Jamaica tarolt női 100 méteren az olimpián: mindhárom érmet elvitték a sprintereik

2021. július 31. – 15:38

frissítve

Jamaica tarolt női 100 méteren az olimpián: mindhárom érmet elvitték a sprintereik
Fotó: DYLAN MARTINEZ / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Már az atlétikában is javában osztogatják az érmeket tokiói olimpián, szombat délután rendezték a női 100 méteres síkfutás döntőjét, ahol ráadásul mindhárom érmet egy ország futói vitték el. Jamaicai ugyanis tarolt, és még egy új olimpiai rekord is született.

Az MTI beszámolója szerint az elődöntők meglepetését jelentette, hogy nem jutott a döntőbe az Európa-bajnok, vb-második brit Dina Asher-Smith, a nyolcba ugyanakkor bekerült három jamaicai sprinter is. Az idei forma és a Tokióban mutatott teljesítmény alapján jamaicai aranyra, Shelly-Ann Fraser-Pryce és Elaine Thompson-Herah párharcára lehetett számítani. A 34 éves Fraser-Pryce, Peking és London bajnoka júniusban minden idők második legjobb eredményét érte el 10.63 másodperccel. A címvédő Thompson-Herah ezévi legjobbja 10.71 másodperc volt, amit Székesfehérváron, a Gyulai Memorialon futott.

A döntőben ők ketten már a rajt után elléptek a többiektől, a táv második felében pedig Thompson-Herah még rágyorsított, így magabiztosan, 10.61 másodperces olimpiai rekorddal nyert. Fraser-Pryce mögött a harmadik jamaicai, Shericka Jackson ért célba.

A férfi diszkoszvetésben is döntőt rendeztek, a szám favoritja a dohai világbajnok Daniel Stahl volt. Rajta kívül senki sem rendelkezett 71 méter feletti eredménnyel a mezőnyből, ebben az évben a négy legnagyobb dobás közül három az ő nevéhez fűződik. A fináléban a második sorozatban elért 68,90 méteres dobásával szerezte meg az aranyérmet egy másik svéd, Simon Pettersson előtt.

Először szerepelt az olimpia műsorán a 4x400-as vegyesváltó, amelyben az Egyesült Államok számított toronymagas esélyesnek. A világbajnok és világcsúcstartó amerikaiakat a péntek délelőtti első futamban a dominikaiakkal együtt kizárták rossz váltás miatt, de szombaton ezt visszavonták. A döntőben aztán bombameglepetés született, az amerikaiak végig csak üldözték az élen futókat, bár a végén feljöttek a dobogóra, de az aranyat a jól taktikázó lengyelek nyerték. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!