A nap nyerőszámai az olimpián: 0,23, 29, 43, 354

Legfontosabb

2021. július 31. – 16:36

frissítve

A nap nyerőszámai az olimpián: 0,23, 29, 43, 354
Robot szurkoló a tokiói olimpián – Fotó: Eric Gay / MTI / AP

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton újabb éremmel gazdagodott a magyar küldöttség Tokióban, Milák Kristóf 100 pillangón szerzett ezüstöt a 200 pillangós arany mellé. Még nem jár az éremnél, de kiemelendő a vitorlás Berecz Zsombor harmadik helye, a női kéziseink feltámadása, és a már két éremnél járó, 34 ezer lakosú San Marino is.

Számokban szedtünk össze mindent, amit tudni kell és érdemes arról, mi történt a tokiói olimpián július 31-én, szombaton.

0,23 – Ennyi másodperc választotta el Milák Kristófot a második olimpiai aranyától, egyben a 100 pillangó világcsúcsától, mindkettő végül az amerikai Caeleb Dresselé lett, Milák az ezüstérmet szerezte meg szombat hajnalban. De hogy mennyi is 100 méter úszás végén ez a 0,23 másodperc? Egy hajszálnál valamivel több, szinte semmi, a jelentőségét nézve viszont mégis óriási távolság

Balra Caeleb Dressel, jobbra Milák Kristóf a 100 pillangó döntőjében, benyúlás közben – Fotó: FINA / Twitter
Balra Caeleb Dressel, jobbra Milák Kristóf a 100 pillangó döntőjében, benyúlás közben – Fotó: FINA / Twitter

+29 – A férfi vízilabda-válogatottunk gólaránya négy mérkőzés után, úgy, hogy ebből a négyből egy ráadásul vereség volt. Ez a +29-es mutató a jelenlegi legjobb a csoportkörben, ahogy az 59 dobott gól is. Ha sikerül, amiről Nagy Viktorék beszéltek az Amerika ellen 11-8-ra megnyert csoportmeccs után, miszerint a negyeddöntőre időzítik a formájukat, és akkora próbálják összerakni a védelmet, akkor a támadójáték hatékonyságát látva bizakodhatunk.

43Spanyolország ellen megszerezte első győzelmét a női kézilabda-válogatott Tokióban, a 29-25-ös sikerrel életben maradtak a továbbjutási remények. A magyar csapatnak elsősorban védekezésben sikerült feljavulnia, amíg az eddigi három meccsen átlagosan 48,3 dobást engedtünk az ellenfeleknek (61%-os mutatóval), addig a spanyolokat 43 dobáson tartottuk 55%-os hatékonyság mellett. Bíró Blanka jó pár hatalmas bravúrt bemutatott, ezúttal végigjátszva a meccset 31%-os hatékonysággal védett, ami majdnem a duplája az oroszok elleni 16%-os mutatónak egyébként.

2 / 3100 – Pénteki közlés szerint a tervezett 5000 doppingminta több mint felét, 3100-at már le is vettek Tokióban, a legtöbb mintavételt az amerikai, a kínai, az ausztrál, a brit és a házigazda japán sportolók körében végezték el. Azt is tudni lehetett, hogy 2 530 darab vizelet-, 610 pedig vérminta volt, azt viszont még nem közölték pénteken, hogy hány pozitív mintát találtak. Szombatra (egy része) kiderült – két, a 100 méteres sprintszámban érdekelt sprinter bukott meg a mintavételen. A nőknél a nigériai Blessing Okagbare, a férfiaknál a kenyai Mark Otieno csomagolhatott idő előtt. Ők a tokiói olimpia első, de aligha utolsó doppingesetei.

2 / 34 000 – Pár napja történelmet írt az alig 34 ezer lakosú San Marino, amely az olimpiák kezdete óta első érmét nyerte, szombatra pedig már meg is duplázták az érmeik számát azután, hogy több mint egy évszázadot vártak az elsőre. Mindkét érem trapplövészetben jött – az egyéniben bronzérmes Allessandra Perilli most Gian Marco Berti társaként ezüstérmes lett a vegyescsapatok versenyében, ráadásul mindössze egyetlen koronggal maradtak el a végül aranyérmes spanyol duó mögött – ennyin múlt, hogy ne a legkisebb, éremmel rendelkező országgá, hanem a legkisebb, aranyéremmel bíró országgá váljanak Tokióban.

9 – Van az a vicc, hogy hány ilyen vagy olyan szakmájú/tulajdonságú ember kell, hogy becsavarjanak egy villanykörtét. Az izraeli baseballcsapat nem a villanykörtén, hanem a vicc alaphelyzetén csavart egyet, amikor megmutatta, hogy kilenc őrjöngve ugráló sportoló kell, hogy eltörjék-leszakítsák az olimpiai falu kartonpapírból készült – korábbi vád szerint szexmentes – ágyait.

13 – Ennyi év után tört meg a dél-koreai sportolók totális dominanciája íjászatban férfi egyéniben, utoljára ugyanis 2008-ban, Pekingben fordult elő, hogy ne egy dél-koreai íjász húzza be az aranyat. A tokiói versenyt Mete Gazoz nyerte meg, Törökország első érmét szerezve íjászatban – dél-koreai végül a dobogóra sem fért fel a férfi egyéni döntőjében. Peking után Londonban volt nem dél-koreai íjászarany, az az olaszoké lett csapatban, Rióban viszont négyből négy arany Dél-Koreáé lett, majd Tokióban is hibátlanul álltak az utolsó döntőig.

Jamaica x 3 – Mindhárom érem jamaicai nyakba került a női 100 méteres sprintfutás döntője után, az aranyat Elaine Thompson-Herah nyerte 10.61-es új olimpiai csúccsal, ez már a harmadik olimpiai aranya, egyben negyedik olimpiai érme volt. Mögötte a szám pekingi és londoni bajnoka, Shelly-Ann Fraser-Pryce szerezte meg hetedik olimpiai érmét, ezúttal egy ezüstöt, míg a harmadik helyre Shericka Jackson ért be, ő harmadik olimpiai érmét nyerte. A legrosszabb jamaicai és a legjobb nem jamaicai között 0,15 másodperc volt, ez úgy egy átlagos reakcióidő a rajtnál ezen a szinten.

A női 100 méteres síkfutás célfotója – Fotó: Olympics.com Tokyo 2020
A női 100 méteres síkfutás célfotója – Fotó: Olympics.com Tokyo 2020

354 – Dream Team ide vagy oda, bármennyire hihetetlen, a Csehország elleni 119-84 győzelem után Kevin Durant a valaha volt legeredményesebb amerikai férfi kosárlabdázó az olimpiákon, már ami a dobott pontokat illeti. A 354 pontnál járó Durant a négy olimpián szereplő Carmelo Anthony 336 pontját előzte meg – Durantnek ez a harmadik olimpiája, aminek még nincs is vége. Durant eddig minden olimpiai meccsén legalább 10 pontot dobott, de nem árt még neki pár olimpiai szereplés, az abszolút rekordtól ugyanis messze van, azt a brazil Oscar Schmidt tartja, aki öt olimpián 1 093 pontig jutott.

241 – 21 újabb pozitív koronavírusteszttel 241-re nőtt az olimpián rögzített megbetegedések száma. Eddig 23 sportolónál mutatták ki a vírust. Az olimpiai buborékon kívül, Tokióban eközben ugrásszerűen növekednek a napi esetszámok, szombatra egyetlen nap alatt 4058 új esetet regisztráltak, ami a hétnapos mozgóátlag alapján 217 százalékos növekedés az előző héthez képest.

Mi volt még?

  • Kiborult a pénteken két elődöntőt is elvesztő Novak Djoković a férfi egyes bronzmérkőzésén, ahol a spanyol Pablo Carreño Busta nyert három szettben. Djoković a harmadik, döntő játszmában omlott össze kissé, előbb az egyik elveszített pont után kidobta az ütőjét a nézőtér üres részére, majd egy másik ütőjét a hálótartó rúdon verte szét. Az egyesben elvesztett bronzmeccs után nem sokkal visszalépett a szerb vegyespáros a bronzmeccstől Djoković vállsérülésére hivatkozva.
  • Nyolc futam után továbbra is a harmadik helyen áll a világ- és kétszeres Európa-bajnok Berecz Zsombor a vitorlázók finn dingi versenyében.
  • 100 gáton elődöntőbe jutott Kozák Luca, aki 12.97-et futott.
  • Mészáros Eszter a 26. lett a sportlövészetben rendezett női kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses számában, amiben nem lett döntős.
  • A Bragmayer Zsanett, Bicsák Bence, Kovács Zsófia, Tóth Tamás összeállítású triatlon vegyesváltó a 11. helyen zárt, az olimpiák során először rendezték meg ez a számot.
  • Nyeretlenül lett a nyolcadik a Katona Renáta, Pusztai Liza, Márton Anna, Battai Sugár összetételű női kardcsapat, amely a három szombati meccs összesen 27 asszójából 10-et nyert meg.
  • Aranyérmes lett a tokiói olimpia egyik legszínesebb figurája, a holland Kiran Badloe, aki a férfi RS:X hajóosztályú windszörfversenyét nyerte meg. Badloe Az utolsó léghajlító kalandrajzfilm főhősének fején látható kék nyíl mintáját festette a hajára.
Kiran Badloe – Fotó: Clive Mason / Getty Images
Kiran Badloe – Fotó: Clive Mason / Getty Images
Lydia Jacoby – Fotó: Oli Scarff / AFP
Lydia Jacoby – Fotó: Oli Scarff / AFP

A teljes vasárnapi program itt található.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!