A vitorlázó Berecz Zsombor a nyolcadik futam után is dobogós helyen áll az olimpián

2021. július 31. – 10:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A finn dingiben szereplő Berecz Zsombor a két szombati futam után továbbra is a harmadik helyen áll összesítésben a tokiói olimpián – írja az MTI.

A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó szombaton előbb a harmadik helyen ért célba, majd a nyolcadik futamban ötödik lett úgy, hogy a 11. helyről kapaszkodott fel. A dobogóért folyó küzdelemben a sorrend nem változott, a címvédő brit Giles Scott újabb első helyet szerzett – ez volt ötödik futamgyőzelme –, így hat helyezési ponttal vezet a spanyol Joan Cardona és kilenccel Berecz előtt.

Berecz Zsombor a finn dingi szombati futamán a tokiói olimpián 2021. július 31-én – Fotó: Carlos Barria / Reuters
Berecz Zsombor a finn dingi szombati futamán a tokiói olimpián 2021. július 31-én – Fotó: Carlos Barria / Reuters

A negyedik holland Nicholas Heiner hét, az új-zélandi Junior Josh pedig kilenc pont hátrányban van Berecczel szemben. A finn dingisekre vasárnap még két futam vár, majd kedden következik a legjobb tíz számára az éremverseny az Enosima Jachtkikötőben.

Berecz az M4 Sportnak azt nyilatkozta, hogy jobban feküdt neki a kevésbé szeles szombati pálya, mint a két nappal ezelőtti. „Nagyon jól vitorláztam, az első futamban mindenki kicserélődött körülöttem, én nem rizikóztam, a másodikban pedig szokásomhoz híven egy kicsit hátulról kezdtem, onnan zárkóztam fel” – mondta.

Beszélt arról is, hogy a befutónál elsötétült előtte a világ, nem tudta, hol van, ami korábban csak egyszer-kétszer fordult elő vele. „Azt tehát nem mondhatom, hogy nem hajtottam ki magam. Megerősítettem a pozíciómat az élmezőnyben, holnap hasonló jó eredmény kell, és akkor, ahogy korábban is mondtam, az utolsó futamban fog majd eldőlni a verseny. Minden pontnak lesz jelentősége a medál race-ben, erősíteni kell holnap ezt a pozíciót, vagy kicsit zárkózni az élmezőnyhöz” – mondta Berecz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!