Végül mindig az lesz, amit a kormány akar
Hiába volt jó együttműködés a kormány és az ellenzéki vezetésű szegedi önkormányzat között a BYD-gyár tárgyalásakor, egy másik építkezés miatt egymás torkának estek a felek. A vita tárgya a fideszes...
Tanárbéremelés? Nesze semmi, fogd meg jól!
Ismét tanárok és diákok tüntettek az oktatás helyzete miatt. Egy felszólaló a kopasz államtitkárt gúnyolta, egy másik a belügyminisztert próbálta hipnotizálni. Volt, aki a januári béremelésről azt...
Az egyik leggazdagabb magyar azt mondta, szívesen cserélne velünk
15 éve mindent feltettek egy lapra, azóta a kameráikkal bejárták a világot, a szabadságukat pedig a CNN riportere is megirigyelte. Most jövök videóinterjú Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással, az...
Azt szerettem volna, hogy a második gyerekem születésekor emberként bánjanak velem
Több mint másfél órás videóinterjút készítettünk az On the Spot alkotóival, ebben a cikkben négy erős gondolatot szöveges formában is kiemeltünk a beszélgetésből.
Hogy választották ki a cégét lélegeztetőgép-beszerzésre? – Viszonthallásra, csókolom!
Felhívtuk a Magyar Judo Szövetség elnökét, akinek a cége 4 milliárd forintot kapott a külügytől lélegeztetőgépekre. Az eszközöket végül sosem használták, a minisztérium árveréssel próbálja...
2023 volt a részeg rokon a lagziban, aki végigfogdossa minden nő fenekét
Újévi köszöntőre készültünk, de örvényként nyelt el bennünket ez a vállalhatatlan év is.
Lépésről lépésre mutattuk be, hogy működik a fideszes hazugsággyár
Kollégánk biciklizés közben hallgatta a kormányinfót, innen jött az ihlet az év egyik legjobban sikerült anyagához. Kedvenc videóink 2023-ban, kilencedik rész.
Zacher Gábor tanácsai azoknak, akik nem akarják borzalmas másnapossággal kezdeni 2024-et
A toxikológus szerint az önfegyelem mellett fontos az evés, a hidratálás, és az sem mindegy, milyen folyadékkal pótoljuk az elveszett nyomelemeket.
Hónapokig foglalkoztunk azzal, hogy a szegényebbek miért nem férhetnek hozzá a pszichoterápiához
Forgatásaink során az egészségügyi rendszerünk egyik különösen nyomasztó területén pénzhiánnyal, kényszerű trükközéssel, leterhelt pszichiáterekkel és ellátást nem kapó betegekkel találkoztunk....
Amikor Lázár János megtörte a jeget, és beült a Telex stúdiójába
Melyik volt a legemlékezetesebb videóm 2023-ban? Hát, az első, amikor Lázár János építési és közlekedési miniszter meghívásával elrajtolt a Téma. Kedvenc videóink 2023-ból, hetedik rész.
Kövess minket Facebookon is!