munkatársakkal. Egyikük azt kérdezte tőle, nagyon szereted a focit? Mire jött a persze válasz, emberünk pedig csak annyit válaszolt, akkor majd itt meg fogod utálni.
A négyévenkénti világbajnokságokról összegyűjtött tárgyak nyilván beindítják a gondolatokat, előhozzák az emlékeket, nekünk az 1954-es vitrin akaratlanul is vonzza a tekintetünket. Az egyik magyar gólszerző, Czibor Zoltán cipőjét is kiállították, van egy kis arcképes füzet a magyar csapat tagjaival, ott van a világbajnok csapat zászlaja, és ott az ezüstérem is, amire például Puskás soha nem volt büszke, nem is őrizte nagy becsben.
A magyar cipőn nincs jelzés, a németekén viszont szembetűnő a márka, és a stoplik valamelyest hosszabbak, élesebbek, ami nagyban segítette őket a döntőben, mert könnyebben tudtak fordulni a berni stadion felázott pályáján. Speciálisan készültek is arra, hogy Bernben esik az eső, nem véletlenül alkalmazták az Adidas legjobb technológiáját. Azóta már azt is elmondták a szereplők, hogy volt, akinek állítani is lehetett a stopliján. Hogy amfetaminszármazékot kaptak-e, ahogy több visszaemlékezés is utalt erre, az már örök rejtély marad.
Ahogy a jelenhez közelebb érkezünk, jó látni a 1970-es brazil csapatról képeket, az argentin szurkolás elmaradhatatlan kellékeit, a papírfecniket 1978-ból, a 2006-os vitrinben pedig láthatjuk az olasz kapitány, Marcello Lippi szemüvegét, amit levert az önfeledten ünneplő Gennaro Gattuso az egyik gól után. A 2010-es spanyol csapatból Iker Casillas cipőjét kérték el: ha egy számmal kisebb a spanyol kapus lába, akkor lehet, hogy a holland Arjen Robben lövése nem úgy változtat irányt még 0-0-nál, és simán lehet, hogy nem a spanyolok ünnepelnek a legvégén. Végignézhetjük a múzeumban a vb-labdák evolúcióját (Tango, Azteca, Etrusco stb), ott vannak a kabalák, korrektül megszerezték a plakátokat.
A dicsőségfalnál, ahol az eddigi győztes nemzeteket és a játékosokat tüntették fel, zavaró, hogy a 2018-as francia csapatból senkinek nincs ott az autogramja, noha Zürich és Párizs között nem áthidalhatatlan a távolság.
Az országok bemutatása is kihagyhatatlan egy ilyen múzeumban, Magyarországnál elő is ugrott az interaktív térképen, hányadikok vagyunk a világranglistán, ki a szövetség elnöke és főtitkára, és a múlt egyik nagy gólja is előjött, nem az utolsó vb-szereplésünkről, 1986-ból, nem is a Salvador ellen 10–1-ről, hanem a 2009-es U20-as vb-ről, amikor Kiss Máté irdatlanul bevarrta a cseheknek, és 2-2-re mentette a meccset, aztán tizenegyesekkel a mieink mentek tovább és lettek végül bronzérmesek. Kiss 30 méteres bombáját választották a torna legszebb találatának. Fejből nem is tudtam hirtelen, kellett egy kis keresés, hogy ő most hol játszik: a másodosztályú Győrben.
A múzeum amúgy könnyen megközelíthető, és jól is főznek a konyháján, a banknegyedből is gyakorta átjönnek ide étkezni, és meccset nézni a hivatalnokok. Különféle játékokkal törekedtek az interaktivitásra, kiállították a kupát, egy különteremben nyolc percen át csak a döntők híres jeleneteit vágták össze, ott aztán dübörgött a közönség háttérzaja.
A shopban jó sok mindent lehet vásárolni, David Beckham dedikált mezéhez például 2200 svájci frankért már hozzá lehet jutni. Az angol középpályás a rekorder, Pelé és Baggio trikója 1790, Cristiano Ronaldo még egy százassal olcsóbb. A tavaly meghalt Diego Maradona más kategória, az övé egyedi áras. A belépő 24 frank (10 ezer forint), a hiányérzet viszont tartós.
